LOKIBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

Minden idők legjobbja

Az elmúlt hetekben sokat gondolkodtam azon, hogy 5-10 évvel ezelőtthöz képest mennyivel másabb ez a jelenlegi Loki. Hogy hiába alkotja 75%-ban saját nevelésű játékos a felnőtt keretet, mennyire távol áll tőlem, és alighanem több szurkolótól is ez a gárda. Kevés szerethető EGYÉNISÉG van a keretünkben, és ez különösen akkor fájó, ha belegondolunk abba, hogy régebben kik fordultak meg itt. Nem is kell nagyon messzire menni, hiszen sokan szerették Balogh Norbit, aki amellett, hogy a mi kutyánk kölyke volt, a nehéz sorsa, és szimpatikus kisugárzása miatt sokan drukkoltak neki. De ha visszább megyünk az időben, akkor olyan klasszikusokat is felidézhetünk, mint például Dombi Tibi, aki a maga nemében szintén egy hatalmas egyénisége volt a DVSC-nek.

Jelen cikkben arra keressük a választ, hogy az átlag DVSC szurkoló számára ki A játékos. Az etalon, a legjobb, a legszerethetőbb, a legnagyobb egyéniség. Ki az a játékos, akinek a nevét egyből rávágja arra a kérdésre, hogy kit látna legszívesebben a jelenlegi csapatban, vagy épp ki az, akihez a legszebb emlékek fűződnek. Ez a kérdéskör nagyon összetett, és talán a legszubjektívebb is. Egyénenként, korosztályonként és személyiségenként is eltérő lehet, hogy kinek ki a kedvence. Fontos kihangsúlyozni, hogy nem feltétlen arra vagyunk kíváncsiak, hogy ki volt minden idők legjobb DVSC játékosa, de még csak arra sem, hogy abban az időszakban ki a legjobb, amióta a csapatot követed. Itt tényleg egy összetett dologra kell koncentrálni, és több szempont alapján kiválasztani a favoritot. A továbbiakban az én, és öt további szerkesztőtársam véleményét olvashatjátok a témával kapcsolatban.

JuveFan1897

Szerencsés vagyok, ugyanis elmondhatom magamról, hogy beleszülettem a DVSC sikerkorszakába. Mondjuk valamilyen szinten hatással is van ez rám, amikor a jelen helyzetünket kellene értékelnem, hiszen a sikerekkel jól lakik az ember, és nehezen fogadja el a középszerűséget, pláne, ha azt korábban sosem tapasztalta. Ilyen tekintetből számomra a DVSC sikerkorszaka egy olyan játékos nevével forr össze, aki még abban az időszakban lett a Loki játékosa, amikor még nem nyertünk bajnoki címet. Ő pedig nem más, mint Igor Bogdanovics. 2004 telén érkezett, 29 évesen, tehát épp a legjobb korban volt. Hamar a csapat húzóembere lett, és elévülhetetlen érdemei voltak első bajnoki címünk megszerzésében.

Ha visszagondolok, minden képessége megvolt, ami egy, a mi szintünkön klasszis csatárnak kell. Emlékszem, hogy ha a félpályánál megindult a labdával, akkor annak elég gyakran gól lett a vége. Kivételes lövőereje, helyezkedési képessége, és fejjátéka volt, utóbbi kapcsán elég csap a Hajduk elleni meccsre gondolni. Egy szóval számomra ő A játékos, az etalon, akire mindig is jó szívvel gondolok vissza. Hiába fordultak meg kiváló csatárok előtte, az ő idejében, és utána is a Lokiban (elég csak Sidibére vagy Coulibalyra gondolni), ha választhatnék egy valakit, akit örökre betennék a csapatomba, akkor ő lenne az. A utóbbi években egyébként már edzőként tevékenykedik, és egyáltalán nem bánnám, ha egyszer majd ő lenne a DVSC vezetőedzője – ilyen ambíciókkal egyébként ő is kacérkodik. Remélhetőleg látjuk még őt a DVSC kötelékében.

Csibu

A kérdés úgy hangzott, ki a legkedvesebb Loki játékos számomra, ki az az elsőszámú játékos, akire legszívesebben gondolok, ha a DVSC-ről van szó. Meglepett, mennyire nehezen ment a döntés, mert Bogdanovics és Sidibe is közel áll a szívemhez, de végül egy ízig-vérig debreceni játékost, Dombi Tibort választottam. Az ő neve maximálisan egybeforrt a Lokival, megtestesíti azt a játékosságot, kreativitást, megalkuvás nélküli focit, amit annyira szeretek és becsülök.

