LOKIBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

#2. naplóbejegyzés: A játékos és a szurkoló

Elgondolkoztál már azon, milyen egy szurkoló mindennapja? Milyen gondolatok fogalmazódnak meg benne és hogyan él meg egy-egy eseményt? Ha igen, neked találtuk ki új rovatunkat, Egy szurkoló naplója címmel. Az e rovatban rapszodikusan megjelenő írásaim messzebbre tekintenek a Lokinál, néha talán a sportnál is; néha ironikus, néha vérkomoly lesz, de bízom benne, hogy érdekesnek találjátok meg. Vigyázat! Mélyen szubjektív elmélkedés következik.

Történt már veled olyan, hogy annyira kiment a fejedből egy játékos szereplése, hogy a neve felhangzása esetén is csak értetlenkedtél, hogy pontosan kiről van szó? Pedig talán még játszani is láttad, és a góljánál együtt kiabáltad a nevét szurkolótársaiddal. Pár napja így jártam. Sehogy sem ugrott be, hogy nem is olyan rég volt egy Ivan Bobko nevű játékosunk…

…és itt most nem is az egyszeri emlékezetkiesésről van szó, vagy konkrétan erről a srácról, aki másfél éve 11 meccsen 738 percet kapott és a Fradinak gólt is szerzett, most pedig ő is Sidében edzőtáborozik aktuális csapatával. Hanem arról, hogy mennyire abszurd dolog, ha a szurkoló a saját csapatának játékosait nem ismeri. Ha azt sem tudjuk, kinek szurkolunk igazán. Ki az a Bobko, Könyves, Sós (nem pedig Soós, ahogy sokan írják), Djelmic, Damahou, Trninic, Kovács, csak hogy az elmúlt évekből említsek neveket.

És biztosan történt már veled olyan is, hogy csettintésre tudtad elsorolni az évekkel korábban játszó csapat névsorát, legyen az akár válogatott, akár BL-győztes, akár bajnoki aranyérmes. 2005-ből például: Csernyánszki, Kerekes, Komlósi, Tomic, Éger, Kiss, Nikolov, Halmosi, Dzsudzsák, Sándor, Bogdanovics, Habi, Bernáth, Madar, Szatmári, Dombi, Böőr. Most ugyanezt meg tudnád tenni a 2014-es bajnokcsapatunkról? Nekem erőlködnöm kellene hozzá, bármennyire is szégyennek érzem.

Amikor arról beszélgetünk, miért nincs több szurkoló akár a Nagyerdei stadionban, akár más magyar lelátón, akkor ennek marginális szempontként kellene felvetődnie. Vajon ismerik a szurkolók a játékosainkat? És vajon a játékosaink ismerik a szurkolóinkat? Vajon kialakult közöttük bármilyen kötődés, vagy megvannak egymás nélkül?

Amikor tavaly a DVTK elleni utolsó fordulóban az életünkért küzdöttünk és Jovanovic a harmadik gólunknál kiugrott a szurkolókhoz, egy olyan pillanat volt, ahol a csapat és a szurkoló egymásra talált. Amikor a nyári ankéton az egyik játékos kihívta egy FIFA17 párharcra a DVSC által szervezett bajnokság nyertesét, ott megmozdult valami. Amikor a játékosaink megjelentek a Komáromi Gábor emlékére készíttetett kopjafa,- vagy épp emléktábla átadásán, ott együtt volt szurkoló és játékos. Ezekből a pillanatokból kellene minél több. Nem csak mérkőzésen, vagy hivatalos rendezvényen, hanem a mindennapokban is.

Pár hete, az amerikai foci rájátszását nézve nem volt olyan csapat, vagy olyan játékos, akiknek nem volt története. Honnan indult, hogy jutott el idáig, mi benne a szerethető, kiket képvisel és hogyan játszik, mennyire volt tudatos, vagy sorsszerű a karrierje. Erre hatalmas szükség lenne az európai és a hazai fociban is. Hogy egy játékos ne csak múló tünemény legyen, ne csak jött-ment legyen, hanem örökre beírja magát a szívünkbe. Ahogyan azt tette Sándor, Dombi, Dzsudzsák, Balogh Norbi, vagy Sidibe. A te szívedbe ki írta be magát örökre?

csibu