LOKIBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

Döntő lehet a pontosság

Ha az eddigi tavaszi teljesítményünket vizsgáljuk, akkor bizony egyesen siralmasnak mondanám az őszi diadalmenetünkhöz képest, de szerencsére az utóbbi két meccsen nyújtott játékunk és eredményességünk okán egy kicsit bizakodóbb lettem aktuális hétvégi bajnokink előtt, hiszen az utóbbi időben mumusunknak számító Haladás otthonából egy pontot elhoztunk, és a hét elejei, Honvéd elleni tükörsima győzelmünk és Magyar Kupa elődöntőbe jutásunk vélhetően megduplázzák majd a játékosaink önbizalmát. Így aztán talán nem leszek telhetetlen, ha azt mondom, hogy minimum egy pontért utazunk az atomvárosba, hiszen jelenleg elfoglalt 5. helyezésünk ellenére igenis kellenek a pontok a zsákba, ahhoz, hogy ne legyen forró az a bizonyos pite a végén.

Ennek megfelelően kell majd pályára lépnünk a bronzérmes pozícióban állomásozó Csertői csapat ellen is, hiszen egy esetleges győzelem és az eredmények szerencsés alakulása esetén akár vissza is szerezhetjük a dobogó legalsóbb fokát. Ehhez azonban bizonyosan lesz egy-két szava a remek formában játszó tolnai alakulatnak is, akik legutóbb a kiesés ellen ádázan harcoló Mezőkövesd otthonából hoztak el három fontos pontot 3-2-es győzelmüknek köszönhetően. Ezen kívül a Diósgyőrt és a Puskás Akadémiát is két vállra fektették, míg az Balmazújváros és az Újpest ellen egy-egy gól nélküli remire futotta. Ha a dunántúliak idei statisztikáját figyelembe vesszük, akkor most a sorminta alapján egy újabb döntetlen következne, de én azért nem bánkódnék, ha mi bele tudnánk ebbe rondítani egy számunkra pozitív eredménnyel.

Ezzel szemben a vasutasok idén meglehetősen rossz formában vannak, hiszen a Balmazújváros és az Újpest mellett a Mezőkövesdnek is egyaránt szép ajándékot adott a védősorunk, így csak 2 szerzett pont díszeleg a nevünk mellett. Ez pedig bizony édes kevés, habár némileg reményt adhat számunkra, hogy ősszel is a Paks elleni 90 perc volt az a bizonyos fordulópont valamelyest, amikor már biztatóan játszott a csapat és megindultunk felfelé a tabellán. Valamint a Debrecenben lejátszott találkozónkon Bódi Ádám remeklésének is köszönhetően (3-2) is győztesen hagytuk el a játékteret.

Herczeg András Sós és Mengolo játékára vélhetően továbbra sem számíthat, valamint a korábban a szezon hátralévő részére harcképtelenné vált Ferenczi is maródi. Jó hír lehet azonban számunkra Könyves Norbert bombaformája, hiszen a Honvéd elleni kupavisszavágón ihletett formában játszott függetlenül attól, hogy szerencsés gólokat szerzett, míg az OTP Bank Ligában zsinórban három mérkőzésen is eredményes volt , így ha nem törik meg a lendülete a Bácskatopolyáról származó játékosnak, könnyen megelőzheti a jelenleg 7 gólos házi gólkirályunkat, a 2018-as naptári évben meglehetősen pocsék formában teljesítő Takács Tamást. Egy biztos, a pontosság döntő lehet az összecsapás kimenetelét illetően, hiszen ahogy a mérkőzés előtti nyilatkozatban fogalmazott Csertői Aurél, nüanszokon múlhat a mérkőzés. Remélhetőleg a lefújás után mi örülhetünk jobban.

Ezek után nem is szaporítom tovább szót, csak mindenkit arra buzdítok, hogy aki teheti, az m4sport.hu-n streamen nézze meg a mérkőzést 17 órától és szurkoljunk ki együtt a pontot vagy pontokat a srácoknak. A Fehérvári úton egyébiránt Bognár Tamás fog dirigálni két segítőjével, Kóbor Péterrel és Szert Balázzsal együtt.

HAJRÁ LOKI!