LOKIBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

Irány Európa! #17

2014-ben indított sorozatunk nem másra vállalkozott, mint bemutatni a DVSC nemzetközi tétmérkőzéseit. Az első ilyen jellegű összecsapásra 1931-ben és 1934-ben, majd az 1979-80-as szezonban került sor: az 1990-es évek végéig csak epizódszerepek jutottak számunkra. Azonban az elmúlt 10-15 év sok izgalmat, számos emlékezetes mérkőzést tartogatott. Ilyen volt például a Wolfsburg, a Bordeaux, a Hajduk Split, a Manchester United elleni derbi is, hogy csak párat említsünk, de nem túl régi emlék a BL és az EL csoportkör sem. A sorozatot négy év után folytattuk, most pedig a 2015-2016-os kupaszereplést elevenítjük fel.

dvscel1516

Legutóbb ott hagytuk abba, hogy a BATE elleni kiesés hatalmas anyagi és morális kudarc volt a klub életében. A klub pénzügyi lehetőségei már messze voltak a kétezres években látottól, közel sem mi voltunk a hazai piac meghatározó szereplője. Elérkezett az az időszak, amikor a DVSC a már más csapatnak nem kellő magyar focistákat, illetve ismeretlen külföldieket igazolt, akik vagy beváltak, vagy nem. Így érkezett a klubhoz 2015 nyarán Horváth Zsolt, Szilvási Péter, Balogh János, valamint Bozidar Radosevic és Geoffrey Castillion. Miközben a korábbi évek meghatározó játékosai közül Morozov, Bouadla és Mihelic is elhagyta a DVSC-t, Novakovics kapcsán ekkor már tartott a mizéria sérülése miatt, több játékosunk pedig árnyéka volt korábbi önmagának. Az előző szezonnak még címvédőként vágtunk neki, de a már sokat említett elszalasztott lehetőség miatt sokáig hullámvölgyben volt a csapat, így a bajnokság végére csupán a negyedik helyet tudtuk megszerezni, ám ez is Európa Liga indulást ért, mivel a kupadöntőt az egyébként is dobogón végző Videoton és Ferencváros vívta.

dvscnegyedikhelyHiába a sima győzelem a Győr elleni furcsa szezonzárón, csak a negyedik helyet szerezte meg a csapat a szezon végén.

A menetelést elég korán, már az első fordulóban, július elején meg kellett kezdeni. Ami biztos volt, hogy az első két körben még kiemeltek leszünk, a harmadiktól viszont már nem. Ezek alapján elvárható volt, hogy legalább a harmadik körig eljussunk, ott pedig szurkoljunk egy szerencsés sorsolásnak. Nos, az első körben különösen nem panaszkodhattunk, bár kaphattunk volna könnyebb ellenfelet is a montenegrói Sutjeska Niksicnél, azért a feladat így sem tűnt megoldhatatlannak.

Az odavágóra július 2-án került sor Debrecenben. Sajnos egy szomorú apropója is volt ennek a találkozónak, ugyanis pár nappal korábban hunyt el Komáromi Gábor, a DVSC vezérszurkolója. Emiatt a szervezett szurkolói csoportok az Oláh Gábor utcai stadionba szerveztek kivetítős meccsnézést szurkolással egybekötve, így a hazai nézősereg némileg megosztott volt, hiszen közel hatezren a Nagyerdei Stadionban szurkoltak, míg 2-3 ezer ember a régi stadionban követte az összecsapást. Kondás Elemér a Verpecz – Jovanovic, Mészáros, Brkovic, Korhut – Mihelic, Varga, Szakály, Bódi – Kulcsár, Balogh összeállítású kezdőnek szavazott bizalmat. Jól indult számunkra a találkozó, a 16. percben egy rossz kapuskijövetelt kihasználva Mihelic emelte jó 25 méterről a labdát az üres kapuba. A folytatásban kevés helyzet alakult ki  a kapuk előtt, és a félidőig már nem is változott az eredmény. A vendégek egészen a második félidő utolsó 20 percéig jól tartották magukat, ám három perc alatt lerendeztük a mérkőzést: előbb egy szöglet után Brkovics fejelt a hálóba a 71. percben, majd három perccel később a csereként beálló Sidibe állította be a 3-0-s végeredményt. Ezzel úgy tűnt, hogy a párharc is eldőlt.

