LOKIBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

Újra itthon

Szombat este 19:30-kor, két hónap várakozás után ismét bajnokit játszunk a Nagyerdei Stadionban. A Mezőkövesd lesz az ellenfél és van mit törlesztenünk, hiszen az előző szezonban kétszer is 3 ponttal távoztak Debrecenből a borsodiak.

Ami minket illet, továbbra is sérült Tabakovic, Jovanovic, Bényei, Könyves és Kosicky. Ezek fényében azt gondolom, hogy Herczeg András ugyanazt a kezdőt küldi majd pályára, mint a múlt héten Felcsúton. Calvente még biztos, hogy nincs olyan fizikai állapotban, hogy kezdjen, viszont csereként lendületet hozhat az utolsó 20-25 percre. Esetleg Avdijaj kerülhet be Takács helyére, bár az ő erőnlétével sem vagyunk teljesen tisztában, de ha bírja, akkor szívesen látnám a kezdőben a múlt heti produkciója alapján.

Hét közben megtörtént, amire sok szurkoló várt már egy ideje, Varga Kevin 2021 decemberéig szerződést hosszabbított a DVSC-vel. Rajta kívül Kinyik Ákos is új kontraktust írt alá, ő 2021 júniusáig kötelezte el magát a Lokinál. Reméljük ezek az örömteli hírek is plusz energiát adnak a srácoknak a meccsre.

A Mezőkövesd kifejezetten aktív volt eddig a nyári átigazolási ablakban, hiszen nagyjából egy kezdőcsapatnyi játékos érkezett és közel ennyi távozott is a klubtól. Ettől függetlenül az első fordulóban a Paks ellen Kuttor Attila a régebbi játékosokra alapozva küldte pályára csapatát, az újonnan érkezők többnyire a kispadon kaptak helyet. Ellenünk egy helyen biztos, hogy változtatniuk kell majd, hiszen Iszlai Bence súlyos térdsérülést szenvedett, így ő valószínűleg az őszi szezonban már nem is játszhat. Az ő helyét a frissen igazolt Mykhailo Meskhi veheti át a középpálya közepén. Herczeg András a dvsc.hu-n megjelent interjúban kiemeli, hogy a Kövesd játékának egyik fő eleme, hogy sokat birtokolják a labdát, de ettől függetlenül nem lepne meg, ha inkább a kontrákra lennének berendezkedve. Egy biztos, Stefan Drazic külön figyelmet érdemel védőinktől, a vendégek rendszerint rá építik a támadásaikat nem is sikertelenül, hiszen a szezon előtt sorozatban 3 felkészülési meccsen, majd múlt héten a Paks ellen is gólt szerzett.

Klubunkon kifejezetten érződik, hogy igyekszik minél többet tenni azért, hogy több néző legyen a mostani és a soron következő hazai meccseinken. Próbálják kihasználni – nagyon helyesen – azt a pozitív hangulatot, amit a sikeresnek mondható nyári átigazolások és a felcsúti győzelem hozott magával. Dombi Tibor, Sándor Tamás és Paróczai Sándor is arra biztatja a debrecenieket, hogy minél többen menjenek meccsekre. Bevezettek egy új, okostelefonokra telepíthető szurkolói alkalmazást, amivel az általunk készített fotót posztolhatjuk a stadion óriás kijelzőjére. Lehet, hogy ez utóbbi újítás a régóta, akár 10-20-30 éve meccsre járóknak kevésbé izgalmas, de a DVSC-nek minden eszközt meg kell ragadnia arra, hogy szurkolókat csábítsanak a Nagyerdei Stadionba. Hét közben a klubot képviselve Nagy Sanyi járt a Reménysugár Gyermekotthonban és minden egyes lakót egy-egy szezonbérlettel ajándékozott meg, azt hiszem ez az akció külön dicséretet érdemel.

Mindezek tükrében bizakodva várhatjuk a szombat esti meccset. Az biztos, hogy nem lesz könnyű, de minden esélyünk megvan a győzelemre. Reméljük, hogy minél többen kilátogatnak a helyszínre szurkolni, aki ezt mégsem teheti, az M4-en követheti az élő közvetítést.

Mindent bele! Hajrá LOKI!

(A mérkőzésekről készült képek forrása: www.dvsc.hu)