A szimpátiát növeli, hogy ő azon kevesek egyike, aki képes volt alázatos maradni, és soha egy pillanatra sem feledte, honnan jött. Ezt a pályán és a pályán kívül is érezni rajta. A klub iránt érzett szeretete, a szurkolók felé mutatott közvetlen viszonya, a foci iránti elköteleződése, örökké vidám személyisége alapján igazi példakép lehet. Nem szuperhős, de ízig-vérig labdarúgó, sőt Bombázó!

Lucas

Sokat gondolkoztam azon, mi kell nálam ahhoz, hogy valaki nemcsak “jó” vagy “legendás” Loki-játékos legyen, hanem a valaha volt legnagyobb. Olyan, akinek örökre bérelt helye lesz a DVSC dicsőségcsarnokában, akit a játékosok és a szurkolók elkövetkező generációi is egyaránt bálványként tisztelhetnek. Nálam ehhez kellenek: a DVSC-vel elért sikerek, a játékhoz való példamutató hozzáállás, sziporkázó egyéniség, lokálpatriotizmus és nem utolsósorban klubhűség. Helyi kötődés előny, de nem feltétel, hiszen számos olyan klublegendánk van, aki nem itt született és nevelkedett. Ezeknek a feltételeknek nem egyszerű megfelelni, nagy klubról lévén szó, azonban számos nevet tudnék mondani. A választásom mégis Sándor Tamásra, ismertebb nevén Tobéra esett. Nekem ő volt A debreceni focista.

Emlékszem, kicsit későn, általános iskola felső tagozatában lettem Lokista, addig a foci se annyira érdekelt. De azt már akkor is tudtam, ki az a Sándor Tomi. Életem első Loki-mezén, amit láttam, az ő neve és a legendás 9-es szám díszelgett. És bár épp abban az évben vonult vissza, amikor elkezdtem meccsre járni, miután utánaolvastam és meghallgattam néhány nagy öreg elbeszélését, hatalmas tisztelet alakult ki bennem iránta. Debreceni születésű és Debrecenben nevelkedett. Rá tényleg igaz, hogy jóban-rosszban is kitartott a DVSC mellett, hiszen húzta magára a piros-fehér mezt mind az NB I-ben, mind a másodosztályban. Én még járni se tudtam, mikor ő már meghatározó irányító volt. Egyike volt azoknak, akik naggyá tették a Lokit, hiszen részese volt a híres UEFA-kupa menetelésünknek, és az első 3 bajnoki címünknek. Vezére volt a csapatnak a legendás Hajduk elleni 8:0 alkalmával. Bár volt légiós is (és ott se vallott szégyent), korán megmondta, hogy Magyarországon csak a Loki, más mezt nem hajlandó magára húzni, és tartotta is magát ehhez. Bárcsak láthattam volna élőben!

Bakker

Azt hiszem minden Loki szurkolónál alapvető, hogy Sándor Tamás a valaha volt legjobb játékos aki nálunk játszott és Dombi Tibi pedig az örök kedvenc. Ezért nem is közülük választottam ki a számomra legkedvesebb játékost. Nagyon nehéz volt a döntés, mert szerencsére rengeteg olyan futballistát láthattam a Lokiban, akik nagyon közel állnak a szívemhez. Akár a 90-es évek eleji, akár a 2000-es évek második felében látott csapatra gondolok. Én mégis egy olyan játékost választottam, aki igazából egyik sikerkorszaknak sem volt szerves része. Ő nem más, mint Böőr Zoli.

Már az első meccseimen 8-9 évesen kiszúrtam az akkor még tinédzser játékost, aki hihetetlen tempóban szlalomozott az ellenfél védői között. Rendkívül okos és technikás játékosként emlékszem rá, aki ha kellett  képes volt megalkuvás nélkül küzdeni. Meggyőződésem, ha nem hátráltatja számos sérülés a pályafutását, akkor akár külföldön is szép karriert futhatott volna be és a válogatottban is éveken keresztül alapember lehetett volna. Nagyon sajnálom, hogy ilyen szerencsétlen volt e tekintetben. Az egyik legfájóbb élmény volt amit Loki meccsen átéltem, amikor a Győr színeiben az utolsó percben egyenlített ellenünk az Oláh Gabin. Ettől függetlenül mindig az egyik legnagyobb kedvencem marad.

