LOKIBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

Párharcok tükrében

Bár még csak két forduló telt el az NB I-ből, mégis van olyan adat, amelyről érdemes beszélni, gondolkozni. Arról a mutatóról van szó, amely alapvetően meghatározza egy csapat játékát, stílusát és megmutatja a csapatot alkotó játékosok egyéni képességeinek egy részét. Nem önmagában ettől függ, de ennek kezelése, fejlesztése nélkül elképzelhetetlen a sikeresség. Az NB I-es csapatok és a DVSC labdarúgóinak párharcnyerését vizsgálgattam.

Alapvetés

A párharcok vizsgálatánál kizárólag az InStat adatait használtam, amely, ha nem is tökéletes, de jól mutatja meg, mely csapat esetén mire számíthatunk. Mielőtt belemelegednénk az adatokba, próbáljuk megfogalmazni, mi is az a “párharc”. Mert sajnos ezzel kapcsolatban sincs egy általánosan elfogadott definíció.

1. Minden párharc sajátja, hogy a labda megszerzésére irányuló tevékenység.
2. Ezt kibővítve, olyan szituáció, amikor egy az egy elleni küzdelem alakul ki ennek érdekében és a párharcnak mindenképp van egy nyertese és egy vesztese.
3. A párharc megnyerésének célja alapvetően az, hogy saját csapatod előnybe hozd és úgy segítsd a játékot, hogy csapatod gólt szerezhessen.

Tehát, ha védekezőként egy felívelést ki tudsz rúgni az oldalvonalon túlra a támadó elől, bár kettőtök párharcát te nyerted, az ellenfél csapatánál maradt a labda, így a 3. pontban foglaltak miatt nem nyerted meg a párharcot. Ha pedig ketten vettétek körbe az ellenfelet és így szereztetek labdát, hiába indítható belőle ellentámadás, szintén nem beszélünk a klasszikus értelemben vett párharcnyerésről.

Összetett feladat

Egyesek csak az első pontja szerint értelmezik, mások hozzáteszik a 2. vagy akár a 3. pontot is. Egy dologban azonban a többség egyetért: a párharcok gyakorlásánál azon van a hangsúly, hogy a támadó játékos 1:1-ben megverje védőjét, majd gólt érjen el, a védő feladata pedig ennek megakadályozása.

Nézzünk rá két és fél példát:
1.) 1v1 minijáték
Egyszerre befut egy kijelölt zónába a védekező és a támadó játékos. Utóbbi feladata, hogy kicselezze előbbit, majd kapura lőjön.

2.) 1v1 versenyfutás
Egy pályára passzolt labda után fut a két játékos és aki megszerzi, egy számára előre kijelölt kapuba kell továbbítania a labdát. Az ehhez tartozó első gyakorlat során a megszerzést követően ehhez “csak” vezetnie kell majd a labdát, a másodikon viszont át is kell jutnia ellenfelén.

Mi szükséges a párharcok megnyeréséhez?

  • Kiváló fizikum: el kell tudni nyomni a másikat a test-test elleni küzdelemben.
  • Megfelelő futósebesség: neked kell gyorsabbnak lenned.
  • Villámgyors reakcióidő: a labda érkezésének kiszámítása és ennek megfelelő gyors irányváltási és ugrási képesség.
  • Jó döntések: mikor kell becsúszni, mikor kell aprót lökni, mikor kell fejjel, vagy lábbal megjátszani a labdát.
  • Berögzült ismeretek: honnan várhatsz labdát, az ellenfélnek milyen gyenge pontjai vannak, hol lehet területet nyitni, hogyan tudod megverni az ellenfeled és a párharc megnyerését követően hol lesz olyan társ, aki besegít.
  • Profi labdakezelés: nem elég fizikálisan és mentálisan jónak lenned, végre is kell tudnod hajtani a labda levételét, és a párharc megnyerését követően a passzt, lövést.

Ezek alapján kijelenthető, hogy a párharcok megnyerése az egyik legösszetettebb feladat, amely nem csak egy-egy szegmensben vizsgálja adott játékos képességét.

Támadás vs. Védekezés

Örök igazság, hogy építkezni nehezebb, mint rombolni. Ez a párharcok megnyerésére is vonatkozik, ezért minél inkább védekező feladata van egy játékosnak, annál nagyobb arányban várható el tőle, hogy megnyerje a párharcot. Mutassatok nekem Messin kívül akár csak egyetlen olyan csatárt, aki eléri az 50%-os mutatót! A legnagyobb sztárok esetében is óriási dolog, ha akár a 45%-os határt elérik. (Az örökös összehasonlítgatás okán: Ronaldo 43%-kal áll.)

