LOKIBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

60 perc foci, 30 perc alibi

Adott egy ellenfél, amely ellen hagyományosan jók megy a Lokinak, de adott egy olyan szituáció is, amikor borulhat minden papírforma. A Diósgyőr számunkra kedves ellenfél, de ez egy egészen más mérkőzésnek ígérkezett. Mi idén még nem nyertünk bajnoki mérkőzést hazai pályán, emellett elég hullámzóan is teljesítettünk, míg a vendégek a bennmaradásért vívnak ádáz harcot, és minden egyes pontra szükségünk van – miközben nekünk meg még a dobogóra van reális sanszunk. Na, ezek után aki előre meg tudta jósolni, hogy milyen meccset látunk majd, az előtt megemelem a kalapom. Összességében igazolódott is ez a keszekuszaság, mert igencsak felemás találkozó volt ez…

Kezdjük azonban az elején. A vendégeknél néhány hete edzőváltás történt, és a spanyol Fernando vette át a csapat irányítását. Ilyen rövid idő alatt komoly változásokat nem lehet eszközölni sem stílust, sem játékrendszert tekintve, így igazából a mentális felkészítésnek lehetett komoly jelentősége. A diósgyőri szurkolók a hét elején felszólították Bacsa Patrikot, mint a csapat saját nevelésű, ízig-vérig miskolci játékosát, hogy álljon a keret élére, és verbuváljon össze egy olyan csapatot, amely ha vereséget is szenved, de legalább meghal a pályán a mezért. Ehhez képest igencsak meglepő volt, hogy Bacsa Patrik a kispadon kezdett, holott szinte egész tavasszal alapember volt, még Bódog Tamásnál is. Ráadásul több poszton is felforgatott volt a vendégek kezdője, sérülés miatt hiányzott az első számú kapus, Antal Botond, illetve a két standard belső védő, Lipták és Brkovic is. A középpályán nem játszott a Diósgyőr legtechnikásabb játékosának tartott Vela, illetve a télen nagy reménységekkel szerződtetett Shestakov sem. Ráadásul volt egy debütánsa is a DVTK-nak a 19 éves Varga József személyében.

Hiányzók tekintetében mi sem panaszkodhattunk, hiszen Ferenczi és Bódi aligha játszik már ebben a szezonban, mellettünk pedig Bényei szintén sérülés, illetve eltiltás miatt hiányzott. Mengolo tovább folytatja az egyszer játszok – egyszer nem sormintát, vélhetően megint megsérült, ezért nem volt a keretben sem ezúttal (ezt már én teszem hozzá, hogy ezért teljesen felesleges őt itt tartani, még ha egyébként egy jó képességű játékos is lenne). Felépült viszont Könyves, aki sérülése előtt a csapat húzóembere volt, és ezúttal a kispadra már leülhetett. Herczeg András a Felcsút elleni kupameccsen Filipet próbálgatta a jobbhátvéd pozíciójában, és bár finoman szólva sem alkotott ott maradandót, ezúttal is övé volt a védelem jobb oldala. Jovanovic így megint egy sorral feljebb, a szélen kezdett, és kedd után ismét a kezdőben találta magát a fiatal Kusnyír Erik, akitől én személy szerint sokat várok. Elöl a szintén jó formában lévő Tabakovic mellett ezúttal Sós kezdett a támadó sorban.

A DVTK 4-2-3-1-ben kezdett, de az első perces kiállítás miatt már azt a felállást rajzoltam fel, amit a mérkőzésen egyébként játszottak. A kiállított Tamás Márk helyére Kocsis húzódott vissza a középpályáról, míg Hasani szintén egy sorral hátrébb jött Busai mellé.

