LOKIBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

Citromdíj – 30. rész

A rovat keretén belül besült igazolásokat elevenítünk fel. Azok a korábbi labdarúgóink kapják ezt a díjat, akiknek a leigazolása célszerűnek tűnt, nagy remények fűződtek hozzájuk, ám nem tudták beteljesíteni a küldetésüket, sőt kimondottan leszerepeltek. A 30. citromdíjasunk pedig nem más, mint Ioan Filip.

Sajnos amint a melléklet ábra mutatja, nagyon nehéz a zavarosban halászni a szabadúszó játékosok után kutatva. Pláne megfelelő anyagi háttér nélkül, így aztán alaposan mellé lehet nyúlni, amit hűen bizonyít sorozatunk immáron 30. epizódjának alanya, Filip.

Vaskohszikláson (románul Stei) látta meg a napvilágot a Sebes Körös partján, de Nagyváradon kezdte meg profi pályafutását és a hajdani nagy múltú klub tehetséggyárának egyik jeles képviselője volt. Rajta kívül olyan játékosokat neveltek ki a Bodola Gyula Stadion árnyékában, mint manapság a bolgár Ludogorets Razgradban futballozó Claudiu Keserü, vagy éppen nemrégiben a listavezető Kolozsvárhoz hazatérő Ovidiu Hoban, aki a Hapoel Beer Shevában Korhut Mihály csapattársa is volt egyebek közt. Nagy bánatára azonban ő nem tudott olyan nagy pályafutást befutni, mint előbb említett két honfitársa, hiszen ő viccesen mondva csak a szomszédban futballozott, míg Keserü kipróbálta magát például a Ligue 1-ben is.

Két bajnoki cím azért Filipnek is összejött, hiszen 14 másodosztályú mérkőzés elég volt számára a Nagyváradban, hogy az Otelul Galati képviselői felfigyeljenek rá, így áttette a székhelyét a moldáv határ mellett fekvő településre, amit bajnoki címmel és Bajnokok Ligája meccsekkel (Manchester United, Basel, Benfica) koronázott meg akkoriban a középpálya közepén bevethető játékos. Szűk 3 év elteltével a Petrolul Ploiesti csapatához igazolt, majd gyorsan tovább passzolták a Georghe Hagi birtokolta és edzette Viitorul Contantához, ahol ismételten bajnoki címet szerzett 2017-ben. Jókor volt jó helyen, szokták volt mondani erre.

Dublőrként is helyt állhatott volna Kylo Ren, vagy épp a piócás ember szerepében

Ezek után, mivel a Viitorul a fiatal akadémista játékosok gyűjtőhelye volt javarészt, nem marasztalták, ráadásul a klub anyagi gondokkal is küzdött. Bejelentkezett érte a Leonel Pontes edzette Debrecen és bár a hírek szerint 100 ezer eurót sem sajnáltunk kicsengetni érte, az igazság az, hogy átvállaltuk volt klubjának a játékossal szemben fennálló tartozását, így sikerült őt megszereznünk átigazolási díj nélkül. Egy rutinosnak mondható és több, mint 150 mérkőzést lejátszó játékosért mondhatni bagó volt ez a feltételezhetően nem eget rengető összeg, főleg a jelenkori elkorcsosult átigazolási összegeit figyelembe véve.

Kezdetben Tőzsér oldalán volt hivatott szűrni az ellenfelek támadásait és az Újpest elleni első mérkőzésén jól is játszottak, de az eredmények ezután nem igazán jöttek, igaz ő tette a dolgát szépen csendben, a gólszerzés nem az ő reszortja volt igazából. A kezdeti lelkesedés után viszont egyre több rossz passza volt, amivel az ellenfelet segítette, hiszen eladott labdáin kívül számos alkalommal ígéretes Loki támadásokat torpedózott meg rossz passzaival. Így miután edzőváltásra került a sor, sejteni lehetett, hogy előbb vagy utóbb Herczeg András inkább a fiatal debreceni játékosok mellett fogja letenni a voksát. A Diósgyőr elleni idegenbeli kiesési rangadón azonban még kezdő volt, sőt, az új bajnoki szezonban is négy találkozón pályára lépett, de azt követően sérülések és formahanyatlás miatt tíz mérkőzésen sem tudott a csapat rendelkezésére állni. Ez volt gyakorlatilag az a pont, amikortól már csak epizódszereplőként számoltunk vele, hiszen két lejátszott mérkőzésen kívül jobbára csak csereként számítottak rá. Utolsó esélyként a védelem jobb oldalán kapott szerepet az előző szezon végén a rengeteg sérülés miatt, de a világot ott sem váltotta meg. Utolsó hivatalos lejátszott mérkőzése az előző kiírásban a Balmazújváros elleni idegenbeli 4-0-s szégyenteljes zakó alkalmával volt, ami egyben a csapat és az ő hattyúdala is volt. Többet nem is lépett pályára a Debrecenben.

Ha csak egyetlen megmozdulását szeretnéd felidézni, akkor ez legyen az (3:17-től)

Debreceni karrierjének mutatói nem túl fényesek, gólt nem szerzett, de összehozott négy gólpasszt, amit összesítve 50 mérkőzésen tett le az asztalra. A küzdőszellemével nem volt gond, csak hát ezt a teljesítményt egy fiatalabb saját nevelésű, vagy éppen egy fiatal játékosunk (Haris, Kusnyír, Csősz) is simán le tudja hozni a jövőben, így az általunk már többször is említett ”légióstalanítási” projekt részeként megváltunk tőle előző év novemberében. Sokáig nem maradt azonban csapat nélkül, hiszen korábban a Petrolulnál is edzősködő Mircea Rednic invitálására mondott igent, így a Dinamo Bukarest együtteséhez írt alá.

Igazából egy középszertől egy fokkal jobb játékosról volt szó, aki tette a dolgát ugyan a középpályán, de voltak korlátai. Elég csak egy példa: ha beadni kellett, akkor azzal hadilábon állt, amire ékes példa volt a Puskás Akadémia elleni Magyar Kupa elődöntő visszavágója, ahol az általa beadásra szánt zsugák veszélyesebbek voltak a stadion tövében kiállított Wolksvagenekre, mint az ellenfél kapujára. Így aztán nem sajnáljuk a távozását, mindazonáltal sok sikert kívánunk tovább pályafutásához.