LOKIBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

Szemléletváltás?

Érdekes jelenség figyelhető meg idén a DVSC-nél: egyre kevesebb légiós kap szerepet, miközben a magyar, jellemzően saját nevelésű játékosok igencsak előtérbe kerültek. Annak próbálunk most utána járni, hogy mik lehetnek a valós okai ennek a jelenségnek, már ha egyáltalán valóban létezik ez.

Nem titok, hogy a cikk ötletét Erik Cikos helyzete ihlette első sorban. A szlovák védő a nyáron igazolt Debrecenbe, mondhatni nagy reményekkel, hiszen az első számú jobb bekkünk, Bényei Balázs sérülés miatt hosszabb időre kidőlt már az előző szezon végén. Mivel a jobbhátvédként szintén bevethető Jovanovicsot is műteni kellett, így mindenképp szerződtetni kellett valakit arra a posztra, a választás pedig a kétszeres szlovák válogatott játékosra esett. Eleinte úgy tűnt, hogy nem is volt rossz fogás, hiszen az első négy bajnokit egyaránt végigjátszotta, és teljesítményével nem is okozott csalódást. Aztán az MTK meccset kihagyta az ominózus gyűrű-sztori miatt, utána viszont a Honvéd és a Haladás ellen is kezdő volt. Utóbbi meccsen azonban az első félidő hajrájában le kellett őt cserélni sérülés miatt, ami után heteket hagyott ki.

Csakhogy azóta eltelt 3 hónap, lejátszottunk kilenc bajnoki mérkőzést, Cikos pedig egyszer sem volt a meccskeretben. És itt nem arról van szó, hogy azóta nem épült volna fel, hiszen október 13-án már egy félidőt a pályán töltött a Kisvárda elleni edzőmeccsen, majd 31-én végigjátszotta a Teskánd elleni Magyar Kupa találkozót is. Ezt követően még két edzőmeccsen, november 14-én a Mezőkövesd, majd 28-án a Cigánd ellen is játszott, jól látható tehát, hogy már hetek óta egészséges, a meccskeretbe mégsem fért be. Ennek egyik oka az, hogy idő közben a helyére beugró Kusnyír Erik hétről hétre jó teljesítményt nyújtott, ráadásul az is kiderült, hogy fiatal játékosunknak eredetileg ez volt a posztja, az akadémián próbálták őt átképezni középpályássá. Viszont Kusnyír megsérült a hétvégén, Bényeinek pedig újfent kiújult a sérülése, így vártuk volna Cikos szereplését kedden a Vasas ellen. Az, hogy végül nem került a keretbe, Herczeg András elmondása szerint azért történt, mert délután belázasodott. Nem kételkedünk a szavaiban, viszont árulkodó a jelenség, hogy nem ő az egyetlen, aki látványosan mellőzve van.

Hasonló helyzetben volt ugyanis Ioan Filip, aki tavaly még mondhatjuk, hogy alapembernek számított, legalábbis elég sok mérkőzésen pályára lépett. A szezon vége felé ráadásul jobboldali védőként is próbálgatta a stáb kényszerből, igaz ott nem feltétlen állt helyt. A nyáron a középpálya megerősítésére érkezett Haris, a rangsorban pedig a saját nevelésű Csősz is megelőzte a román légióst, aki egyszer sem kapott szerepet a bajnoki  meccskeretben, ráadásul a Magyar Kupában sem léphetett pályára, igaz a Teskánd ellen legalább a kispadon ott volt. Néhány megye I-es bajnokin játszott a DVSC II-ben, de már régóta sejthető volt, hogy nemkívánatos személlyé vált, és csak idő kérdése, hogy távozik, erre végül múlt héten került sor hivatalosan.

Szót ejtettem már Jovanovicsról is, akit a nyáron megműtöttek, emiatt sokáig nem állt a stáb rendelkezésére. Az világos volt, hogy nem lesz könnyű dolga, ha vissza akar kerülni a csapatba, hiszen Haris elég stabilan bejátszotta magát a csapatba, ráadásul eleinte Kusnyír is a középpályán brillírozott, de rajtuk kívül még Tőzsér, Bódi és Csősz kaptak lehetőséget a középpálya közepén. Jova szeptember vége óta teljesen egészséges, azóta szinte minden bajnokin pályára lépett, igaz csak csereként, jellemzően az utolsó 10-15 percben. Mivel ő már 34 éves, ezért egyébként sem számolhatunk vele hosszú távon, viszont nem kizárt, hogy nem is nagyon jut már neki komolyabb szerep. Valamilyen szinten beszédes volt, hogy szombaton Kusnyír sérülése után nem őt dobta be Herczeg András régi pozíciójába, hanem inkább Kinyiket játszatta egy számára idegen poszton. Kedden végre kezdő volt a Vasas ellen, végig is játszotta a meccset, mi több, ő lőtte a győztes gólt, de szereplése elég erősen annak szólt, hogy elfogytak a középpályásaink. Nem lenne egyébként meglepő, ha a hétvégén is kezdene a sok sérülés miatt.

