LOKIBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

Matinéba fulladt negyeddöntő, írta és rendezte: Könyves Trollbert

Minden szempontból kellemes meglepetés ért minket a tegnapi DVSC-Honvéd Magyar Kupa negyeddöntőn. Mostanában, ha az ember Loki-meccsre vált belépőt, fel van készülve a legrosszabbra: vereségekre, súlyos egyéni hibákra és rengeteg egyéb bosszúságra, de leginkább a kilátástalanság mardosó érzésére. Ám ahogy a Weasley-ikrek hirdették a Harry Potter sorozat késői részeiben, mikor már sötét varázslók terrorizálták a világot: a nevetés gyógyszer, főleg a legsötétebb időkben. A Loki jelenlegi helyzetében pedig egész egyszerűen nem tudok elképzelni olyan forgatókönyvet, amiben ennél reménykeltőbben alakulhattak számunkra a dolgok ebben a kupapárharcban. Az egyformán biztató (ugyanakkor nem hibátlan, de most kit érdekel?) csapatjáték és egyéni teljesítmények mellett ráadásul új kedvenc született a Nagyerdőn: Könyves Trollbert, a lesipuskás, majdnem hasra esés utáni egy méterről bebikázott gólok koronázatlan királya.

A rossz előjelek úgy lestek ránk ez előtt a meccs előtt, mint Hemingway (nem az a Hemingway, a másik) haldokló hőseire a keselyűk a kenyai szavannában. Az idegenbeli odavágón egy tartalékosabb csapattal elért 0:0 igazi kétes kedvet csepegtető Lilla-fajta eredmény volt. Azt jelentette ugyanis, hogy mindenképpen nyernünk kell, vagy gól nélküli döntetlen után hosszabbítást és tizenegyespárbajt kockáztatni a továbbjutáshoz. Erre pedig az idei hazai találkozóink tükrében nem sok esély volt. Tovább nehezítette a dolgunkat a sok hiányzó: Ferenczi kiválásával még nagyobb lett a lyuk a védelmünk bal oldalán, Mengolo gyorsasága már hónapok óta hiányzik, a Dorogot szinte egyedül kiejtő Sós pedig ismét sérüléssel bajlódik. Ezen kívül olyan pusmogásokat lehetett hallani, miszerint a srácok nem bírják a kettős terhelést, és ebben a körben le fogunk feküdni a Kispestnek, hogy lehessen a bajnokságra és a bennmaradásunkra koncentrálni, ami jelenleg prioritás. Őszintén szólva kevés ennél vérlázítóbb és tipikus vesztes gondolkodásról tanúskodó gondolatot tudok elképzelni; még ha vagyunk is akkora szarban jelenleg, hogy Juvefan a beharangozóban leírt érvelésére is lehet azt mondani, hogy jogos. Akár így, akár úgy, mindenképp nehéz mérkőzésre készültünk tehát. Nem pedig sima továbbjutásra és valóságos kedd esti matinéra, ami végül is lett, az 1542 kiváltságos néző legnagyobb örömére.

Abban a különleges helyzetben vagyok, hogy elmondhatom magamról, hogy mindkét csapat szereplését az első kupaforduló óta követem. Még tavaly szeptember 20-án élőben tekintettem meg a PMFC-Honvéd 0:1-es, máskülönben bűngyenge mérkőzésének első félidejét, majd mentem vissza a koliba, hogy lássam ahogy kiönt a Tisza Csongrádon. Az összbenyomásom még semleges nézőként is az lett volna, hogy a Loki érdemli meg jobban a továbbjutást, hisz mi csak egyszer bukdácsoltunk eddig a Dorog ellen, míg a Honvédnak már a Budaörs meg a Siófok is komoly megerőltetést okozott. Arról nem is beszélve, hogy kicsit nagyobb szerencsével még a Pécs is kiverhette volna őket az első fordulóban.

