LOKIBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

LokiZóna #6 – Őszértékelő

Az őszi szezon végeztével elérkezett a számvetés ideje is, így a LokiZóna mai adásában amellett, hogy beszélünk az utolsó öt mérkőzésünkről, értékelni fogjuk a csapat őszi szereplését, illetve előretekintünk, hogy mire számíthatunk majd tavasszal a pályán és azon kívül.

Az adásunk ma este 20 órakor kezdődik majd, és mivel az egész őszi szezont értékeljük, így több témával is készülünk:

  • röviden megbeszéljük az év utolsó öt mérkőzését
  • összegezzük és értékeljük a csapat teljes őszi szereplését
  • kielemezzük a játékosok egyéni teljesítményét
  • beszélünk az állítólagosan felmerült “légióstalanításról”
  • feltárjuk a hiányposztokat, ahova a télen igazolni kellene
  • előretekintünk a tavaszra, mi várható a harmadik helyről
  • egy kicsit foglalkozunk a kézilabda csapattal is, az ő szereplésüket is értékeljük

Természetesen élő adásról lévén szó, ismét várjuk majd az adás során az általatok felvetett kérdéseket, témaötleteket is.