LOKIBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

Throwback Thursday #5 – A legszebb hét

Throwback Thursday (“visszatekintő csütörtök”) egy, a közösségi médiában elterjedt szleng, jellemzően egy olyan esemény, vagy fotó csütörtöki napon történő felelevenítése, ami régebben történt, adott esetben éppen az aktuális napon. Új rovatunk azért kapja ezt a nevet, mert minden csütörtökön felelevenítünk egy olyan eseményt, történést, vagy mérkőzés(eke)t, melyek régebben történtek, és valamiért köthetők az adott naphoz/héthez/évhez. Május utolsó napjai a DVSC legszebb időszaka, hiszen számtalan bajnoki címünket biztosítottuk be az év ezen szakaszában, ezek közül csemegézünk ezen a héten.

Bár a rovatunk most egy napot csúszik a megszokotthoz képest, mi ezúttal is főként május 24-re, illetve az ehhez kapcsolódó játékhétre koncentrálunk.

2009. 05. 22. # DVTK – DVSC-TEVA 2-3 # Megvan a negyedik!

A 2009-2010-es kiírás 29., utolsó előtti fordulójában Diósgyőrben vendégszerepeltünk, és egy esetleges győzelemmel bebiztosítottuk volna a bajnoki címünket az Újpest előtt. A péntek esti keleti rangadón nem hozott gólt az első félidő, a másodikban viszont gólzuhatagot láthattunk: előbb Czvitkovics két percen belül duplázott, majd Honma révén szépített a hazai csapat. A 70. percben egy emlékezetes Dombi-gól döntötte el a mérkőzést, és bár Balajti még kozmetikázott az eredményen, a 3-2-es győzelem azt jelentette, hogy negyedszer is bajnok a Loki, a következő szezonban pedig ismét indulhat a Bajnokok Ligája selejtezőjében – ahonnan tudjuk, hogy egészen a főtábláig jutott.

2010. 05. 23. # KTE-Ereco – DVSC-TEVA 1-0 # Nem rajtunk múlt az ötödik bajnoki cím

Csak egy évvel járunk később, egy fárasztó szezon utolsó meccsei előtt állt a DVSC: a bajnokság utolsó fordulójában Kecskeméten kellett bebiztosítanunk a bajnoki címet, pár nappal később pedig a ZTE ellen volt jelenésünk a Magyar Kupa döntőjében a Puskás Stadionban. Az első akadályt nem tudtuk sikerrel venni, a sérülésekkel tűzdelt DVSC idegesen játszott a mumusunknak számító Kecskemét otthonában, és hiába a több, mint kétezer vendégszurkoló buzdítása, a tét nélkül játszó hazaiak győzni tudtak ellenünk. Azonban mivel a mögöttünk egy pontra lévő Videoton szintén kikapott Győrben, így a vereségünk ellenére is megszereztük a bajnoki címet – talán az egyik legfurcsábbat, ha így utólag visszagondolunk, legalábbis ami a végjátékot illeti.

2012. 05. 26. # DVSC-TEVA – Haladás-Sopron Bank 2-0 # Örömünnep a veretlen bajnoki cím megszerzésekor

No de mennyivel másabb volt a hatodik bajnoki cím megszerzése két év múlva! A 2011-2012-es szezonnak már Kondás Elemérrel vágott neki a Loki, és közel sem számított favoritnak, már csak az előző évi gyengébb szereplés miatt sem. Talán épp emiatt, és a kisebb vérfrissítés miatt egész szezonban szárnyalt a csapat, és már három fordulóval a vége előtt bebiztosította a bajnoki címet a Győr előtt. Az utolsó fordulók előtt már csak az volt a tét, hogy sikerül-e veretlenül zárni az idényt, ami utoljára 46 éve a Vasasnak sikerült. Nos, sikerült, az utolsó fordulóban a Haladás elleni bajnokavatón 2-0-ra győztünk, így pedig vidéki csapatként először (összességében pedig negyedik csapatként) lett veretlenül bajnok a Loki, és mindezt – Magyarországon először – harminc fordulóból álló bajnokságban érte el.

2014. 05. 25. # Puskás Akadémia – DVSC 0-1 # A hetedik bajnoki cím!

Erre a meccsre az előző részben már utaltam, hiszen eredetileg egy héttel korábban kellett volna lejátszani, ám a nagy esőzés miatt elhalasztották a találkozót. Egy hét múlva ismét nekifutottunk, ráadásul ez volt az első mérkőzés, amiről helyszíni tudósítással jelentkeztünk. Végül sikerült győznünk 1-0-ra Bódi góljával, amivel matematikailag még nem, de gyakorlatilag megszerezte a hetedik bajnoki címet is a DVSC.

2017. 05. 27. # DVTK – DVSC 1-3 # Bennmaradtunk!

A tavalyi szezonra nem szívesen emlékszünk vissza, az utolsó fordulóban még a bennmaradásért játszottunk, és benne lógott a levegőben, hogy akár ki is eshetünk. Számomra ez a mérkőzés mégis felejthetetlen marad: rég nem látott remek hangulat a vendég szektorban, kiváló meccs, győzelem, és megkönnyebbülés a meccs végén. Javaslom mindenkinek az összefoglaló megtekintését, melyet a vendégszektorból kommentáltunk végig, hidegrázós!

Ezen a napon történt még:

  • 1980. 05. 24. # Rába Vasas ETO – DMVSC 3-1
  • 1997. 05. 24. # Újpesti TE – DVSC-Epona 2-2