Enderson

Nehéz kérdés, hogy ki a kedvenc Loki játékosom, mert rengeteg név jöhet szóba, így eléggé nehéz a választás. Sándor Tomi vagy Dombi Tibi nagyon adják magukat, igazi klublegendák, mégis, ha valakit mondanom kell, akkor Igor Bogdanovics jut először az eszembe. Légiós létére igazi debrecenivé, lokistává vált, a klubhoz való hozzáállásából pedig a saját nevelésű, helyi kötődésű játékosaink is sokat tanulhatnának. Ráadásul elképesztően jó, kompakt csatár volt, aki a fontos meccseken is bármikor az ellenfél kapujába tudott találni. Ki ne emlékezne pl. a Hajduk Split elleni remeklésére, amikor klasszis gólokat fejelt, vagy éppen a Fradi ellen szerzett találataira. Bár azóta volt már más klasszis csatárunk is (lásd: Coulibaly), de a játékstílus, focitudás és emberi oldal Bogdanovicsnál mind kiemelkedő volt, ami utódjai esetében nem feltétlenül igaz (lásd: Coulibaly). Szóval bárcsak lenne egy fele ennyire jó csatárunk most is…

Ami pedig a további pályafutását illeti, ő az az egykori játékosunk, akit legszívesebben látnék majd egyszer a Loki kispadján. Persze minden korábbi focistánál zsákbamacska, hogy milyen edző válik belőle, de a játékintelligenciájából kiindulva vélhetően lenne affinitása a taktikai oldalhoz, a személyisége alapján is alkalmasnak tűnik a feladatra, a klubhoz való kötődése pedig megkérdőjelezhetetlen. Emlékezetem szerint egyébként egyszer nyilatkozta is valahol, hogy szívesen lenne a Loki edzője a jövőben, nagyon szurkolok neki, hogy érje el ezt az álmát.

Iceman

2009 óta követem figyelemmel a DVSC labdarúgócsapatát, akkoriban élte legsikeresebb napjait a Loki, gondolok a BL majd az EL csoportkörre és aztán a veretlenül megnyert bajnoki idényre. Számomra mégsem ebből az időszakból van olyan játékos, akire azt mondanám, hogy ő az abszolút kedvencem. Balogh Norbi pályafutását nem követtem kiemelt figyelemmel, amíg nem csatlakozott az első csapat keretéhez. Bár eléggé vegyes megítélése volt az ő játékának a kezdeti időszakban, mégis azt éreztem, felnő majd a feladathoz, bíztam benne, él majd a lehetőséggel. Már az első meccsein is látszott a megmozdulásain, hogy nagy értéke lehet csapatunknak. Kihagyott helyzetei miatt egyre többen kritizálták, de végül átszakadt a gát. Mai napig örömmel emlékszem vissza első góljaira, amiket Szűcs Lajosnak, a Lombard Pápa meghatározó kapusának lőtt. Mondhatnám továbbá az EL selejtező meccset, ahol hazai környezetben a Rosenborg ellen szintén eredményes tudott lenni. Sikerült kivívnia a szurkolók elismerést, cselei, váratlan megmozdulásai üde színfoltot jelentettek akkor is, ha éppen csapatszinten akadozott a játék.

Alázatosság valamint céltudatosság jellemezte a pályán és a magánéletben is. Mint utólag kiderült, nem volt könnyű gyermekkora, mégis volt elég ereje, hogy megváltoztassa az életét, az én szememben ezért hatalmas elismerést érdemel. Többek között ezért is tekintek rá kedvenc játékosomként. Hozzá tartozik a történethez az is, hogy közben személyesen is megismerhettem, Norbit. Legkedvesebb emlékem vele kapcsolatban, hogy megemlítettem neki, mikor volt a születésnapom, majd azt követő hazai bajnoki után nekem adta a mezét, amelyet azóta is féltve őrzök. Abban a mezben gólt szerzett és két gólpasszt adott a Békéscsaba elleni 7-0-s diadal alkalmával. Mikor eligazolt Olaszországba a Palermo csapatához, vegyes gondolataim voltak, bár azóta kiderült, nem jött be számára az itáliai élet, remélhetőleg Cipruson sikeresebb időszak vár rá és elkerülik a sérülések. Felmerült annak a lehetősége, hogy kölcsönben visszatérhetne Debrecenbe, sajnos ez nem adatott meg, de remélem láthatjuk őt még a DVSC futballistájaként!

És neked ki az abszolút favoritod? Írd meg kommentben!