LOKIBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

Citromdíj – 29. rész

A rovat keretén belül besült igazolásokat elevenítünk fel. Azok a korábbi labdarúgóink kapják ezt a díjat, akiknek a leigazolása célszerűnek tűnt, nagy remények fűződtek hozzájuk, ám nem tudták beteljesíteni a küldetésüket, sőt kimondottan leszerepeltek. A 29. rész alanya pedig nem más, mint Danilo Sekulic.

A volt Jugoszlávia területén található Zomboron született 1990-ben a szerb futballista. Már ifistaként a nagymúltú Vojvodinában kezdett el futballozni, ám profiként a Proleter Novi Sad együttesében mutatkozott be 2008-ban. Az újvidéki együttesben négy szezont húzott le, majd 2012-ben a Hajduk Kulához, egy év múlva az FK Vozdovachoz szerződött, hogy aztán 2014-ben visszatérjen nevelőegyesületébe, a Vojvodinába. A tavaszi szezonra alapemberré vált, a 2014-2015-ös szezonban 20 alkalommal szerepelt bajnoki mérkőzésen, gólt nem szerzett.

A következő szezonban nyugodtan mondhatjuk, hogy húzóemberévé vált az előző kiírást negyedik helyen végző, a nemzetközi szereplést így kivívó együttesnek: pályára lépett a Vojvodina mind a nyolc EL-selejtező mérkőzésén, többek közt az MTK elleni első selejtező körben is, ahol a 3-1-re megnyert visszavágón gólpasszt is kiosztott. Csapata a play-off körig menetelt, többek közt a Sampdoriát is búcsúztatták, ám a Viktoria Plzen a csoportkör kapujában megállította őket. Sekulic mind a nyolc mérkőzést végigjátszotta. A bajnokságban is végig alapembernek számított, a 37 bajnokiból 32 alkalommal lépett pályára, 3 gól és 1 gólpassz  fűződött a nevéhez, egy alkalommal pedig két sárgával kiállították. Csapata ebben az évben is a negyedik helyen zárta a pontvadászatot, ám Sekulic szerződése lejártával a távozás mellett döntött.

Itt kerülünk mi a képbe, 2016 nyarán ugyanis az EL selejtezőkre készülő Kondás Elemér vezette DVSC négyéves szerződést kötött a középpályással. A transzferre viszonylag korán, május 31-én került sor, így már újdonsült csapatával kezdhette meg a nyári alapozást a közelgő nemzetközi megmérettetések előtt. Debreceni karrierje felemás módon indult, a La Fiorita elleni 7-0-s párharc mindkét meccsén csereként szállt be, a a Zsodino elleni szégyenből azonban csak a második meccsen vette ki a részét, ott viszont végig pályán volt. Eközben a bajnokságban az első öt fordulóból négyszer végig a pályán volt az időközben edzőváltáson is áteső DVSC-nél, négy fordulón belül Kondás Elemér, Herczeg András és Leonel Pontes is bizalmat szavazott neki a kezdőcsapatban. Játékával azonban nem tudott megragadni a csapatban, az ősz hátralévő részében többnyire csak epizodista volt, nyolc találkozót a kispadról nézett végig, háromszor csereként szállt be, míg a kezdőcsapat tagja csupán három alkalommal volt. Tavasszal Leonel Pontes ismét bizalmat szavazott neki, ám amellett, hogy a csapatnak sem jöttek az eredmények, ő maga sem sziporkázott, tipikusan az észrevehetetlen alibi szerepkört töltötte be a középpályán. A tavasz második felében már rendszerint időhúzó csere szerepkört töltött be, összességében pedig nem nevezhettük sikeresnek első debreceni szezonját, amellett, hogy a csapat is gyászosan szerepelt: összesen 19 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, két gólpassz és két sárga lap fűződött a nevéhez.