Bevallom, én pesszimista voltam a meccs előtt, hasonló produkcióra számítottam, mint amit a Vasas ellen láttunk a csapattól. Hogy végül nem ez lett a forgatókönyv, abban lehet, hogy közrejátszottak az első percben történt események. Tizenöt éve járok már meccsre, de hasonló szituációval még életemben nem találkoztam: a vendégek kezdték a meccset, ennek ellenére 15 másodperc után Sós Bence már üresen ugrott ki egy remek ütempassz után, és a ziccerben lévő támadónkat a keresztbe futó Tamás Márk meglökte. Farkas Ádám pedig nem tehetett mást, ha már lefújta a szituációt, akkor fel kellett mutatnia a piros lapot, mindezt 18 másodperccel a kezdés után úgy, hogy még egyszer ismétlem, a Diósgyőr kezdte a mérkőzést…

Borult tehát minden az első percben, legalábbis az biztosan, amit Fernando eltervezett a DVTK játékával kapcsolatban. A vendégek innentől egy 4-4-1-es felállásban futballoztak tovább, de az volt az érdekes, hogy nem különösebben látszott, hogy egy emberrel kevesebben lennének. Talán a kiállítást követően 10-15 percig ez még rendben is van, na de hogy 90 percig ezt érezze az ember, az már némiképp furcsa. A 14. percben viszont némileg köze lehetett az emberhátránynak ahhoz, hogy Varga Kevin szögletét követően Tabakovic majdhogynem szabadon bólinthasson Rados kapujába, bár szokás mondani, hogy épp rögzített helyzeteknél nem szabadna megmutatkoznia az emberhátránynak.

A vezető találatunk után kényelmes tempóban adogattunk, sokszor túlságosan kényelmesen és felelőtlenül is. Nem egy olyan szituáció adódott, amikor az ellenfél térfelén labdát veszítettünk, és mivel nem akaródzott visszafutni senkinek, így nyomban létszámfölényben vezethették a védelmünkre a labdát a vendégek. Az egyik ilyen után addig passzolgattak, míg Ugrai szabadon lőhetett, de szerencsénkre a kapufát találta el. Egy másik alkalommal szintén egy szélről érkező lövésbe Ioannidis tette bele a lábát, a megpattanó lövést Nagy Sanyi bravúrral védte. Figyelmeztető jelekből tehát akadt bőven, és úgy is tűnt, hogy a 41. percben észhez tértünk: Kusnyír vett át hosszan egy passzt, de begyűjtötte a játékszert, majd sarokkal továbbított Tabakovichoz, aki szépen lőtte ki a hosszút. Támadónk ezzel zsinórban harmadik bajnokiján duplázott és átlépte a tízgólos álomhatárt, immár 11 találattal vezeti a házi góllövő listát. Az első félidő végén tehát 2-0-s előnnyel vonulhattunk az öltözőbe, és nehezen tudtuk elképzelni, hogy innen még lehet visszaút a vendégeknek. Nem tartottuk volna elképzelhetetlennek azt sem, hogy jól kitömjük az összezuhant ellenfelet a második félidőben.

Ahogy elkezdődött a második játékrész, alig telt el két perc, és Tabakovic a lábához kapott, majd jelezte is a kispadok felé, hogy cserét kér. Idén már csak így megy ez nálunk, ha valaki elkapja a fonalat, akkor rögtön megsérül, lásd Mengolo, Könyves, és most Tabakovic is… Remélhetőleg nem komoly a baj. Takács jött helyette, amivel alapból nagyot romlott a hatékonyságunk. Az 56. percben ismét Kusnyír parádézott, a tizenhatos előterében lekezelt egy labdát, majd két esernyőcsellel átverekedte magát a védőkön, ám az egyik vendég védő éppen elé lökte Sós Bencét, így fiatal középpályásunk megbotlott a csapattársban. A játékvezető érthetetlen módon sárga lapot adott műesésért. Az 58. percben lezárhattuk volna a meccset, Sós Bence addig kavargatott a tizenhatos jobb sarkánál, míg egy szép tekerést követően a kapufát találta el, a kipattanót pedig Varga Kevin kibombázta a stadionból. Majd jött egy Sós-Tisza csere, és a gondok innentől kezdődtek.

