LOKIBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

A kötelező és nem több

A mai napon a Magyar Kupa legjobb 64 csapata között a DVSC a zala megyei Teskánd otthonában vendégszerepelt. A hazai együttes a megyei első osztályban vitézkedik, így még tartalékos összeállításban is kötelező volt a továbbjutás kivívása, ami végül könnyedén sikerült, ráadásul nagyon meg sem erőltették magukat a srácok.

Tegnapi beharangozó cikkünkben kis híján eltaláltuk a kezdő csapatunkat, bár arra számítottunk, hogy két tehetséges fiatal támadónk, Zsóri és Bárány majd kezdőként kapnak szerepet, ők végül csak a padon kezdtek, így a helyüket Kuti és Nagy Kevin foglalhatták el. Ahogy azt vártuk, a bajnoki meccseken keveset játszók, a sérülésből felépült és meccshiányos játékosok, valamint néhány tehetséges fiatal egyvelege alkotja majd a kezdőcsapatot, azt gondolom, hogy egy ilyen minőségű ellenfél és ekkora távolság tudatában ez rendben is volt.

Herczeg András vélhetően olyan instrukciókkal küldte pályára a csapatot, hogy minél hamarabb lőjünk 2-3 gólt, eldöntve ezzel a továbbjutást, a folytatásban pedig kényelmes tempóban lehet tovább szórni a gólokat. Ennek fényében már az első negyed órában óriási fölényben fociztunk, még a tizedik percben sem jártunk, amikor Cikos és Avdijaj révén már kétszer csattant a játékszer a kapufán. Ami késett, az nem múlott, a 15. percben Bényei tologatta jobb szélről középre a labdát, majd ballal kilőtte a jobb alsót. A középkezdés után nem sokkal pedig Bényei – Nagy Kevin – Avdijaj összjátékot követően utóbbi gurított közelről az üres kapuba. A megnyugtató előny megvolt, és benne volt a játék képében az is, hogy megszórjuk a hazaiakat, ugyanis a továbbiakban Bényei, Csősz és Jovanovics előtt is adódott komoly gólszerzési lehetőség, ezek azonban kimaradtak. A hazaiak pár erőtlen kísérlettel és szabadrúgással kísérleteztek, de Kosickynek nem okozott gondot ezen lövések hárítása. A félidőre tehát kétgólos előnnyel vonulhattunk.

A szünetben Csőszt Nikitscher váltotta, majd nem sokkal a középkezdés után Avdijaj révén háromra növeltük a góljaink számát. A folytatásban beállt a már beharangozott két fiatal támadónk, előbb Bárány váltotta Nagy Kevint, majd Zsóri is érkezett Jovanovics helyére. Bárány be is találhatott volna a 67. perc tájékán, ám sem ő sem Kuti nem tudott túljárni a hazaiak kapusának eszén. Utolsó komolyabb lehetőségünk a 77. percben alakult ki, amikor az ellene elkövetett szabálytalanság után Avdijaj végezhetett el büntetőt, de nem lett meg a mesterhármas, a hazaiak kapusa ugyanis bravúrosan védte albán csatárunk próbálkozását. A végeredmény így már nem változott, 3-0-val abszolváltuk a Teskánd elleni kupatalálkozót, amivel várhatjuk a sorsolást a legjobb 32 között.

Mivel teljes egészében nem láttam a találkozót, így nem vállalkoznék a játékosok egyéni értékelésére, de azért kiemelném a két gólt szerző és kis híján triplázó Avdijajt, mint meccs legjobbját, valamint dicséret illeti még Bényeit, Cikost, Jovanovicsot, akik szintén jól játszottak. Emellett örömteli volt, hogy Bárány és Zsóri is lehetőséget kaptak, bár én jobban örültem volna, ha több időt tölthetnek a pályán, elvégre Kuti Krisztiánból már aligha lesz meghatározó NB I-es játékos, míg a srácokban bőven ott a potenciál erre. A csapat összességében ezúttal sem adott ki sokkal többet a kötelezőnél, a játék képe alapján bőven megszórhattuk volna a hazai csapatot akár 7-8 góllal is, talán illett is volna több gólt szerezni, egyeseknek fontos lett volna ezen a mérkőzésen bizonyítania, hogy helye van a bajnoki kezdőben is. Ettől függetlenül nem lehetünk elégedetlenek, legfeljebb kicsit fanyalgunk azon, hogy nem adtunk ki mindent magunkból.

A következő kört még idén megrendezik, december 5-én lesz a következő játéknap, amikor a legjobb 32 között még mindig egy mérkőzésen dől majd el a továbbjutás. Ennek a fordulónak a sorsolását ma este tartják az ETO – Újpest mérkőzés lefújása után, kíváncsian várjuk majd a következő ellenfelünket. Ott alighanem már komolyabb feladat elé nézünk majd.