LOKIBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

#1. naplóbejegyzés: A versenyszellem

Elgondolkoztál már azon, milyen egy szurkoló mindennapja? Milyen gondolatok fogalmazódnak meg benne és hogyan él meg egy-egy eseményt? Ha igen, neked találtuk ki új rovatunkat, Egy szurkoló naplója címmel. Az e rovatban rapszodikusan megjelenő írásaim messzebbre tekintenek a Lokinál, néha talán a sportnál is, néha ironikus, néha vérkomoly lesz, de bízom benne, hogy érdekesnek találjátok meg. Vigyázat! Mélyen szubjektív elmélkedés következik.

“…és persze, hogy ebből kapunk gólt. Miért is kellett szólnunk az ellenfelünknek, hogy a bírói ítélet ellenére ők jönnek szöglettel, nem pedig mi, kirúgással. Most még mindig 0-0 lenne.” A történet nem egyedi, bár a fenti mondatok valóban elhangoztak egy szurkolói torna LokiBlog – FTC összecsapásán. Persze az eredmény már nem változott, kikaptunk. Legyünk dühösek magunkra, mert a fair play szellemében cselekedtünk? Vagy büszkék, hogy nem sunyultunk a laposban? A kérdés bár prózainak tűnik, valójában egyáltalán nem az.

Természetesen van különbség amatőr sport és versenysport között. Az talán nem kérdés, hogy a házi bajnokságokban elsődleges fontosságot kellene élveznie annak, hogy nem csak betartom a szabályokat, hanem odafigyelek a játékostársaimra, legyenek akár a saját csapatomban, akár az ellenfél mezében. A kérdés, hogy a versenysportba ez mennyire illik bele? A mai napon azon gondolkoztam, hogy a versenysport szellemiségéhez is hozzá kellene tartozzon, de mégsem tartozik, mert a kettő gyakorlatilag kizárja egymást. Nem törekedhetek a győzelemre egyszerre, és lehetek alázatos az ellenfelemmel szemben. Csibésznek, őrültnek kell lenni, minden apró figyelmetlenséget kihasználni. Húzni az időt. Felrúgni a gólveszélyes játékost. Homorítani, hátha kiállítják az ellenfelet. Provokálni, odaszúrni, kihasználni bármilyen gyengeséget. Erről szól a versenysport. Jobbnak kell lennem a többieknél.

Azt látom, hogy egyre több csapat nyúl egyre komiszabb eszközökhöz (ugye, kedves Lazovic), és néha már az is nehézséget okoz, hogy egy-egy sérülésnél kirúgja az ellenfél a labdát, vagy utána visszaadja az ellenfélnek. Hiszen lehet, hogy csak szimulál és húzni akarja az időt. De az nem tisztességes játék. Az nem tisztességes győzelem. De győzelem. És a versenysportban a győzelem a minden. És ezért gondolom azt, hogy a fair play és a versenysport kizárják egymást. Ímmel-ámmal törekedhetünk rá, de előbb-utóbb minden játékos, minden csapat rákényszerül, hogy feladja ezen elveit.

Mert a hobbifocistáknak is fontos a győzelem, de nem az a minden. Pedig az az igazi sport. Lemenni a pályára, játszani egy jót, majd meginni valamit a közeli bisztróban. Szellemileg és testileg feltöltődni. Ahhoz pedig hozzá tartozik a fair play. Persze lehet nekem vannak tévképzeteim a sport utópisztikus fogalmáról. De inkább veszítsünk emelt fővel, mint nyerjünk sportszerűtlenül.

Ez a gondolat elég is lesz mára: inkább veszítsek emelt fővel, jobban tisztelve az ellenfelet magamnál, mint nyerjek sportszerűtlenséggel. Én ebben hiszek.

Csibu