LOKIBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

Player Rankings #15 – Irány a dobogó

Itt van az idény negyedik, a sorozatnak pedig már a 15. Player Rankings cikke. Novembert és decembert öt mérkőzéssel zártuk, kijutott a rosszból (vereség a Vidi és a DVTK ellen), de a jóból is (Vasas, Honvéd, Budafok) bőven. Az elmúlt öt meccs az idény eddigi alakításai alapján teljesítményrangsort állítottunk, hogy megvizsgáljuk, jelenleg mely játékosok a legfontosabbak a csapat életében.

3123

A játékosok rangsorban elfoglalt helyét több tényező együttes számbavételével állapítjuk meg. A mérkőzéseket követő osztályzatunk, a hónap egészét követő egyéni osztályzat, az előző időszak minimalizált átlaga, valamint az Instat pontszám arányosított értéke adja ki a végső pontszámot, amit innentől csak LokiBlog indexnek, azaz LB indexnek hívunk. Minden tétmérkőzést beleértve arra keressük a választ: jelenleg mely játékos a legértékesebb, leghasznosabb, legfontosabb tagja a piros-fehéreknek. A keretben szereplő, de lehetőséget nem kapó fiatalok értékelésétől eltekintenénk.

Magyarázat: Az LBi utáni első szám a jelenlegi LokiBlog index. A per jel utáni szám azt jelzi, az előző hónaphoz képest mennyit változott ez az érték. A Pozíció utáni szám pedig azt jelzi, a ranglistán hogyan változott a játékos pozíciója.

A legutóbbi PR óta távozott: Szilvási Péter, aki az elmúlt 5 mérkőzésen nem lépett pályára.

A jelenlegi keretünk ranglistája:

Danilo_Szekulics#24. Danilo Sekulic (LBi 0 | -11) Pozíció: -6
Bár a Monor ellen még játszott, a Budafok ellen már nem, az NB I-es meccsekről nem is beszélve. Nem lepődnék meg azon, ha távozna. Kérdés, hogy Csősz gyengébb teljesítményét látva és Jovanovic négymeccses eltiltására gondolva marasztaljuk-e majd őt.

Biro_Peter#23. Bíró Péter (LBi 0 | -10) Pozíció: -6
Egyértelmű, hogy Bíró Péter parkolópályára került. Bár még éppen csak átlépte a 20 éves kort, jelenleg nincs helye a DVSC elsőszámú keretében, az utolsó megye I-es fordulókban pedig szintén nem brillírozott. Belőle még bármi is lehet, de egy árva fityingben sem mernék arra fogadni, hogy NB I-es meccsen, vagy a kupában látjuk majd őt játszani piros-fehérben.

Nagy_Kevin#22. Nagy Kevin (LBi 7 | -9) Pozíció: -4
Megye I-es csapatunk kulcsszereplője, a Budafok elleni meccsen pedig cserejátékos. 22 éves, de szélsőként szükség lehet rá tavasszal. Persze csak akkor, ha valami probléma adódik szélsőinkkel. Így az elsődleges feladata, a türelem.

Barna_Szabolcs#21. Barna Szabolcs (LBi 8 | -1) Pozíció: változatlan
A Budafok elleni kupameccsen ismét lehetőséget kapott, de egyértelműen másodhegedűs Ferenczi mögött. Talán tavasszal nem is kapna szerepet az első csapatban, ha nincs Ferenczi kiállítása, így azonban a Balmazújváros ellen bizonyára ismét bizonyíthat. Kivéve, ha a télen valami csoda folytán balhátvédet igazolunk. Szó mi szó, szükségünk lenne arra a pozícióra egy magyar szinten kiváló játékosra.

Kuti_Krisztian#20. Kuti Krisztián (LBi 8 | 0) Pozíció: -3
A megyei első osztály góllövőlistájának vezetője már a Budafok ellen sem játszott jól, mit kezdene vajon azzal, ha Bényeit kellene pótolnia? A jobbhátvéd pozícióba is sürgető lenne igazolni valakit, aki harcolhat Bényeivel a pozícióért.