A 2017-2018-as szezonnak már Herczeg András vezetésével vágtunk neki, Sekulic pedig amolyan utolsó esélyként ismét bizalmat kapott Herczeg Andrástól a szezon elején, ám a Haladás elleni gyötrelmes vereséget követően még egyszer, a Honvéd elleni 3-1-es siker alkalmával küldte őt pályára vezetőedzőnk, ezt követően pedig többnyire a kispadról, a tavasztól pedig főként a lelátóról követte tovább a csapat szereplését. Nem volt ez persze meglepő, hiszen amellett, hogy a korábbi évhez képest a csapat is jobban szerepelt, sikerült a posztjára beépíteni a fiatal Kusnyír Eriket, de rajta kívül Tőzsér, Filip és Jovanovic is megelőzte őt a rangsorban. Így aztán nyáron már várható volt, hogy nem marasztaljuk őt, ám mivel még két évig élt a szerződése, nem lehetett őt egyszerűen kirúgni. Kapóra jött az örmény bajnok FC Alashkert érdeklődése, akik fél évre kölcsönvették őt. Örményországi pályafutása nem indult rosszul, pályára lépett csapata mindkét Celtic elleni BL selejtezőjén, majd az EL-ben is ott volt mind a négy találkozón a Sutjeska és a Kolozsvár ellen. A bajnokságban kezdetben csere volt, ám szeptember végétől rendszeresen pályára lépett, csupán az utolsó fordulóban esedékes Ararat Jereván elleni mérkőzést hagyta ki. A mérlege 11 bajnokin 699 játszott perc, egy gólpassz és két sárga lap.

Mivel december végén lejárt a kölcsönszerződése, így papíron visszatért Debrecenbe, és nálunk kellett volna megkezdenie a felkészülést, arról azonban nincs információnk, hogy valóban itt tartózkodik-e. Minden bizonnyal szeretnénk tőle megválni, kérdés, hogy az Alashkertnek ér-e annyit, hogy kivásárolják. A játékos annyiból jó pozícióban van, hogy még másfél évig érvényes szerződés köti Debrecenbe, így nem feltétlen kell elfogadnia egy szerződésbontási ajánlatot, kivéve, ha kifizetik a hátralévő bérét – amit meg nyilván a klub nem szeretne. Kíváncsian várjuk a további fejleményeket vele kapcsolatban, és hogy végül miként sikerül megszabadulni tőle – az bizonyos, hogy az ő ideje lejárt Debrecenben.

Debrecenben csak öngólig jutott

És hogy mi az, ami miatt nem vált be? Erre egyszerű választ adni: én személy szerint nem tartom jó futballistának. Azt nem lehet mondani, hogy ne kapott volna bizonyítási lehetőséget, ráadásul három vezetőedző is bizalmat szavazott neki, élni azonban sosem tudott a lehetőséggel. Egy igazi színtelen-szagtalan játékos, aki gyakorlatilag semmi hasznosat nem nyújt a pályán. Néhány statisztikai adat az elmúlt időszakából: átlagosan 49-szer passzol meccsenként 82%-os hatékonysággal, átlagosan öt szerelési kísérlete van 44%-os hatékonysággal, míg meccsként átlagban 1 kulcspasszt, 0.7 lövést, 1.8 cselezési kísérletet (0.88 sikeres) láthatunk tőle, a párharcait pedig átlagosan 48%-os hatékonysággal nyeri. Ez egy papíron védekező középpályástól édes kevés, sajnos a számok mellett igazán az akaratot, a keménységet sem vélhettük felfedezni játékában, elég, ha például az idei Harissal összehasonlítjuk: ég és föld a különbség.

Összességében tehát óriási mellényúlás volt az ő szerződtetése, és az egészben az a szomorú, hogy nem ő az első olyan játékos, akivel hosszútávú szerződést kötünk, ám nagyon hamar kiderül alkalmatlansága – miközben a jobb légiósokkal rendre rövid távon szerződünk, hogy aztán ingyen távozzanak, míg a Sekulichoz hasonló léhűtők évekig itt rontsák a levegőt, vagy épp súlyos milliók árán szabaduljunk meg tőlük.