Csakhogy a montenegrói csapat nem adta fel, bár ehhez a mi asszisztálásunk is kellett. A visszavágóra egy hét múlva, kilencedikén került sor Niksicben ezer néző előtt. A kezdőcsapatunk ezúttal így nézett ki: Verpecz – Jovanovic, Brkovic, Mészáros, Korhut – Horváth Zs., Varga, Szakály, Bódi – Kulcsár, Sidibe. A közel negyvenfokos hőség rányomta a bélyegét a mérkőzésre, nagyon gyenge színvonalú összecsapást látott a kevéske kilátogató néző. Az első félidőben alig volt említésre méltó momentum, mindkét csapat küzdött a nagy hőséggel. A második félidő elején betalálhattunk volna, amivel el is döntjük a továbbjutást, ám Sidibe nagy helyzetben mellé lőtt. A túl oldalon bezzeg a japán Fukui kihasználta az előtte adódó lehetőséget és az 53. percben megszerezte a vezetést a hazai csapatnak. A folytatásban többször is pontot tehettünk volna a párharc végére, de Sidibe ezen a napon mindent kihagyott. A 81. percben viszont Bozovic révén büntetőből betalált a Sutjeska, így hátrányuk csupán egy gól volt, egy újabb találattal hosszabbításra mentették volna a párharcot. Erre szerencsére nem került sor, egy borzalmasan gyenge napot kifogó Lokit láthattunk, de valahogy kiszenvedtük a továbbjutást.

A következő körben a korábbi sokszoros lett bajnok Skotno Riga várt ránk ellenfélként. Bár hazájában nagy névnek számított a Skonto, az európai porondot nem sok vizet zavartak korábban, így a továbbjutás ezúttal is kötelező volt. Az első mérkőzést ezúttal idegenben játszottuk, július 16-án, Rigában. Kondás Elemér ezúttal a Verpecz – Jovanovic, Brkovic, Mészáros, Korhut – Bódi, Tisza, Varga, Szakály – Balogh, Sidibe kezdőnek szavazott bizalmat. Közel kétezer néző látta a helyszínen, hogy a kezdés előtt pár perccel leszakad az ég a stadionban, ez azonban a mieinket nem zavartatta, Tisza révén ugyanis már a 9. percben a kapuba találtunk. Úgy tűnt, hogy hamar eldönthetjük akár már a továbbjutást is, de egy nagy védelmi hibát Karasausks használt ki a 27. percben és egyenlített. A szünetig már nem is változott az eredmény. A második játékrészt a hazai csapat kezdte jobban és a 47. percben a duplázó Karasausks révén át is vették a vezetést. A csattanó azonban még hátra volt, új igazolásunk, a holland Castillion lépett pályára a 71. percben Sidibe helyére, majd egy perccel később a harmadik labdaérintéséből ki is egyenlített. A végeredmény maradt a 2-2, ami mindenképp nekünk volt kedvező, ám összességében látszott, hogy koncentráltabb játékkal könnyedén győzhettünk is volna a szerényebb képességű lett csapat ellen.

És hogy mennyire igaz ez a kijelentés, azt az egy héttel később rendezett visszavágón be is bizonyította a csapat. Július 23-án, egy időben az éppen a stadion mellett zajló Campus Fesztivállal rendezték meg a találkozót, amire a fesztivál miatt is sokan, 8500-an látogattak ki. Nem is bánta meg, aki a helyszínen tekintette meg a találkozót, ugyanis nem mindennapi dolgot, valóságos mészárlást láthattak a nézők. A rekkenő hőség szemmel láthatóan megfogta az északias időjáráshoz szokott Skonto játékosait, így nagyon hamar le is rendeztük a továbbjutás kérdését: a 7. percben Tisza lőtt gólt, a 12. minutumban pedig Balogh találatával már zsebben érezhettük a továbbjutást. A 29. és 31. percben egyaránt Sidibe volt a gólszerző, a lefújás előtt nem sokkal pedig Tisza módosította 5-0-ra az eredményt. A második játékrészben sem álltunk vissza, az 51. percben Brkovics fejelt gólt szöglet után, majd három perccel később Szakály volt eredményes büntetőből. Az 58. percben Bódi találatával már 8-0-t (!) mutatott az eredményjelző, de gyorsan szépítettek a vendégek, majd hat perccel később megszerezték második találatukat is. Ezzel azonban nem volt még vége, a csereként beálló Castillion állította be a 9-2-es végeredményt a 70. percben. Összesen 11 gólt láthatott tehát a publikum, így jogos volt a taps a lefújás után. Összességében nagy fölénnyel, 11-4-es összesítéssel jutottunk tovább a harmadik körbe. A dolog pikantériája egyébként, hogy a Skonto Riga azóta meg is szűnt…