Ami a kezdőcsapatokat illeti, az odavágón tapasztalt tendencia megfordult: az akkor takarékos Loki most az elképzelhető legerősebb kezdőcsapatával állt ki, míg a párharcot még akkor eldönteni kívánó Honvéd mintha kicsit elengedte volna ezt a párharcot: felforgatott gárdával álltak ki ellenünk. Nálunk az odavágón remek teljesítményt nyújtó Kosicky játékával következetes maradt Herczeg András: amit vele kezdtünk el, vele is fejeztünk be. Az eltiltásból visszatérő kipihent Kinyiken kívül egyedül talán Tabakovics bekerülése lehetett elsőre kicsit meghökkentő. Ám valójában egyikük szereplése sem az. Kinyikre most már nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy a DVSC legjobb jelenlegi védője. Házi gólkirályunk, Takács pedig “végre” Bandinál is elérte szerencsétlenkedésével, hogy a kispadra kerüljön. Rajtuk kívül mindenütt az adott posztra elérhető legjobb játékosunk került. A vendégeknél ezzel szemben bekerültek olyanok is, akik bajnokin nem kapnak sok szerepet az utóbbi időben: Horváth, Pölöskei, Kamber, vagy éppen Holender.

Ha valaki azon aggódott volna esetleg, hogy hosszabbításra kerül sor, az hamar megnyugodhatott, hiszen már a meccs 4. percében megszületett a párharc első gólja, komikus körülmények között. Történt ugyanis, hogy Tabakovicsot elkaszálta Ivan Lovrics (simán sárgát ért volna egyébként), majd a megítélt szabadrúgást Tőzsér Dani lőtte előre a még épp zilált kispesti védelemben kibúvó Könyvesnek. Berohant vele a tizenhatoson belülre, majd úgy tűnt, hogy elveszíti. Ám ekkor Baráth Botond fejbe rúgta a labdával Hefflert, így a laszti ismét Norbert elé került. Az erre a zsugára lecsapó csatárunk ezúttal Horváth kapust rúgta fejbe, majd miután még ez a lepattanó is jó helyre került és nem volt más Könyves és a kapu között, egy méterről a hálóba bombázott. Ennél a gólnál nagyon sokat köszönhetünk a szerencsének, a kispesti védők közti teljes zűrzavarnak (Heffler annyira volt képben a labda helyzetét illetően, mint én egy League of Legends versenyen, lásd a mellékelt ábrát), Lovrics késői visszazárásának és Tőzsér forintos labdájának és gyors helyzetfelismerésének. 1:0, ezzel a korai és kabaréba illő jeleneteket sem nélkülöző góllal hamar lélektani előnybe kerültünk. De aki azt hitte, ennél viccesebbet nem lát ma már, tévedett, mint az hamarosan kiderül.

Tibor vagyok, de a Lokiban futballozni nem akarok. Napi feladványunk: vajon mit látott Heffler?

Ezután engedtük kicsit fölénk kerekedni a Honvédot és kontrákra rendezkedtünk be. A 10. perc környékén büntetőt lehetett volna fújni nekünk. A labdáért küzdő Tabakovicsot a levegőben rántotta le Ivan Lovrics a tizenhatoson belül, ám Vad II spori sípja néma maradt. Egy darabig egyáltalán nem volt helyzet, ám a 16. percben Lanzafame nem sokkal tévesztette el a jobb felső sarkunkat. A 37. percben pedig egy sikertelen Honvéd-szögletet követő kirúgást Tabakovics csúsztatott fejjel tovább, majd az egymásra váró Lovricsot és Hefflert ismét Könyves kerülte meg, mint a MÁV-pótlóbusz Kelenföldet. Az így megszerzett labdát elvitte Horváth mellett, majd az ismét üressé váló Honvéd-kapuba gurított. 2:0, eldőlni látszott a párharc. Pláne amiatt, hogy a Honvéd teljesen szétesett. Ha Tabakovics 43. perces kapufája bemegy, vagy ha Varga Kevin nem Shaolin-focis mozdulattal akarja levenni Bódi labdáját, vagy épp ugyanő kicsit pontosabb egy perccel később, akkor a Kispestnek egy szava sem lehetett volna, ha 4 vagy 5-gólos hátránnyal kullog az öltözőbe a félidőben. De a gólra visszatérve, szívmelengető volt látni Könyves és Tabakovics ünneplését, ahogy férfikönnyeikkel küszködve, egymás nyakába ugorva élték át eufóriájukat. Az ilyet szereti a szurkoló látni. Illetve még egy gondolat: már jó pár éve annak, hogy 4:0-ra vertük a Kispestet ugyanezen a pályán, akkor Ibrahima Sidibe lőtt egy ehhez hasonló, Benny Hill-zenét követelő gólt.