Ha mindenképp ez alapján akarnánk rangsorolni, akkor azt mondhatnánk, hogy csatár esetén:

  • [45% felett] klasszis párharcnyerő
  • [40-44% felett] jó párharcnyerő
  • [30-39% között] átlagos párharcnyerő
  • [30% alatt] gyenge a párharcokban

Ezzel szemben egy középhátvédnél kötelező az 50% feletti érték, de ha én vennék fel középhátvédeket, 60% alatti párharcmutatóval rendelkezőkkel nem is állnék szóba. Esetükben az előző minitáblázat valahogy így nézne ki:

  • [70% felett] klasszis párharcnyerő
  • [65-69% között] jó párharcnyerő
  • [60-64% között] átlagos párharcnyerő
  • [60% alatt] gyenge a párharcokban

Mit kezdjünk az adatokkal?

A többi poszton nem mennék végig, a pozícióhoz kapott feladattól függően, a két érték között el tudjátok helyezni ti is, milyen százalékos mutató számít jónak, vagy kevésbé jónak. És azt továbbra is hangsúlyozom, ez csupán egy mutató. De arra nagyon jó, hogy felmérjük saját játékosaink képességét. Például mennyire vállaljon be a középpálya egy kockázatos passzt Takács felé, vagy inkább várja meg, hogy Takács üresben legyen, így anélkül törhessen kapura, hogy párharcot kellene nyernie. Ugyanez igaz a védekezésünkre: ha tudjuk, hogy Tóth Bence jó a párharcokban (54%-os), akkor inkább hibára kell kényszeríteni, vagy szorosabb emberfogást kell alkalmazni ellene.

Természetesen ez sem mindenható adat. Például az a Drazic, aki a kapott gólunk előtt két játékosunkat is becsapta, átlagosan csak minden 3. párharcát nyeri meg. De továbbra is arról van szó, hogy tudatosan alakítjuk-e a játékunkat, tisztában vagyunk-e saját képességeinkkel, illetve az ellenfél erősségeivel és gyengeségeivel. A Mezőkövesd ellen nem az ellenfél szerencsés gólja volt a legbosszantóbb, mert ez benne van a fociban. Sokkal jobban hatott frusztrálóan a hazai közönségre, hogy láthatóan nem tudták a játékosok, az adott szituációban mit tegyenek. Nagyon sok olyan párharcba mentek bele, ami felesleges kockáztatás volt és előre lehetett sejteni a kimenetelét.

Ráadásul, gondoljuk csak végig, ha egy csatár átlagosan 10-ből csak 3 vagy 4 párharcát nyeri meg (mert ez a normális), akkor ezek szerint vajon hány nyertes párharcra van szüksége, hogy végül gólt szerezzen! A középpályáról olyan támogatást kell tudni adni, hogy a csatárok többször próbálkozhassanak, hogy párharcaik végén végül gólt szerezzenek. Ha kevés kapura lövésed van, az pontosan azt jelzi, hogy ez nem történik meg, vagy ha meg is történik, a csatár képtelen úgy párharcot nyerni, hogy abból lövés, gólhelyzet alakuljon ki.

A DVSC esetén tavaly végigkövethettétek nálunk, hogy milyen párharcnyerési mutatóink voltak. Általánosságban igaz ránk, hogy nem érjük el az 50%-os párharcnyerést. Mit tehetünk ez ellen?
A) Fejlesztjük a fiatal játékosainkat.
B) Olyan játékosokat igazolunk, akik kimagaslóan teljesítenek a párharcokban.
C) Jobban felkészülünk az ellenfélből és tudatosan alakítunk ki párharcokat.
D) Csökkentjük a párharcok előfordulását és tisztább játékra törekszünk.

Ez utóbbira jó példa a kontratámadás. Minél kevesebb passzal, minél gyorsabban meglepni az ellenfelet és hibára késztetni őket. Idegenben ez a taktikánk sikeresebben működik. Védekezés során könnyebb párharcot nyerni, a párharc megnyerését követően pedig lehet egyből indítani. (Ezzel a játékkal ragadt meg az NB I-ben a Paks és a Mezőkövesd is.) Ebben a naptári évben az NB I-ben csupán egyetlen egyszer tudtunk hazai pályán győzni (nyolc próbálkozásból), idegenben viszont háromszor. Hazai pályán dominálni, támadni próbálunk, de ez már láthatóan meghaladja a csapat aktuális képességeit, erőnlétben, tudásban, technikai kivitelezésben elcsúszik a dolog és az ellenfél az, aki kihasználja a buta hibáinkat.

Ez volt a gond Pontes taktikájával is: olyan formációt és stílust akart játszatni, amit ez a csapat nem bírt el. Kondás Elemér felismerte ezt, és kőegyszerű játékot talált ki, rugdossuk előre a labdát, ott pedig majd valahogy megoldjuk. Coulibaly meg is oldotta. Jó támadójátékos(ok) nélkül viszont ez a taktika még a nemzetközi szinten sehol sem jegyzett magyar bajnokságban sem működik.