Tisza_Tibor#19. Tisza Tibor (LBi 11 | +4) Pozíció: +6
Valószínűleg rutinjával többet segít a pályán kívül, mint a pályán, hiszen továbbra is csak tartalékos, de várhatóan tavasszal is a DVSC-t fogja erősíteni, pár alkalommal pedig bizonyára látjuk majd őt játszani is, a magam részéről a Dorog ellen mindenképpen pályára küldeném.

Csosz_Richard#18. Csősz Richárd (LBi 9 | -16) Pozíció: -4
Még csak szárnyait bontogatja, de nem volt teljesen meggyőző. Jovanovic eltiltása miatt elképzelhető, hogy nagyobb igénybevételnek lesz kitéve, a felkészülési mérkőzéseken itt lesz előtte a nagy lehetőség: meg kell mutatnia, hogy rá lehet bízni akár 90 percre is a középpálya feladatait.

ktabakovic#17. Haris Tabakovic (LBi 2 | -19) Pozíció: -1
Sérültként természetes, hogy visszacsúszott a ranglistánkon, de nem kizárt, hogy ő lenne tavasszal az elsőszámú csatárunk, akitől a gólokat várjuk majd. Reméljük nem hiába.

Novota_Janos#16. Novota János (LBi 20 | +11) Pozíció: +4
Egyesek szerint a téli szünet alkalmas lesz arra, hogy Novota és Nagy között ismét igazi párharc alakuljon ki a kezdőbe kerülésért. Mivel egyelőre Nagy semmi jelét nem mutatta, hogy ne tudná ellátni feladatát, Novota pedig nem tudott extrát mutatni a Diósgyőr ellen, Novotát a kupában, Nagyot pedig majd az NB I meccsein láthatjuk sűrűbben.

Meszaros_Norbert#15. Mészáros Norbert (LBi 24 | -13) Pozíció: -6
Hatalmas feladat Mészáros Norberté, hiszen háromra fogyatkozott középhátvédeink száma, ő az egyetlen tapasztalt védőnk, így segítenie kell Szatmárit és Kinyiket, helyükre pedig időnként be is kell ugrania. Reméljük, továbbra is bírni fogja a terhelést.

Szatmari_Csaba#14. Szatmári Csaba (LBi 25 | -2) Pozíció: -2
Felemás hónapokat tudhat maga mögött, felemás teljesítménnyel. A téli szünetben az a feladata, hogy tanuljon a hibáiból és erőt merítsen a pozitívumokból, mivel hiába 14. ezen a listán, ha egészséges, a kezdőcsapatunk tagja.

Sos_Bence#13. Sós Bence (LBi 31 | +9) Pozíció: +2
Jó lesz ez, én bizakodom, csak kerüljék el a sérülések. Sokat várok tőle tavasszal, mert meg van benne az a spiritusz, amire oly nagy szükségünk van!

Ioan_Filip#12. Ioan Filip (LBi 32 | +24) Pozíció: +12
Az ősz katonája volt. A semmiből visszatérve jó teljesítményt nyújtott. Ha a passzteljesítményében gyökeres változás áll be, akkor őt tenném be Jovanovic helyére. Kérdés, a stáb is így látja-e.

Nagy_Sandor#11. Nagy Sándor (LBi 34 | -2) Pozíció: -1
Hátrébb csúszott a listán, hiszen apróbb sérülések miatt nem minden meccsen ő védett, de ezzel nincs is semmi gond. Nyugodtan várom a tavaszt, mert jelenleg nincs kapuskérdés a Lokinál!

