LOKIBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

Sok minden hiányzik, de főleg egy csatár

Azt gondolom, hogy szép lassan választ kapunk a Redboy beharangozójában feltett kérdésre. Kár azon töprengni, hogy komoly célokért küzdhetünk idén, mert így nem fogunk. Nincs csatársorunk, így pedig hosszútávon nincs keresnivalónk az élmezőnyben. Lássuk, hogy az Újpest ellen mit sikerült összeszerencsétlenkedni.

Herczeg András próbált merészet húzni, mert bár a 4-1-4-1-es felállás a maga nemében nem volt meglepő, az már annál inkább, hogy vérbeli szűrő nélkül küldte fel a csapatot: Kusnyírra kényszerből ezúttal is a védelem jobb oldalán kellett számítani, Haris pedig az U21-es válogatottban történő fellépése miatt nem lehetett száz százalékos, ugyanis csak a padon kezdett (és be sem állt), így Tőzsér előtt a védekezéről messze földön sem híres négyesnek, Könyvesnek, Bódinak, Vargának és Ferenczinek kellett támogatnia az egy szem támadót, Takácsot (bár az a mai napon is bebizonyosodott, hogy csatárnak nevezni őt igencsak túlzás). Mivel Ferenczi is a középpályán kezdett, így Barna is a kezdőben kapott helyet, csakúgy mint Szatmári, aki a sorozatos gyenge teljesítménye miat a Haladás ellen pihent.
Az Újpest egy összeszokott és erős kezdővel állt ki, elöl Novothny jelenti az állandó gólveszélyt – dacára annak, hogy idén még nem talált be – a középpályán pedig első sorban Zsótér és Nagy Dániel megmozdulásaira kellett volna odafigyelnünk. Nagy erőssége még a liláknak a támadásokat kitűnően támogató szélső védők, Pauljevic és Burekovic.
Az első 15-20 perc után még bizakodhattunk, ugyanis képesek voltunk eljutni a hazaiak kapuja elé, és Takács, illetve Könyves előtt is adódott komoly lehetőség, de mindketten hibáztak ziccerben, csakúgy, mint két hete a Hali ellen: előbbi a kapu torkából vágta fölé a lepattanót, utóbbi Barna szép középre adása után négy méterről kapásból tüzelt jócskán fölé. Közben azért a hazaiak sem tétlenkedtek, és többször is eljutottak a kapunkig, de vagy egy rossz beadás, vagy egy pontatlan lövés/fejes volt az akció vége. Az azonban látványos volt, hogy amikor a saját térfelükről megindultak, akkor gyakorlatilag zavartalanul hozhatták fel a labdát a tizenhatosukig. Ilyenkor érződött leginkább, hogy nem volt szűrőnk a pályán: sem Bódi, sem Kevin nem voltak képesek ütközni, illetve labdát szerezni, de még csak megzavarni sem az ellenfelet labdakihozatal közben, míg Tőzsér erejét általában az kötötte le, hogy hol Kusnyír, hol Barna oldalán volt kénytelen besegíteni a védekezésbe, így középen óriási üres területek nyíltak a hazaiak előtt. Rendkívül határozatlanok voltunk tehát védekezésben, melyet az alábbi videó is kiválóan szemléltet.
Egy példa az Újpest zavartalan támadásépítésére. Közel fél percig adogatnak úgy, hogy egyetlen ütközést vagy komolyan vehető letámadást sem láthatunk a mieinktől. Az akció végén lövésig is eljutnak a lilák. Ehhez hasonló helyzetet többet is láttunk az első félidőben, és a gólt is hasonló szituációból kaptuk.
Egy ilyenből szerezte meg a vezetést az Újpest a 22. percben, szabadon hozhatta fel a labdát Zsótér középen, majd a tükörszélsőt játszó (tehát tudvalevően ellentétes lábú) Nagy Dánielhez passzolt, őt pedig senki nem támadta elég határozottan (Kusnyír volt ott egyébként), így addig tologatta a labdát, míg lövőhelyzetbe nem került, és a tizenhatos sarkból nagy gólt ragasztott Nagy kapujába. A folytatásban inkább a hazaiak akarata érvényesült, mi pedig leginkább csak gyömöszöltük a labdát. Hol a széleken próbálkoztunk előreívelésekkel, hol középen indítottunk reménytelen akciókat. A végeredmény mindegyik esetben labdavesztés, vagy rossz passz volt, így aztán elvétve jutottunk csak el a hazaiak kapujáig, veszélyt pedig egyáltalán nem hordoztak az erőtlen próbálkozásaink – igazán bántó az volt, hogy még csak távoli lövésekkel sem próbálkoztunk, bár tegyük hozzá, hogy nem is emlékszem, hogy bármikor is komolyabb lövőhelyzetben kerültünk volna. Ha mégis volt ilyen, azt Kevin úgyis elönzőzte.
