LOKIBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

LokiZóna #8 – Nehéz időszak

Tavaszbeharangozó adásunk óta eltelt több, mint egy hónap, és ahogy ígértük, az első öt forduló után egy kicsit összegezzük a csapat helyzetét. Abban bíztunk, hogy jó szezonrajtról és szép eredményekről beszélgethetünk majd, ám ez sajnos nem így alakult. Így aztán most összefoglaljuk a februári időszakot, illetve kicsit előre is tekintünk.

Az adásunk ma este 20 órakor kezdődik majd, és alábbi témákat mindenképp érintjük majd:

  • az első öt tavaszi forduló rövid értékelése
    • jobb kezdést vártunk, vagy szimplán ez a realitás
    • csak a pontszám kevés, vagy a mutatott játékkal is vannak gondok?
  • hogyan értékelhető a téli edzőtábor elmaradása, van-e ennek kihatása az eredményekre
  • Herczeg András burkolt kifakadása a legutóbbi mérkőzést követő sajtótájékoztatón
    • elmaradt igazolások
    • sérülések
    • anyagi lehetőségek
  • minket sújtó, vitatott bírói ítéletek
    • kezezés vagy sem, problémák a VAR esetében is
    • változnak a futball szabályai, ez minket miben érinthet
  • Magyar Kupa esélylatolgatás
    • röviden az Ajka elleni párharcról
    • mire számítunk a Mezőkövesd ellen
    • reális-e kupadöntőről álmodozni
  • várakozásaink a soron következő mérkőzéseken

Természetesen élő adásról lévén szó, ismét várjuk majd az adás során az általatok felvetett kérdéseket, témaötleteket is.