LOKIBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

Új év, új remények

Az év utolsó előtti napja már hagyományosan az év legjeinek összegyűjtéséről szól a LokiBlogon, ezzel a hagyományunkkal idén sem szakítunk. Nem épp egy emlékezetes évet hagyunk magunk mögött, így aztán joggal reménykedünk egy szebb folytatásban. Ezúttal is összegyűjtöttük különböző kategóriákba, hogy melyek voltak az év legemlékezetesebb momentumai, eseményei. Következzenek tehát 2018 “Loki-legjei”, nem időrendi sorrendben haladva.

Lássuk tehát többféle kategóriában, hogy ki vagy mi volt az évben a…

Legemlékezetesebb pillanat: Bódi győztes gólja szögletből a Paks ellen

Mi lehet annál szebb, ha egy csapat az utolsó pillanatokban csikarja ki a győzelmet egy feszült hangulatú mérkőzésen? Hát az, ha az utolsó másodpercekben szögletből teker gólt a játékosunk! Bódi elképesztő gólokat szerzett az ősszel szabadrúgásokból, de mind közül kiemelkedik ez a találata, ami amellett, hogy óriási bravúr volt, még győzelmet is ért az utolsó pillanatban. A gólt követő örömünk sokatmondó…

Legnagyobb meglepetés: Ismét dobogón telel a csapat

Tavaly is ez volt a meglepetés, idén talán még inkább meglepő, hiszen az ősz nagy részében a dobogó közelében sem voltunk, ám a zsinórban megnyert három meccsünk az ősz végén, illetve a riválisok botladozása azt eredményezte, hogy idén télen is a harmadik helyen töltjük a szünetet. Aztán reméljük, hogy a folytatás most jobb lesz a tavalyihoz képest…

Legnagyobb csalódás: A DVTK elleni antifoci novemberben

Joggal vártuk nagyon a diósgyőri túrát ősszel, hiszen jól ment a csapatnak, míg a DVTK a kieső helyen szerénykedett kilátástalan focit bemutatva. Ráadásul a szurkolóik is épp erre a meccsre hirdettek bojkottot, ennek ellenére szépen asszisztáltunk a hazaiak feltámadásához. Gyakorlatilag helyzet nélkül hoztuk le a meccset, teljesen megérdemelten kaptunk ki. Joggal voltak felháborodva szurkolóink, hiszen munkanapon vállaltunk be sokan egy nagy létszámú, és jó hangulatú túrát, cserébe ezt kaptuk a pofánkba…

Legemlékezetesebb meccs: DVSC – MTK 3-3

Az augusztusban rendezett mérkőzés nem úgy indult, hogy erre sokáig emlékezni fogunk (bár Cikos gyűrűs sztorija még így is felejthetetlen, bár nem éppen erre asszociáltunk a feledhetetlen jelzővel), hiszen hamar hátrányba kerültünk, majd az egyenlítő találatunk után rögtön kaptuk a másodikat, amire jött még Lencse találata is a második félidőben. A reménytelennek tűnő helyzet ellenére az utolsó tíz percben irtózatos offenzívát indítottunk, és simán meg is nyerhettük volna a meccset a helyzeteink száma alapján, ám az utolsó pillanatokban kiharcolt döntetlennek is rendkívül örültünk.

Legszínvonalasabb meccs: FTC – DVSC 2-2

Itt tényleg minden volt: négy gól, kiállítás, vitatható bírói ítéletek, drámai fordulatok. Összességében egy remek színvonalú meccs volt, bánhatjuk, hogy végül “csak” döntetlenre futotta, pedig óriási sanszunk volt megfricskázni a Fradit a Groupamában.

Legrosszabb meccs: Balmazújváros – DVSC 4-0

A harmadik helyért harcban lévő Loki a kiesés elöl menekülő Balmazújvároshoz látott tavasszal egy megyei rangadó keretein belül. Lett volna okunk visszavágni, hiszen februárban megtréfáltak minket a Nagyerdei Stadionban, ehelyett asszisztáltunk a hazaiak gálájához. A meccs után hangzott el Tőzsértől a híressé vált “nem voltunk eléggé motiváltak” mondat, ami rendkívül unszimpatikus hozzáállásra vallott a teljes csapat részéről. Többek közt ez a vereség okozta azt, hogy végül nem értünk oda a 3. helyre, abszolút az év mélypontja volt ez a mérkőzés.