A második félidőt egy első ránézésre meglepő cserével kezdtük, Könyvest Csősz váltotta, de igazából logikus volt a váltás: középen nem volt labdaszerző játékosunk, így szó szerint átfolytak rajtunk a hazaiak, Könyves meg elég enerváltan játszott a szélen, nincs még topon fizikálisan sem. Bár az meglepő volt, hogy nem Haris állt be, de mint azt az elején is említettem, ő vélhetően nem volt tökéletes állapotban a válogatott meccsek miatt. Sajnos a csere sem hozta meg a kívánt hatást, bár az Újpest már talán kevesebbszer veszélyeztetett, mint az első félidőben, de ez inkább volt köszönhető annak, hogy nem is nagyon erőltették már a támadásokat. Persze a széleken, többnyire Barna oldalán így is mögénk tudtak kerülni, de nem voltak pontosak a befejezéseik. Nekünk egy jó Bódi löket volt az egyetlen említésre méltó momentumunk a játékrész első feléből, de éles szögből leadott szabadrúgását védte Pajovic.
Később a hálóőr saját csapatát hozta nehéz helyzetbe, amikor felszabadítás gyanánt saját csapattársát találta telibe, a lepattanó labdára Varga Kevin érkezett a jobb szélen, de középre adás helyett inkább lőni próbált éles szögből, az eredmény oldalháló lett. Aztán hiába állt be Calvente, a hajrára pedig Bereczi is (Tőzsér helyett!), egyáltalán nem volt benne a játékunkban a gól. Az Újpest pedig megelégedett az egygólos előnnyel, és inkább ölték az időt az utolsó percekben. Tehették ezt nyugodtan, mert részünkről elmaradtak a várt rohamok, így teljesen megérdemelten gyűjtötte be a lila-fehér gárda a három pontot. Az a csapat pedig, amely nem képes a száz százalékos helyzeteit kihasználni, illetve hátrányban nyomást gyakorolni az ellenfelére, és helyzeteket kialakítani, az nem érdemel egyetlen pontot sem. Néhány adat egyébként a mérkőzésről, ami jelzi a játékunk minőségét: 38%-os labdabirtoklás, 68%-os passzpontosság (ez rendkívül gyengének számít), 3 kaput talált lövés, 0 szöglet, 49%-os párharcnyerés. Mindenben alulmaradtunk az ellenféllel szemben.
Osztályzatok
Nagy Sándor – 0
Nem kellett bravúrt végrehajtania, a gólról nem tehetett. A hazaiak többször tesztelték őt távolról, de ezek a próbálkozások legtöbbször középre mentek, így még csak vetődnie sem kellett. Néhány beívelést kellett még kiöklöznie, azon kívül nem volt említésre méltó mozzanata.
Kusnyír Erik – 4
Sajnos azt kell mondani, hogy ezúttal gyengén játszott. Mintha a kelleténél megilletődöttebb és határozatlanabb lett volna, pedig ez eddig egyáltalán nem volt rá jellemző. De még így sem tartozott a legrosszabbak közé. Remélem, hogy hamarosan visszakerül a saját posztjára.
Kinyik Ákos – 4
Többször is meggyűlt a baja a hazaiak támadóival, Novothnyval és Zsótérral is volt kakaskodása. Ezúttal ezen keménykedéseivel tűnt csak ki, egyébként felejthető produkciót nyújtott.
Szatmári Csaba – 4
Bőven ráfért egy kis pihi, így most egy fokkal jobb Szacsa tért vissza. Pozitívum, hogy ezúttal nem kaptunk róla gólt, de egyébként Kinyikhez hasonlóan nem nyújtott maradandót.
Barna Szabolcs – 3
Nagyon határozatlan volt ezúttal védekezésben, Pauljevic és Obinna többször is csúnyán becsapta őt a szélen. Elöl meg szinte fel sem lehetett fedezni, a félpályát nem nagyon lépte át, de ne vegyük el tőle, hogy Könyves ziccerénél ő ívelte be szépen a labdát.
Tőzsér Dániel – 2 
Alibi, nulla, óriási nulla! Jelzésértékű volt a cseréje, csak kár, hogy ő ebből mit sem fog tanulni…
Könyves Norbert – 3
Ordító ziccer az első félidőben, és feledhető produkció. Sajnos ott folytatta, ahol a Hali ellen abbahagyta. Bár még mindig nem érzem őt száz százalékosnak, azért lassan mostmár kijelenthető, hogy nincs formában…
Bódi Ádám – 4
Egyedül rajta látszott némi akarat, és voltak is jó megoldásai, de sokszor tötyögött ő is a labdával, aminek később labdavesztés lett az eredménye. A második félidő egyetlen veszélyes lövése is az ő nevéhez fűződött.
Varga Kevin – 3
Megint az öncélú játék, “csak még egy cselt, meg még egyet, na még egy utolsót, hoppá, leszerelt a két ellenfél védő”. Nem csapatjátékos, és nem is lesz belőle sose igazán jó focista, ha ezt a hülyeségét nem tudja levetkőzni.
Ferenczi János – 3
Ő sem fullos még, és a formába lendülését ezúttal az sem segítette elő, hogy eredeti posztján játszhatott. Ahogy mondani szokás, láttunk már ennél jobbat bőven.
Takács Tamás – 2 
Sajnos katasztrófa ez az ember, mint focista. Hiába lő évente 7-8 gólt, ha közben ilyen produkciót láthatunk tőle. Kihagyott ziccerek, elpattogó labdák, darabos mozgás. Normális körülmények között a kezdő közelébe sem kerülhetne, de jelenleg a támadósorunkban nem uralkodnak normális körülmények…