A játékosok ugyanis azt gondolták, hogy zsebben a mérkőzés, innentől elég, ha csak testben vannak fent a pályán, az ellenfél különben is beletörődött a vereségbe, nem muszáj innentől hajtanunk. A Diósgyőr egyre inkább átvette az irányítást, folyamatosan a térfelünkön adogattak, mi pedig úgy szaladgáltunk a játékosaik után, mint a megszeppent kislányok. Ügyeltünk arra, hogy nehogy egy kicsit is keményebben odalépjünk, uram bocsáss labdát szerezzünk, amivel lekontrázhatjuk őket. Szépen követtük őket tisztes távolságból, ha párharcra került sor, akkor éppen csak “simogattuk” a labdás játékost. A DVTK pedig köszönte szépen és élt is a határozatlanságunkkal, a csereként beálló Bacsa első labdaérintéseiből szépített. A gólnál többen is hibáztak, egyrészt Barna, aki indokolatlanul rontott ki a pozíciójáról, és éppen az ő helyére indítottak be, Szatmári, aki meglehetősen határozatlan volt, pedig övé lett volna a labda, illetve Nagy Sanyi is, aki pedig érthetetlen, hogy miért kószált ki ennyire a kapujából.

Volt még hátra bő húsz perc a hosszabbítással együtt, és nagyon furcsa ezt írni, de nem volt benne a gól a játékunkban, hiába játszottunk már 75 perce emberelőnyben, és hiába volt elvileg fáradtabb az ellenfél. Valójában épp az ellenkezőjét véltem felfedezni, a vendégeket feltüzelte a szépítő találat, és az esetleges pontszerzés reménye, míg mi a hatvanadik perc környékén kipukkadtunk. Sajnos ez egész szezonban jellemző ránk, leginkább Tőzséren, Vargán, Sóson és a támadóinkon felfedezhető ez. Ebben az időszakban egyébként már Könyves is a pályán volt Kusnyírt váltva, így Jovanovic behúzódott középre, a széleken pedig Könyves és Kevin helyezkedtek. Ezzel érdekes módon romlott a védekezésünk hatékonysága is, hiszen a két szélen két olyan játékos volt, akik nem igazán tudnak hatékonyan védekezni, egy sorral hátrébb pedig Barnával és Filippel egy fokkal sem volt jobb a helyzet. Így aztán hiába volt papíron két szűrőnk is a pályán, a Diósgyőr próbált a széleken támadást vezetni, már csak azért is, mert középen értelmetlen lett volna emberhátrányban gyömöszölni a labdát. Próbálkoztak beívelésekkel és védők mögé történő indításokkal is, de eddigre már azért ők is elfáradtak, és sokszor kijött az egy ember mínusz egy-egy kulcsszituációban. Így az, hogy végül megőriztük az egygólos vezetést, az nem feltétlen a mi csapatunkat dicséri.

Kínkeserves győzelmet arattunk tehát, és megint elszalasztottuk annak a lehetőségét, hogy jó szájízzel zárjunk egy meccset. Nem véletlenül nyilatkozott idegesen Herczeg András is, aki kiemelte, hogy nagyon nem volt megelégedve a második félidőben mutatott hozzáállással. Ez most nem bosszulta meg magát, de ilyet akkor sem engedhet meg magának egy csapat, ha három góllal vezet és kettős emberelőnyben játszik… A lefújás után egyébként eldőlt az is, hogy matematikailag is bennmaradtunk az NB I-ben, így az alapvető célkitűzésünket teljesítettük a szezonra. A sors fintora, hogy a forduló többi eredményei úgy alakultak, hogy ezzel a győzelemmel még a dobogóra is felléptünk. Innentől tehát papíron már nincs teher a játékosokon, így semmi akadálya nincs annak, hogy odategyék magukat a hátralévő három meccsen, és bebizonyítsák, hogy jogtalan a fanyalgásunk, megszerezzék a bronzérmet, és egy kicsit elfeledtessék minden szurkolóval a klubot körülvevő gondokat.

Osztályzatok

Nagy Sándor – 5
Fontos védéseket láttunk tőle a mérkőzés első kétharmadában, akadt bőven dolga annak ellenére, hogy gyakorlatilag végig emberelőnyben fociztunk. A bekapott gólnál viszont szerintem hibázott, indokolatlanul futott ki annyira a kapujából, hogy Bacsa el tudja mellette tenni kvázi nullszögből a labdát.