Legjobb hangulat: DVSC – FTC 1-1

A stadion- és bajnokavató óta először rendeztek legalább 10 ezer néző előtt NB I-es bajnokit a Nagyerdei Stadionban, ez pedig annak volt köszönhető, hogy a játékosok és a szurkolók külön felhívással készültek annak érdekében, hogy minél többen látogassanak ki a tavasz rangadójára. Ez végül sikerült, hiszen a félház ellenére is remek hangulat uralkodott a kilencven perc során, amihez még egy vállalható játék és eredmény is társult a sokkal erősebb rivális ellen.

Legszebb gól: Könyves Norbert bombája a Fradi ellen

Az év végi top10-es listánkon is élen végző találat kétség kívül a 2018-as év legszebb gólja volt. Ritkán történik ugyanis olyan, hogy a labda mindhárom kapufát érintve vágódik a kapuba, pláne, hogy nem is egy gyengécske lövésről beszéltünk. Az már csak a hab a tortán, hogy történt mindez egy nagy riválisunk ellen, ami végül pontot is ért.

Legnagyobb bohózat: Cikos gyűrűs sztorija, majd az azt követő jegelése

Nyáron érkezett a csapatba a szlovák jobbhátvéd, rögtön alapemberré is vált, ám az augusztusi MTK elleni bajnokin hiába jelölte Herczeg András a kezdőbe, az ujjára ragadó gyűrű miatt nem engedte a játékvezető pályára lépni. Ezt követően ugyan még láttuk őt kétszer a csapatban, ám a Haladás elleni meccsen elszenvedett sérülését követően a meccskeretbe sem került vissza többé. Aligha a teljesítményével érdemelte ki mindezt…

Legjobb játékos: Bódi Ádám

Nagy örömünkre itt tudtuk őt tartani a kölcsönjátéka után, a Videotonnál ugyanis nem ragaszkodtak hozzá. Ez úgy is remek üzlet volt a részünkről, hogy Sós Bence bánta az itt maradását. Idén ősszel a csapat húzóembere volt, pontrúgásai nélkül nem a dobogón telelnénk. Teljesítményét a szurkolók is elismerték több ízben is, hiszen az idei szezonban háromszor is megválasztottátok őt a hónap legjobb játékosának, így teljesen joggal tekinthetjük őt az év legjobbjának.

Legrosszabb játékos: Bereczki Dániel

Sajnáljuk, ahogy az ő sorsa alakul, hiszen rengeteg súlyos sérülés hátráltatta, és hátráltatja jelenleg is pályafutását, ettől függetlenül a pályán mutatott teljesítménye, és néha a hozzáállás sokszor hagyott kívánnivalót maga után. Az őszünk egyik ikonikus jelenete volt a Vidi ellen kihagyott ziccere, ami végül két pontunkba került, de ezt később megismételte itthon az MTK ellen is. Ezek után, na meg az újabb súlyos sérülése következtében nagy kérdés, hogy van-e még számára visszaút a DVSC-be.

Legjobb igazolás: Haris Attila

Nyáron érkezett a 21 éves középpályás a kieső Balmazújvárosból, és rögtön alapemberré vált, ráadásul nem csak “filler” szerepet tölt be a csapatban és a keretben, hanem húzóembernek is nevezhető. Nagy fogásnak bizonyult, és mivel rendkívül fiatal, így vagy hosszútávra megoldottuk vele a védekező középpályás posztot, vagy annak idején szép summát akaszthatunk majd le rajta. Remélhetőleg utóbbira minél később kerül majd sor, ha egyáltalán kerül.