Hol áll a DVSC az NB I-ben?

Indítsunk tiszta lappal, és nézzük csak az első két fordulót, hiszen csapatok és játékosok jöttek-mentek országszerte. Elég a szövegből, lássuk a csapatok sorrendjét:

1. UTE: 55%
2. Mezőkövesd: 53%
2. Honvéd: 53%
2. PAFC: 53%
5. Vidi: 52%
6. Paks: 51%
7. FTC: 50%
8. Kisvárda: 48%
8. Haladás: 48%
10. MTK: 47%
11. DVTK: 46%
12. DVSC: 44%

Jól látjátok, a DVSC az utolsó helyen áll. És az is jól látható, hogy az Újpest hiába a párharcok királya, csupán egy pontot szerzett eddig. Tehát a párharcmutató nem azt mutatja meg, mennyire jó egy csapat, ez nagyon fontos! Egy olyan adat, amit felhasználva érdemes kialakítani azt a játékot, amivel a következő bajnokin eredményesebb lehet a csapat az adott ellenféllel szemben. Az, hogy a DVSC jelenleg veretlen, annak is köszönhető, hogy Herczeg András és a stáb láthatóan tisztában van ezzel, de hazai pályán nem tudnak tisztán célfutballt játszani. A játékosok többet trükköznek, sarkaznak, cseleznek, próbálkoznak variációkkal, hogy kiszolgálják a közönséget. De, mivel ez nem erősségük, pont az ellenkezőjét érik el: a szurkoló csalódottan megy haza, mert arra emlékszik, hogy tiszta lövőhelyzetben még tovább toltuk a labdát (ha egyáltalán kialakult ilyen).

Milyen mutatói vannak játékosainknak?

Az elmúlt két forduló-, illetve az eddigi karrierátlag alapján:

Szélső hátvédek:
Erik Cikos: 67% (jó) | 58% (átlagos)
Barna Szabolcs: 56% (átlagos) | 58% (átlagos)

Középhátvédek:
Szatmári Csaba: 53% (nagyon gyenge) | 65% (jó)
Kinyik Ákos: 47% (nagyon gyenge) | 60% (átlagos)

Középső középpályások:
Tőzsér Dániel: 59% (átlagos) | 51% (átlagos)
Haris Attila: 50% (gyenge) | 51% (átlagos)
Kusnyír Erik: 32% (nagyon gyenge) | 59% (jó)

Szélső középpályások:
Varga Kevin: 44% (átlagos) | 39% (átlagos)
Ezequiel Calvente: 32% (gyenge) | 40% (átlagos)
Bódi Ádám: 32% (gyenge) | 37% (átlagos)

Támadók:
Takács Tamás: 30% (gyenge) | 38% (átlagos)
Albion Avdijaj: 27% (gyenge) | 39% (átlagos)

A két meccs alapján Cikos emelkedik ki a mezőnyből, bár többen nagyot rontottak a Mezőkövesd ellen. A PAFC ellen jó adatokat produkált többek között Szatmári (67%), Haris (77% !), és Takács (50%) is. Érdekes lesz megfigyelni, a következő fordulókban hogyan változik a csapat és a játékosok párharcmutatója.

Összegzés

A magyar bajnokságból látványosan kilógunk lefelé, ha a párharcokat vizsgáljuk. Az egy-egy elleni szituációkban nincsenek átlag feletti játékosaink, ami megnehezíti mind a védekezésünket, mind a támadásépítésünket. Mivel a játékosok többsége elég régóta itt van ahhoz, hogy beismerjük, valóban ennyire képesek, az egyéni fejlesztés mellett sokkal fontosabb csapatként, begyakorolt szituációkból, pontrúgásokból veszélyeztetni. Célfutballt, kontrákat játszva lehet keresnivalónk a pályán, viszont ennek működéséhez kulcsfontosságú, hogy a középpályások bekapcsolódjanak a védekezésbe.

Az egyetlen kérdés, mely megválaszolásra vár, hogy az eredményesség érdekében beáldozzuk-e a kreatívabb támadásépítést és a játék uralásának vízióját. Mert, ha párharcmutatókban nem is vagyunk kiemelkedők, csapatként bárki ellen lehetne keresnivalónk. Azt pedig a közönség is díjazná, ha igazi csapatot látna a pályán!

Szombaton a Diósgyőrt fogadjuk, akiknek a párharcok szintén nem erősségük. Jó kis bizonyítási lehetőség lesz ez, hogy megy ez jobban is – mind egyénileg, mind csapatként! Hajrá Loki!

Csibu