Ioan Filip – 2
Sokan megkérdőjelezik a csapatba kerülését is, nemhogy azt, hogy egyenesen jobbhátvéd legyen. Az biztos, hogy neki csak akkor vesszük hasznát, ha jó napot fog ki, mert az eredeti posztján is képes katasztrofális teljesítményt nyújtani. Sajnos azáltal, hogy bedobtuk őt egy számára idegen posztra, ezek a dolgok képesek meghatványozódni. Teljesen átjáróház volt az oldala, támadásban pedig bár ne érne inkább labdába… Beadni nem tud, cselezni nem tud, még egy egyszerű labdavezetés is gondot okoz neki.

Szatmári Csaba – 4
Láttunk tőle szép szereléseket, közbelépéseket, de a Diósgyőr góljánál nagyon puhány módon viselkedett, ő volt helyzeti előnyben, de annyira kényelmesen futott a labdáért, hogy a becsúszó vendégjátékos elkotorta előle a labdát. A találatnál egyértelműen őt terheli a nagyobb felelősség.

Kinyik Ákos – 5
Szerintem most ő volt a legjobb a védelmünkből, hozta a szokásos megmozdulásokat, jó helyezkedéseket. Viszont a kelleténél talán kicsit durvábban is játszott.

Barna Szabolcs – 3
A bekapott gólnál nem nagyon értettem, hogy mit akar: a vendégek térfelén a labda, ő pedig nemes egyszerűséggel kiront a pozíciójából és megtámadja a diósgyőri játékost úgy, hogy esélye sincs labdát szerezni. Aztán pedig persze hogy az ő helyére indítanak be. Az ilyen játékhelyzetek olvasásában nagyon sokat kell még fejlődnie.

Aleksandar Jovanovic – 5
Nem volt vele gond, hozta a szokásos robotolós játékát, pedig ezúttal is a meccs nagy részében a középpálya szélén kellett játszania.

Kusnyír Erik – 7
A cikk elején említettem, hogy tőle sokat várunk. Nem véletlen, már több mint egy éve halljuk különböző szakemberektől, hogy hatalmas tehetség, ennek ellenére eddig nem nagyon láttuk őt. A héten viszont két meccsen is kezdőként kapott lehetőséget, és mindkettőn bőven felfelé lógott ki a csapatból. Fizikálisan nagyon rendben van (pedig általában ez a legnagyobb hiányossága a fiatal játékosoknak), kicsit még erőnlétben kell majd fejlődnie, de ez a folyamatos meccsterheléssel egyre jobb lesz majd. A második gólunknál szenzációs gólpasszt osztott ki, azt pedig nem lehet mondani, hogy ne lenne vállalkozókedve és önbizalma, lásd a második félidőben a sárga lapos esetét, ami előtt két esernyőcselt is bemutatott, más kérdés, hogy Sós Bencében felbukott – így aztán a sárga lap is jogtalan volt. Egy szó, mint száz, remélem, hogy személyében ismét egy olyan fiatalt találtunk, akit be tudunk építeni a kezdőbe, és bizton állíthatom, hogy sokkal inkább néznénk az ő játékát a középpályán, mint Filipét.

Tőzsér Dániel – 5
Visszafogott teljesítmény volt ez most tőle, amolyan se itt, se ott érzés, nem lógott ki sem felfelé, sem lefelé a csapatból. Az utolsó fél órára nagyon elfáradt.

Varga Kevin – 5
Kevinnek meg kéne végre tanulnia, hogy a futball az csapatjáték, és néha lehet passzolni is… Számtalan ígéretes támadás akad meg rajta azért, mert a jobbnál is jobb helyzetet akar magának kiharcolni 2-3 ember szorításában ahelyett, hogy mondjuk a jobb helyen álló társnak passzolna. Nem rossz dolog az önbizalom, de ezt már inkább önzőségnek nevezném. Nagy értéke lenne a csapatnak, ha ebben tudna fejlődni. Ne vegyük el viszont az érdemeit az első gólból, hiszen ő adta be a szögletet Tabakovic fejese előtt.

Sós Bence – 5
Az első percben nagyon szépen mozgott be üresbe, amiből kiharcolta az egész meccs kimenetelét befolyásoló kiállítást. Viszont nem tudok szó nélkül elmenni amellett, hogy ziccerben mennyire rossz döntéseket hoz rendre: egyrészt képes a többméteres előnyét elveszíteni labdavezetés közben (pedig nem egy lassú játékos, és ügyetlennek sem mondanám, valami mégsem klappol), másrészt 10-ből 8-szor rossz megoldást választ a kapu előtt. Erre láttunk számtalan példát tegnap is.