∼•∼

Csősz Richárd – 4
Sokatmondó, hogy inkább szűrő nélkül kezdtünk, csak neki ne kelljen kezdenie. Aztán a kényszer úgy hozta, hogy a szünetben be kellett állnia, de nem lett tőle stabilabb a középpályánk.
Ezequiel Calvente – 3
Olyan, mintha néhány hét alatt elfelejtett volna focizni. Első meccsei után dicsértük őt a dinamikája és a technikai képességei miatt, most azonban egy egyszerű keresztlabdát sem tudott lekezelni. Nem tett hozzá semmit a csapat játékához.
Bereczki Dániel – 0
Szintén sokatmondó, hogy még mindig neki kell beszállnia a padról. Hiába lő hetet a megye I-ben, ez az NB I-ben kevés.

∼•∼

Herczeg András
Próbált merészet húzni, bár igazából a kényszer szülte ezen próbálkozását. Utólag okos az ember, de ez most nem jött össze. Nem elég a raklap sérült játékos, még a kezdőcsapat nagy része is vagy meccshiányos, vagy formán kívül van. Nem irigylem őt, nehéz hetek, hónapok várnak rá.

—   A mérkőzés színvonala   –   Csapatunk teljesítménye   –   A bírói ítéletek   —
Egy nagyon gyenge színvonalú meccset láthattunk, ami a TV-ből még unalmasabb lehetett. A helyszínen legalább javította az összképet a hangulat, ugyanis mind a szép számban megjelenő debreceni ultrák, mind pedig a hazai tábor végigszurkolta a 90 percet. A csapat teljesítménye gyalázatos volt, értékelhetetlen volt, amit támadójáték címszó alatt előadtunk, és joggal süthető el az a közhely, hogy ha reggelig játszunk sem lőttünk volna gólt. A játékvezető részéről nem emlékszem súlyos hibára, legfeljebb apró, mezőnybeli tévedései lehettek, de nem ő volt a főszereplő.
Hiába bizakodtunk abban, hogy a kéthetes pihenő majd felrázza a csapatot, csalódnunk kellett már sokadjára. Ismét akaratgyenge, alibiző játékosokat véltem felfedezni a pályán, de nézzétek el nekem, ha nem így van. Pusztán az is lehet, hogy jelen állapotában erre képes ez a csapat. Nem bírja el 4-5 alapember hiányát, és ugyanennyi formán kívüli játékost sem. Hiába dicsértük július közepén a vezetőséget az igazolások miatt, egy kulcs pozíciót, nevezetesen a támadó posztot nem sikerült megerősíteni. Ha igazak a hírek, akkor a Tabakovic helyére szerződtetett (gólt egyébként eddig sem lövő) Avdijajt is hosszabb időre elvesztettük, így vélhetően egész ősszel Takács szerencsétlenkedését, valamint a formán kívüli Könyvest kell majd nézni, mert egyszerűen nincs más. És ezért óriási csicskalángos járna az illetékeseknek, mert augusztus utolsó napjaiban sem tettek semmit az ügy érdekében. Ismét felvetődik még emellett az orvosi, a gyúrói stáb, és persze az “erőléti edző” felelőssége is, hogy hogyan lehet ennyi sérültje egy csapatnak mindjárt a szezon kezdetén.
Sajnos a szezon eleji bizakodás, és pozitív hozzáállás egyre inkább tova tűnik, Félre értés ne essék, nem szeretnénk mi sem egy hullámvasutat imitálni a cikkeink hangvételét illetően, de a szurkoló már csak ilyen: eleinte bizakodik, amikor meccsekig azt kapja, amit várt, akkor minden rendben van. De ahogy halad előre az idő, és törnek elő ismét a már jól ismert problémák, és szép sorban az eredmények elmaradoznak, majd a hozzáállásban is ismét problémák merülnek fel, akkor előtör a pesszimizmus.
Bízzunk benne, hogy a következő meccsen sikerül kijavítani a csorbát, most ismét lesz két hete felkészülni a csapatnak a következő bajnokira, miközben persze vár majd ránk egy kupameccs a BKV Előre ellen – amit cseresorral is illene hozni -, de az már most látszik, hogy a Kisvárdát nem lehet majd egy kézlegyintéssel elintézni: Dajka László érkezése óta egyre jobb a csapat, és mostanra ott tartunk, hogy már csak két ponttal vannak lemaradva mögöttünk. Veszélyes meccs lesz tehát, ahogy azt legutóbb a LokiZónában is kihangsúlyoztuk. Győzelmi kényszerben fogunk játszani egy egyre inkább magára találó, kiszámíthatatlan ellenfél ellen, ami mindig a legnehezebb feladat egy csapat számára. Remélhetőleg nem kell ismét, sokadszorra is csalódnunk a csapatban.