LOKIBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

Gólzáporos győzelem Pakson

Felemás érzésekkel várhattuk a Paks elleni meccset, ugyanis a bajnokságban már 6 mérkőzés óta képtelenek voltunk győzni, viszont a szerdai kupanegyeddöntőben a Honvéd ellen már biztatóbb volt a játék. Ellenfelünk tavasszal 5 meccsen 11 pontot gyűjtött, és eddig veretlen volt.

A kezdőnk egy az egyben az volt, amit Redboy a beharangozóban jósolt, és egy posztot leszámítva megegyezett a keddi, Honvéd elleni felállással is, csupán Nagy Sándor foglalta el a helyét a kapuban Kosicky kárára. Ezzel együtt tehát maradt a 4-4-2-es felállás is, elöl pedig továbbra is Tabakovic élvezte a bizalmat Takáccsal szemben. A Paksnál a múlt heti Mezőkövesd elleni felálláshoz képest egy helyen változtatott Csertői, Simon Ádám helyett Kecskés Tamás kezdett a középpályán.

Szombat délután 17 órakor csodálatos, igazi futballidő várta a csapatokat, és – leírni is fáj – azt a 977 szurkolót, akik kilátogattak a Fehérvári útra. Az első 10 perc hangulata erősen vetekedett egy pallagi felkészülési meccsével, a felújítási munkálatok miatt a közvetítő állással szemközti lelátón egyetlen néző sem volt, és tisztán lehetett hallani az edzők és játékosok egymás közötti kifinomult társalgását. A szunyókálásból a 12. percben egy paksi helyzet ébresztett minket: Hahn készített elő lövésre, amit Bartha jó 22-ről kapásból el is vállalt. Szerencsénkre a kapufáról az oldalvonalon kívülre pattant a labda.

Pár perccel később már mi veszélyeztettünk, Tőzsér szabadrúgását Verpecz tolta ki szögletre. A 31. percben Tőzsér passzából Bódi indulhatott meg a tizenhatos felé, lövése után a labda szerencsésen pattant meg egy védőn, így került Könyves elé, aki állítgatás nélkül a bal alsó sarokba lőtt, 0-1. A 40. percben Szatmári indult meg a pálya közepén, előrepasszába leheletfinoman ért bele Tabakovic, így hozva helyzetbe Könyvest, aki ezúttal sem hibázott, eltolta Verpecz mellett a labdát, és néhány méterről a hálóba lőtt, 0-2. A szenzációs formában lévő Könyves Norbert ezzel együtt öt meccsen már hét gólnál tart!

A félidőben Csertői Aurél kettőt is cserélt, hogy felpörgesse csapatát, ami be is jött: a 49. perc elején, Hahn – Harasztival való kissé esetlen kényszerítőzése után – nagyjából 20 méterről lőtt a kapu jobb oldalába, 1-2. Első ránézésre foghatónak tűnt a lövés, Nagy talán túlzottan is kint állt a kapujából, és emiatt nem tudott rá reagálni. A szépítés nem nagyon zavarta meg a Lokit, a bekapott gól után 40 másodperccel már ismét mi örülhettünk. A középkezdésből Varga Kevin húzott el a bal szélen, középre tett labdáját pedig Tabakovic pofozta a kapuba néhány méterről, 1-3. Az 55. percben Kinyik akasztott meg sikeresen egy paksi akciót, a labda Tőzsér elé került, aki Könyvest indította tökéletesen, ő pedig Tabakovicot hozta játékba, és a svájci-bosnyák támadónk nem is hibázott, ballal a jobb alsó sarokba lőtte a labdát, 1-4.

A gól után közvetlenül Takács váltotta a két gólt szerző Tabakovicot, aki a combját fájlalta, reméljük, nem komoly a sérülése. A 64. percben Barna előrepasszát követően Könyves kényszerítőzött egy paksi védővel, aztán önzetlenül középre talált Takácsnak, aki hat méterről a kapu közepébe lőtt, 1-5. A Paks helyzetét még inkább nehezítette, hogy a félidőben csereként beállt Kulcsár Dávidot a játékvezető a 66. percben kiállította heves reklamálás miatt. Ettől függetlenül három perccel később a hazai csapat szépíteni tudott, Bartha jobb oldalról érkező beadását Hahn fejelte kapura, amit Nagy még védeni tudott, de a kipattanót már a kapuba sodorta a paksi támadó, 2-5. Erre reagálva Herczeg András Filipet küldte pályára a két gólt és két gólpasszt szerző Könyves helyett, ezzel stabilabbá téve a középpályát. Az utolsó 15 percben a Csertői-csapat becsületből még próbálkozott, de nem túl nagy meggyőződéssel, úgyhogy az eredmény már nem változott.

Ami a támadójátékunkat illeti, a meccsen – az m4sport adatai szerint – 8 lövésünkből 8 talált kaput, és ebből 5 gólt szereztünk. Ez túl sok kommentárt nem kíván. Annyit emelnék ki, hogy Könyves és Tabakovic is rendszeresen visszaléptek akár a saját térfelünkre is, ezzel nagyban megkönnyítve a labdakihozatalokat.

A védelmünk egy érdekesebb kérdés. Védekezési gondjaink nem kizárólag a védőjátékosaink hibáiból, hanem általában rendszer-, illetve csapatszintű problémákból adódnak, ezt sikerült nagyon szépen kiküszöbölni tegnap. Bódi és Varga nem klasszikus szélsőkként voltak jelen a pályán, rendszeresen húzódtak a játéktér középső harmadába támadás és védekezés közben egyaránt. Mindketten rendkívül fegyelmezetten zártak vissza a paksi támadásokkal, többször a saját tizenhatosunk környékén is feltűntek, de Könyves és Tabakovic, majd Takács is rendszeresen jöttek vissza a saját térfelünk közepére – még több gólos előnynél is -, ezzel nagyon leszűkítve a Paks területét, amivel láthatóan nem nagyon tudtak mit kezdeni. Többször még csírájában el tudtuk fojtani a hazaiak támadásait, és így rendezetlen védelemmel szemben tudtunk kontrákat vezetni.