Fortuna nem kegyelmezett nekünk a sorsolásnál, következő ellenfelünk ugyanis a norvég Rosenborg volt. A nagymúltú együttes aranykorszakát a kétezres évek elején élte, akkoriban igazi kirakatcsapatnak, mintaklubnak szolgált főként a kelet-európai együttesek számára. Az együttes ugyanis évről évre ott volt a Bajnokok Ligája csoportkörében, és okos gazdálkodással mindig jól tudta visszaforgatni az ott megkeresett pénzt, korábban még Szima Gábor is követendő példaként említette az északi együttest. Ekkoriban már közel sem számított meghatározó tényezőnek az európai porondon, de már hazájában sem volt egyeduralkodó, ettől függetlenül hozzánk képest jelentősebb anyagi lehetőségekkel és erősebb játékoskerettel rendelkeztek (elég csak 2013-ig visszamennünk az időben, hogy kellemetlen emlékeket idézzünk fel egy norvég csapattal szemben). Ezúttal ismét hazai pályán kezdtük a párharcot, július 30-án 10532 néző látogatott ki a Nagyerdei Stadionba. A mieink a Verpecz – Jovanovic, Máté, Brkovic, Korhut – Bódi, Tisza, Varga, Szakály – Balogh, Sidibe összeállításban kezdtek. Nagyon taktikus és okos futballal kezdtünk, az első félidőben szinte végig irányítottunk, a norvégok nem nagyon találkoztak a labdával. Támadásainkat a 33. percben koronázta siker, ekkor egy szélről érkező lapos beadást Balogh Norbi vágott kapásból a vendégek kapujába. A félidőben alapos fejmosást kaphattak a Rosenborg játékosai edzőjüktől, ugyanis a második játékrészre teljesen más felfogásban jöttek ki. Az 52. percben egy figyelmetlenség után lekontrázott minket a vendég együttes és Mikkelsen révén egyenlítettek is. Hat perccel később pedig már a vezetést is átvették, Helland jó 25 méteres szabadrúgásgóljában viszont már Verpecz is jócskán benne volt. A két gyors találat megtört minket, a 87. percben pedig Mikkelsen egy újabb kapushibát kihasználva belőtte a harmadik találatot. Bár a 90. percben Bódi révén még szépítettünk, a 3-2-es vereséggel kevés esélyünk maradt a továbbjutásra.

Ettől függetlenül nem adtuk fel, és úgy utaztunk augusztus 6-án Trondheimbe, hogy megnehezítjük a Rosenborg dolgát. Közel 13 ezer szurkoló látogatott ki a mérkőzésre, a vendégszektorban egy Loki-szurkoló volt jelen, a csapattal utazott, és a debreceni ultrák dobták össze számára a pénzt, hogy legyen legalább egy ember, aki képviseli a Szívtiprókat Trondheimben. Autóval vagy busszal ugyanis rendkívül hosszú lett volna az út, repülővel pedig drága. Kondás ezúttal a Verpecz – Jovanovic, Mészáros, Máté, Korhut – Bódi, Varga, Tisza – Balogh, Castillion, Sidibe összeállításban küldte pályára a csapatot. A mérkőzést ezúttal is jól kezdtük, és tíz perc alatt már két komoly helyzetet is kialakítottunk, de nem tudtunk betalálni ziccerből sem. A játék képe a 25. perc tájékán fordult meg, és a hazaiak nem is hibázták el első helyzetüket, bár Söderlund találatához ezúttal is kellett Verpecz és a védelem asszisztálása. A 39. percben Jensen révén már kettőre nőtt a hazaiak előnye, de a 43. minutumban Castillion szépíteni tudott (holland támadónknak ez már a harmadik találata volt a sorozatban), így némileg visszajöttek a remények. Nem sokáig, a 48. percben ugyanis Mátét második sárgával kiállította a játékvezető. Nem volt ez ismeretlen szituáció számunkra, az elmúlt évekből már rendre megszoktuk, hogy nemzetközi mérkőzést emberhátrányban fejezünk be. Ezzel el is szálltak az esélyeink, a kegyelemdöfést pedig Vilhjalmsson adta meg a 87. percben, 3-1-re győzött a Rosenborg, összesítésben pedig 6-3-mal jutottak tovább.

Hiába produkáltunk másfél jó félidőt a két mérkőzésen, ezen a szinten ez már kevésnek bizonyult, a rutinosabb csapat pedig kíméletlenül kihasználta minden hibánkat. Ha legalább három félidőn keresztül tudta volna azt hozni a csapat, amit az odavágón nyújtottunk az első 45 percben, akkor több keresnivalónk lett volna, így viszont érvényesült a papírforma. Összességében is elmondható ez a nemzetközi szereplésünkre, hiszen két gyengébb együttest az erőviszonyoknak megfelelően kiejtettünk, ám az első erősebb szembejövő ellenfél ellen már könnyűnek találtattunk. Bár azt tegyük hozzá, a Rosenborg utánunk a play-off körben a Steaua Bukarestet is könnyedén elintézte, és bejutott az EL-főtáblára, így szégyenteljesnek nem volt nevezhető szereplésünk, hiányérzet viszont bőven maradhatott bennünk. Ezt követően a bajnokságban vigasztalódhattunk, ahol a bajnoki címre ezúttal sem volt esélyünk, de legalább a dobogós helyet megcsíptük, így biztosítottuk szereplésünket az Európa Liga következő évi kiírásában is. De ez már egy másik történet…

(képek forrása: dvsc.hu)