Tozser_Daniel#10. Tőzsér Dániel (LBi 37 | -5) Pozíció: -3
Megfelelő játék, megfelelő teljesítmény, de tavasszal talán még ennél is több kell majd tőle, ha meg akarjuk őrizni a dobogós helyezésünket. Továbbra is fontos láncszem!

kBodi_Adam#9. Bódi Ádám (LBi 40 | -6) Pozíció: -8
Bódi Ádámot több kritika is érte az elmúlt mérkőzéseinken, nem véletlenül. Ettől függetlenül szintén kulcsjátékos lesz tavasszal, hiszen nem kizárt, hogy nem csak a széleken, hanem a középpálya középső részén is feladatokat kap majd, ha pedig a támadásaink nagy része rajta keresztül fut majd, akkor nem hibázhat.

Ferenczi_Janos#8. Ferenczi János (LBi 41 | -3) Pozíció: -5
A balhátvéd feladatkörét egyre jobban oldotta meg, a DVTK elleni kiállítása jogtalan volt. A Balmazújváros ellen meg kell oldanunk hiányát, de ettől függetlenül biztosak lehetünk benne, hogy kezdőjátékosként számít rá majd Herczeg András, hiszen továbbra sincs alternatívája.

Justin_Mengolo#7. Justin Mengolo (LBi 43 | +1) Pozíció: +1
A bevethetősége fontos láncszem lesz, hiszen ő az, akinek köszönhetően könnyebben módosíthatunk taktikát akár egyik meccsről a másikra, akár mérkőzés közben.

Benyei_Balazs#6. Bényei Balázs (LBi 41 | -3) Pozíció: változatlan
Nem tökéletes a játéka, de kellően jó és kedvelhető ahhoz, amire nekünk szükségünk van. Az ilyen játékosokra pedig lehet építeni, így megkérdőjelezhetetlen a helye a kezdőcsapatban.

Aleksander_Jovanovic#5. Aleksandar Jovanovic (LBi 41 | -4) Pozíció: -3
Hatalmas butaságot művelt a Diósgyőr ellen, annak is örülhetünk, hogy eltiltását csökkentették, így (a Dorog ellen MK meccsekkel együtt) a Mezőkövesd ellen ismét láthatjuk a pályán. Akár még az év játékosa is lehet, kérdés, milyen állapotban fog visszatérni.

Varga_Kevin#4. Varga Kevin (LBi 44 | +3) Pozíció: +1
A negyedik helyet a többiek bukdácsolásának is köszönheti, de Bódihoz hasonlóan vele sem voltunk teljesen elégedettek. Ez nála azonban még belefér, hadd virgonckodjon a pályán kedvére, egy újabb játékost tisztelhetünk személyében, aki miatt megéri a helyszínen szurkolni.

Konyves_Norbert#3. Könyves Norbert (LBi 47 | +13) Pozíció: +8
Norbi érdekes figurája a DVSC-nek és talán az NB I-nek is. Szélső támadóként nem a gólokkal, sokkal inkább a helyzetek megteremtésével igyekszik a csapat hasznára válni. Bízunk benne, hogy ez tavasszal is minél többször sikerül majd.

KinyikAkos#2. Kinyik Ákos (LBi 49 | +5) Pozíció: +2
Hol volt ez a fiú korábban? Hogy lehetséges, hogy az alapcsapatunk helyett csak az NB II-ben, meg a Budaörsben játszott korábban? A csapat életében nagyon fontos hátvédünk első félszezonjában már letette a névjegyét, kérdés, tud-e még egy lapáttal rátenni, mert ha igen, a következő tíz évben nehezen lehet majd elképzelni nélküle a kezdőnket.

Takacs_Tamas#1. Takács Tamás (LBi 55 | +29) Pozíció: +12
Valahogy mindig lő egy gólt. Ősszel pedig ez különösen igaz lett rá. Olyannyira, hogy a legutóbbi időszak legjobb játékosa is lett. Bár a tavaszi időszak átírhat mindent, akár kezdőként, akár csereként lép majd pályára, ő lehet a csapat X-faktora.

Reméljük minél több jó teljesítményről és győzelemről tudunk majd beszámolni a következő Player Rankings részben is.

Hajrá Loki!
Csibu