A két bekapott gólunk közül az első kicsit szerencsésen esett, a második talán elkerülhető lett volna, de ezt inkább a négygólos vezetés számlájára lehet írni. Ekkor érthető módon kicsit már alább hagyott a koncentráció. Csapatunk 17 elkövetett szabálytalanság mellett mindössze 1 sárgát kapott, ami azt mutatja, hogy kellően keményen, de egyáltalán nem durván védekeztünk.

Osztályzatok

Nagy Sándor – 5
Az első kapott gólunknál talán helyezkedhetett volna jobban, a második előtt viszont hatalmasat védett, de nem volt szerencséje a kipattanónál.

Bényei Balázs – 6
Stabil volt és magabiztos, az előre játéka is rendszerint hasznos volt.
.

Kinyik Ákos – 6
Rendszerint jól lépett ki a védelmi vonalból, több támadást is megakasztva ezzel. Kifejezetten tetszetősen játszott.

Szatmári Csaba – 6
Sorra nyerte a fejpárbajokat, így nem jelentettek veszélyt a Paks felívelései, a második kapott gólunk előtt talán lehetett volna határozottabb.

Barna Szabolcs – 5
Érezhetően az ő oldalán erőltette a támadásait a hazai csapat, de jól helytállt. Az első félidőben látszott rajta a feszültség, viszont a második félidőre az előre játék terén is felbátorodott, és több jó átadása is volt a bal szélen.

Bódi Ádám – 7
Az első gólban is elévülhetetlen érdemei voltak, de védekező munkája emelte ki a tegnapi mezőnyből. Legalább 5-6 labdaszerzése volt a meccsen, ami védekező középpályásoknál is kifejezetten jónak számít.

Aleksandar Jovanovic – 6
Hozta a megszokott megalkuvást nem tűrő játékát, szokásos módon kicsit észrevehetetlennek látszott, csak ha nem játszik, akkor tűnik föl igazán a hiánya.

Tőzsér Dániel – 6
Két gólt megelőzően is nagyon jó helyzetfelismeréssel indította a társakat, ezúttal egyáltalán nem lógott ki a csapatból.

Varga Kevin – 6
Az első félidőben nem nagyon jöttek neki össze a dolgok támadásban, de nagyon fegyelmezetten és hasznosan visszajárt védekezni, ami nagy segítséget jelentett Barnának. Az ő szemfülességének és gyorsaságának köszönhető a harmadik gólunk, ami nagyon fontos volt a meccs alakulásában.

Haris Tabakovic – 7
Sokat járt vissza labdákért, a védekezésből is kivette a részét, lőtt két gólt. Reméljük, nem súlyos a sérülése.

Könyves Norbert – 8 
Egyértelműen a meccs legjobbja volt 2 gól, 2 gólpassz, fantasztikus formában van ráadásul, ha kell önzetlenül a csapat érdekeinek alárendeli magát.

∼•∼

Takács Tamás – 6
Megvan tétmeccsen az eIső gólja 2018-ban. Reméljük, ez segít neki túllendülni a hullámvölgyön.

Ioan Filip – 5
Azt a teljesítményt hozta, amiért Herczeg András beállította, plusz stabilitást adott a középpályának.

Bereczki Dániel – 0
Igyekezett bizonyítani, de túl sok ideje nem volt rá.
.

∼•∼

Herczeg András
Ránézésre az offenzívabb felfogású 4-4-2-ben küldte fel a csapatot, de azzal, hogy visszarendelte a támadóinkat is védekezni, teljesen leszűkítette a Paks területeit, és levette a terhet a szélső védőink válláról. Ez főleg Barnának nagy segítség volt. Úgy tűnik a mesternek ismét sikerült elhitetnie a játékosokkal, hogy bárki ellen győzhetnek és ez most talán a legfontosabb.

Összefoglaló


—   A mérkőzés színvonala   –   Csapatunk teljesítménye   –   A bírói ítéletek   —

Elég álmoskásan indult az összecsapás, aztán szépen felpörögtek az események, sok gólt láthattunk, majd az utolsó 15 percre megint leült a meccs, onnantól kezdve már mindkét csapat a végét várta. Összességében jó volt nézni a játékunkat, 2-3 gólos előnynél sem álltunk le, és egyértelműen jobbak voltunk, mint a Paks. A játékvezetésre nem nagyon lehetett panaszunk, nagyon kíváncsi vagyok, hogy Kulcsár mit mondhatott amiért egyből pirosat kapott, de nem biztos, hogy megtudjuk.

Játékosoknak, edzői stábnak, szurkolóknak egyaránt nagyon kellett ez a győzelem. Az őszi szezonban is egy magabiztos nagy különbségű diadal hozta meg a fordulatot, akkor a Vasas ellen nyertünk 4-1-re. Persze nem várhatjuk, hogy ez most megint egy 9 meccses veretlenségi sorozat kezdete legyen, leginkább mert egy kifejezetten nehéz széria elé nézünk Fradival, Vidivel, kupaelődöntővel, de mindenképpen erőt tudunk meríteni ebből az eredményből.

Így tovább! Hajrá LOKI!

(képek forrása: dvsc.hu)