Az eddig említetteken kívül további négy légiós alkotja még a DVSC keretét. Haris Tabakovic súlyos sérülése miatt kihagyja a teljes őszi szezont, míg Calvente gyakorlatilag folyamatosan sérült, az első három forduló óta a pálya közelében sem látni, róla egyértelműen bebizonyosodott, hogy mellényúlás volt a leigazolása, éppen amiatt, amit mi is jeleztünk előre: túlságosan is sérülékeny. Alighanem már a télen elköszönünk tőle, legalábbis számomra nem lenne meglepetés. Tomas Kosicky továbbra is a cserekapus szerepét tölti be, láthatóan fel sem merült a stábban, hogy az elmúlt hetekben nem feltétlen brillírozó Nagy Sanyiban meginogjon a bizalmuk. A Magyar Kupában viszont rendszeresen ő véd, kérdés, hogy meddig elégszik meg ezzel a szereppel. Nem lenne meglepő, ha ő sem maradna itt sokáig. A negyedik személy a kakukktojás, Albion Avdijaj ugyanis fontos tagja jelenleg a csapatnak, bár őt is hátráltatták sérülések. Nagy kérdés persze, hogy akkor is ez lenne-e a helyzet, ha nem ő lenne kvázi az egyetlen értelmes bevethető csatárunk (Takács formaingadozása, Könyves folyamatos sérülése, Tabakovics és Bereczki hosszútávú elvesztése az ő malmára hajtják a vizet).

Ami a másik oldalt illeti, a már említett Kusnyíron kívül láthatóan több saját nevelésű fiatal is lehetőséget kap hétről hétre. A védelem bal oldalán például Barna Szabolcs kapott idén elég sok játékpercet (igaz váltótársa, Ferenczi is saját nevelés), a védelem közepén Kinyik helye megkérdőjelezhetetlen, és bár Szatmárit úgy tűnik, hogy Pávkovics kiszorította, utóbbi bár nem a DVSC nevelése, 21 évével a nagy potenciállal rendelkező fiatal korosztályhoz tartozik. A középpályán Varga Kevin helye a gyengébb formája ellenére is megkérdőjelezhetetlen, míg mostanság Csősz Richárd is több lehetőséget kapott, kiváltképp Tőzsér hiánya esetén. Szécsi Márk pedig szintén megszilárdította a helyét a csapatban, Bereczki Dániel pedig újabb súlyos sérüléséig kapott többször is bevetést a csapatban. Látható tehát, hogy erősen “nyomva van” a hazai vonal, ami a játékperceket illeti.

Mindezek alapján úgy tűnik, hogy Debrecenben szemléletváltás történik, légiósokat csak akkor foglalkoztat és vet be klub, ha nagyon muszáj. Értsd: vagy nem sikerül saját nevelésű játékost találni arra a pozícióra, vagy minden ép magyar játékos kidől a sorból, aki előtte van a rangsorban. Hogy ez mennyire jó, azt mindenki döntse el maga. Én nem vagyok a jelenség ellen, azt viszont szeretem mindig leszögezni: a saját nevelésű játékos ne azért kapja meg a bizalmat, mert ő saját nevelés, hanem nyújtson olyan teljesítményt, amivel kiérdemli azt, hogy ő legyen a favorizált játékos egy légióssal szemben. Ez persze fordítva is igaz: légióst csak akkor foglalkoztasson a klub, ha az egyértelműen jobb, mint a posztján bevethető magyar játékosok. Úgy tűnik, hogy mi most elkezdtünk egy ilyen utat járni, hiszen szeptember óta nem volt ritka, hogy színmagyar, jellemzően 8-9 saját nevelésű játékossal léptünk pályára, az utóbbi időben csak Avdijaj volt a kivétel ilyen szempontból.