Nem csoda, hogy Supka Attila egyből kettőt cserélt a félidőben: Ikenne-King helyett Danilo, Holender helyett Kukoc folytatta. A Loki ezzel szemben ugyanott folytatta, ahol abbahagyta, de nem is volt okunk a változtatásra. Az ez utáni percekben az okozta a legtöbb fejfájást, hogy a fantasztikusan játszó Könyves Norbi egyre gyakrabban került földre bokafájdalmakkal. A Honvéd-védőkre egyébként egész meccsen jellemző volt, hogy aprították támadóinkat, így próbálták kompenzálni összeszokatlanságukat és rossz formájukat. Sajnos ehhez Vad II is asszisztált, engedte a kemény játékot, pedig egy-két korai sárgával igazán helyre tehette volna a durvább védőket, különösen Lovricsot. Rejtély, hogy ő hogy úszta meg ezt a meccset lap nélkül, de mindegy.

Ami nem mindegy, hogy a 62. percben a harmadik kabarégól is megszületett, természetesen ki más, mint Könyves jóvoltából. Bódi bombája úgy találta hátba Tabakovicsot, hogy pont a gólvonal előtt pattanjon le, majd onnan egyből be szegény Horváth kapujának léce alá. Bár tízszer visszanéztem, és még most se látom, mikor ér bele Könyves Norbi, akinek végül a találatot adták a helyszínen (az adatbankban egyébként még mindig Tabakovics van), így akár mesterhármast szerzett, akár csak “mesterkettest”, dicséret illeti meg, mert ehhez is ott kellett lenni.

Rögtön ezután az eredetileg VKP Pölöskei helyett a támadóbb felfogású Lukács érkezett a Honvédba, amitől kicsit megélénkült a focijuk. A 68. percben szépítettek is: a végig nagyot küzdő Eppel Márton fejelt egy belögybölt labdát védhetetlenül Kosicky kapujába. Alig 4 perccel később pedig ugyanő próbálkozott, de Kosicky mutatott be nagy bravúrt a jól helyezett fejesnél. Lélektanilag a lehető legjobbkor jött ez a védés, mert ha ez bemegy, még elég idő lehetett volna rá, hogy a Honvéd visszajöjjön a meccsbe. Mi több, egy harmadik gól már az ő továbbjutásukat jelentette volna. Ám ez a forgatókönyv nem valósult meg. Az ezutáni cseréink (Varga-Mészáros és Könyves-Filip) egyértelműen arra utaltak, hogy most már ki akarjuk bekkelni ezzel az eredménnyel a találkozót. Az utolsó percekben még Jovanovics lőhetett volna egyet, illetve beállt Takács időt húzni, de a lefújásig már nem történt említésre méltó dolog.

A lefújás után azonban igen: Baráth Botond még kiugatott magának egy teljesen felesleges piros lapot Vad II-nél. Ahogy egyik olvasónk, Szokolay Zoltán jegyezte meg nagyon szellemesen: “Madarat tolláról, Honvédot Baráthjáról”. A Loki tehát ott van a legjobb négy között és ma fog ellenfelet kapni a hátralévő három párharc győztese közül. Valószínűleg a Diósgyőr, Balmazújváros, Újpest-hármas valamelyike lesz az. Mondanom se kell, mindenki a Balmazért imádkozik.

Az összefoglaló videóért kattints IDE.

Felbukkant egy régi ismerős. Hiába, ő is tudja, hogy ha tavaszi délután és futball, akkor Debrecen. ELEMÉÉÉÉR!

Rövid értékelés:

Tomas Kosicky (6) bemutatta a bravúrt, ami ahhoz kellett, hogy ne jöjjön vissza a meccsbe a Honvéd. A kapott gólról nem tehetett, ugyanakkor végig biztos pont volt. Végre elmondhatjuk, hogy ebben a vészterhes időben is mindegy hogy ő áll a kapuban vagy Nagy, biztos kezeken van a kapuskesztyű.

Bényei Balázs (5) néha bizonytalankodott ugyan, de ugyanúgy emlékszek számos remek megoldására, egyszer pedig egy parádés, tiszta szerelésére. Szatmári Csaba (4) ma kicsit bizonytalanabb volt, mint kollégája, Kinyik Ákos (5), aki viszont ma már egyértelműen a Loki védelmének legjobbja. Sajnos az odavágóhoz hasonlóan ma is Barna Szabolcs (3, ) kapja a citromot, aki bár nagy bajt nem csinált, rendszeresen hozta zavarba Ikenne-King vagy valamelyik támadó. Mintha hiányoznának neki azok az idegpályák, amik a gyors, ugyanakkor higgadt helyzetfelismeréshez kellenek. Kár érte, mert régóta ismerem és nagyon hajtós srác, a szíve is a helyén.