Legrosszabb igazolás: Ezequiel Calvente

Mi megmondtuk előre, amiért kaptunk is hideget és meleget. Nagy kockázat volt egy ilyen sérülékeny játékost szerződtetni, és bár az első meccsén győztes gólt fejelt, azt követően még három mérkőzésen beszállt csereként, de onnantól nem sok hasznát vettük és még a téli pihenő előtt el is köszöntünk tőle. Legalább ugyanolyan gyorsan ment, mint amilyen hirtelen jött.

Legnagyobb felfedezett: Kusnyír Erik

Tavasszal robbant be a fiatal kárpátaljai srác a csapatba, és mivel korábbról mi már jókat hallottunk róla, így kíváncsian vártuk bemutatkozását. Nem is okozott csalódást, a folytatásban már a kezdőcsapatban számított rá Herczeg András, majd az idei szezonban félig-meddig kényszerből visszakerült eredeti posztjára, és jobbhátvédként állta meg kiválóan a helyét. Mostanra kihagyhatatlanná vált a csapatból a még mindig csak 18 éves Kusnyír.

Legrosszabb edzői húzás: A légiósok leépítése

Nem kizárt, hogy ez felsőbb utasításra (is) történik, ám szembetűnő, hogy mennyire jegelve vannak idén a külföldi játékosok, különösen az ősz második felében. Előbb Filiptől és Calventétől köszöntünk el (speciel értük nem kár), ám közben Kosicky, Cikos és Jovanovics is jegelve vannak többnyire, míg Avdijaj szerepltetése is inkább szól annak, hogy a magyar riválisai borzasztó formában voltak az ősszel. Reméljük, hogy nem az a cél, hogy kizárólag magyar játékosok alkossák a csapatot, mert bár alapvetően szimpatikus, ha egy csapat saját nevelésű és fiatal játékosokra épít, de el kell fogadni, hogy vannak olyan pozíciók, ahol jobb híján muszáj idegenlégióst alkalmazni, ha eredményt akarunk elérni.

Legjobb edzői húzás: Lehetőség a fiataloknak

Azt nem mondhatjuk, hogy Herczeg András ne adna lehetőséget a fiataloknak, hiszen gyakorlatilag mi foglalkoztatjuk a legtöbb saját nevelésű játékost a keretünkben, és a kezdő csapatban is. Az átlagéletkor is rendben van, ebben a mutatóban is a mezőny első felében vagyunk. Idén robbant be a csapatba Kusnyír, Barna, Pávkovics, Haris és Szécsi, rajtuk kívül pedig Varga Kevin, Csősz és Bereczki is szép számú játékpercet tölthettek a pályán. Összességében ez szimpatikus húzás, más kérdés, hogy jelenleg úgy tűnik, hogy a légiósok isszák meg a levét ennek.

Legfelháborítóbb eset: A “sorsolás” igazságtalansága

A szezon mérkőzéseinek beosztását valójában nem sorsolja az MLSZ, hanem az előző évi helyezések alapján állapítják meg egy algoritmus segítségével. Ez alapján kijelenthető, hogy az ötödik helyen végzett csapat (jelen esetben mi) kapjuk a legigazságtalanabb “sorsolást”: az összes előttünk végzett csapat ellen (tehát kvázi a rangadókon) kétszer kell idegenben játszanunk, míg az alsóházi csapatok ellen adatik meg nekünk, hogy kétszer fogadjuk őket. Eleve az a rendszer is igazságtalan, hogy egyes csapatoknak eggyel több hazai meccse van a szezon során, de az, hogy a bizonyos párosításokon belül ki játszhat kétszer is otthon, igen komolyan befolyásolhatja egy bajnokság végkimenetelét, ami egyáltalán nem igazságos, és szembe megy a fair play szellemével. Nem véletlen, hogy sokan vannak a jelenlegi lebonyolítási rendszer ellen, ami remélhetőleg (leghamarabb) 2020-ban változni fog.

Ez volt 2018 a DVSC szemszögéből. Ami viszont a LokiBlogot illeti, még nincs vége az évnek: december 31-én jövünk a szilveszteri adásunkkal! 😉