Haris Tabakovic – 7 
Hihetetlen, hogy milyen formában van, zsinórban három bajnoki meccsen duplázott, amivel egyrészt simán vezeti a csapat házi góllövő listáját, másrészt hosszú idő után lépte át a tízgólos álomhatárt debreceni játékos. Mivel csak kétéves szerződést kötöttünk vele, így jövő nyáron szabadon igazolhatóvá válik. Ha van egy kis esze a vezetőségnek, akkor első dolguk lesz hosszabbítani vele a nyáron, NEM pedig pénzzé tenni, amíg csak lehet…

∼•∼

Takács Tamás – 2 
Fú, te jó ég… Nem is tudom, hogy mit írjak, nem szeretném megbántani sem őt, sem mást, de… Szóval nem hinném, hogy azért játszana így, mert alibizne, egyszerűen nem tudom ezt kinézni belőle. De amit most is bemutatott futball címén, az katasztrófa volt. Több méterre elpattogó labdák, lassú gondolkodás kulcshelyzetben, lomha megmozdulások. Kis túlzással több kárt csinált, mint hasznot. És ez azért érthetetlen, mert ősszel láttunk egy olyan Takácsot, aki sorra rugdosta a gólokat, és nyerte a meccseket a csapatának. Úgy tűnik, hogy félévente vannak ilyen éles váltások nála, és most megint az NB II-es formáját mutatja.

Tisza Tibor – 3
Az ő beállítása sem volt most nyerő húzás, nem igazán tudott a csapat hasznára lenni, és túl sok kedve sem volt részt venni a védekezésben.

Könyves Norbert – 0
Nem biztos, hogy beállítottam volna őt a sérülése után, pláne a meccs ilyen szakaszában ilyen állásnál, főleg úgy, hogy nem is az eredeti posztjára, hanem a szélre érkezett. Nem is tudott hozzátenni semmit a csapat játékához.

∼•∼

Herczeg András
Az ölünkbe hullott a győzelem lehetősége az első perces kiállítással, de ahogy elmondta a meccs után, minket talán jobban megzavart a kiállítás. Elkezdtünk kapkodni, ennek ellenére kétgólos előnyt harcoltunk ki. A második félidei hozzáállása a csapatnak azonban kritikán aluli volt, és a cseréi sem ültek most.


—   A mérkőzés színvonala   –   Csapatunk teljesítménye   –   A bírói ítéletek   —

Közepesnél nem jobb színvonalú mérkőzés, viszonylag sok helyzettel és három góllal, de biztosan érdekesebb összecsapást láthattunk volna, ha a Diósgyőr nem tíz emberrel játssza végig a kilencven percet. A csapatunk teljesítménye is csak közepes, és az is csak jó szívvel, a győzelemre való tekintettel. Ugyanis elfogadhatatlannak tartom, hogy hazai pályán végig emberelőnyben focizva nem tudunk bedarálni egy kiesés ellen menekülő csapatot, és a meccs utolsó harmadában olyan hozzáállást és játékot mutatunk, amiből egy külső szemlélő azt a következtetést vonná le, hogy a DVSC játszik emberhátrányban. Farkas Ádám tevékenységére szerintem nem lehetett különösebb panasz, jogos volt a kiállítás, emellett szerintem a lesszituációkat többnyire jól ítélte meg, viszont akadt néhány furcsa ítélete mezőnyben, ilyen volt például Kusnyír jogtalan sárga lapja.

Jövő héten az utolsó helyezett Balmazújvároshoz látogatunk. Megyei riválisunk nagyon nehéz helyzetben van, nagyjából az utolsó szalmaszál lehet számukra az a mérkőzés. Nekünk van törleszteni valónk velük szemben, így aztán bízom benne, hogy tudjuk érvényesíteni a papírformát, és egy szép győzelemmel robogunk majd tovább a harmadik helyért. Gyerünk srácok, mutassátok meg!