Bódi Ádám (5) rosszul kezdett és az idén tavasszal rá jellemző önbizalomhiányos játékot mutatta, ám a második félidőre mintha átszakadt volna benne egy gát és újra a régi önmagát mutatta. Remélem, nem csak átmeneti, és innentől kezdve ismét erőssége lesz a Lokinak. Tőzsér Dániel (6) idei legjobb produkciója volt. Az első gól előtti labdájának szeme volt, és úgy általában jól szervezte a játékot. A pontrúgásai se voltak rosszak. Csak így tovább!  Jovanovics (5) ismét nagyot harcolt. Elképzelhetetlen nélküle a mai Loki. Az ő eltiltása is lehet az oka a förtelmes tavaszunk kezdeti meccsein látott szenvedésre. Varga Kevin (5) hosszú idő után mos először bizonyította, hogy okkal robbant be majd pedig maradt meg a Loki kezdőjében. Ültek a cselei, fürge volt és agilis.

Könyves Norbert (7 ) arany csillagocskája egy percig sem volt kérdéses. Ihletett formában játszott, valódi példaképként viselkedett. Szemfülességének és ravaszságának hála szinte egyedül ejtette ki a Honvédot, vitatott mesterhármast szerezve. Külön történet az övé, amiről nem nagyon beszélünk. A Vasas lesajnált játékosaként, sérülten, súlyfelesleggel kukáztuk őt ingyen, 2016 nyarán. Amit most látunk belőle, nevezetesen hogy zsinórban 4. tétmeccsén talál be és szerez Sidibét megszégyenítő hasra esős gólokat, ráadásul többet is egy meccsen, illetve hogy ő viszi a csapat szekerét, és úgy uralja a pályát, mint az Amazon a könyvesboltok (höhöhö) iparát… Az azt mutatja, mire képes az ember, ha hajlandó éveken át tartó kemény munkával újra felépíteni magát, majd visszatérni jobban és erősebben. Kell persze ehhez az is, hogy higgyenek benne, amit Debrecenben megkapott. Igazi troll, a jó értelemben. Rajta kívül meg kell még dicsérni Haris Tabakovicsot (6) is, aki nagyot harcolt az agresszor kispesti védők ellen és gólt érdemelt volna (lehet, hogy szerzett is).

A cserék közül Mészáros (5) és Filip (5) jól szálltak be. Takács (-) pedig időt húzni jött.

Hatalmas fegyvertény tehát, hogy minden rossz előjel és negatív tendencia ellenére szó szerint röhögve ott vagyunk a Magyar Kupa legjobb 4 csapata között. Most már nem tehetünk semmit a kettős terhelés ellen. Két meccsünk már tuti lesz, legfeljebb is csak 3. Azt gondolom, bárki is lesz az ellenfelünk, ezt a kétszer 90 percet most már mindent egy lapra feltéve meg kell próbálnunk megnyerni. A kupadöntő és egy esetleges újabb trófea ígérete egyértelmű jelzés lenne magunknak és más csapatok szurkolóinak: Debrecenben van még foci, és nem halt még meg a győzni akarásunk! Bár nehéz idők járnak, de mi mondjuk meg, mikor van vége.

És még egy számomra nagyon pozitív és reménykeltő záró gondolat: jó volt látni a nézőszámhoz képest viszonylag sok gyermeket és családot a meccsen. Valahogy így néz ki egy olyan meccs, ami egy életre meg tud fogni egy ifjú szívet. Én is valahogy így lettem Lokista annak idején: a klub adott egy ingyenjegyet, és ez  a pár száz forintos befektetés azóta 6-számjegyű bevételben (ennyit költöttem azóta a Lokira) és rengeteg intellektuális energiában (a cikkeimben) térült meg. Nem tudhatjuk, melyik kis tejfogas lurkó lesz majd felnőtt férfiként fanatikus Lokista. De így kell megfogni őket!

Mindörökké hajrá Debrecen!

Lucas

(képek forrása: dvsc.hu)