LOKOMOTIVBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

Éljünk a lehetőséggel!

Vasárnap véget ér az OTP Bank Liga 2018-2019-es szezonja. Az utolsó fordulóban a Paksot fogadjuk a vasárnapi játéknapon. A tét nem kicsi, hiszen egy győzelemmel biztosan a dobogón végezne a csapat, amire utoljára 2016-ban volt példa. Ellenfelünk számára ráadásul nincs különösebb tétje az összecsapásnak, így adott a feladat: éljünk a lehetőséggel!

A debreceni sikerkorszak nagyjából 2003 óta íródik, a tavaszig tartó UEFA-kupa menetelés, és a bajnoki cím utolsó fordulóbeli elbukása már előrejelezte, itt valami nagy dolog készülődik. Egy év múlva megnyertük az első bajnoki címünket, amit még zsinórban kettő követett. Egy év szünet után ismét dupláztunk, majd idő közben megjártuk a Bajnokok Ligája és az Európa Liga csoportkörét is. Egy gyengébb szezon után ismét a csúcsra értünk, nem is akárhogy, hiszen 2012-ben veretlenül lettünk bajnokok és kupagyőztesek. Ezt ismét egy felejthető szezon követte, de a Magyar Kupát 2013-ban is behúztuk. 2014 ismét rólunk szólt, újabb bajnoki címet (a hetediket) ünnepelhettük, ráadásul a szezon végére átadták az új Nagyerdei Stadiont. Minden úgy alakult, ahogy álmodtunk róla, és nem gondoltuk volna, hogy egy ilyen tíz évet egy ilyen hányattatott öt év követ majd…

Sokszor beszéltünk már erről, a BATE elleni kiesés nagyon sok szempontból fordulópont volt a klub életében, sajnos nem jó irányt vettek a dolgok. A drámai kiesés megviselt mindenkit Debrecenben, a 2015-ben végződő bajnokságban lemaradtunk a dobogóról. A következő idényben még halványan pislákolt a reménye a régi, erős Debrecennek, amit jelzett a harmadik helyünk a szezon végén. A következő szezonban azonban összeomlott a kártyavár. Kondás Elemér és több akkori kulcsjátékosunk távozásával egy új korszak kezdődött Debrecenben, ami nagyon nem akart úgy indulni, amihez mi, szurkolók hozzá voltunk szokva. Leonel Pontes vezetésével kis híján kiesett csapatunk a szezon végén, de megmenekültünk. Majd jött Herczeg András, és a “fiatalítás”, amiről a nem naiv szurkolók tudták jól, hogy valójában csak a spórolás jegyében történik, hiszen tulajdonosunk meghúzta a nadrágszíjat. A rutintalan, magyar szinten fiatalnak mondott, többnyire helyi kötődésű játékosokból álló gárda az előző szezonban már harcban volt a dobogóért, de végül be kellett érni az ötödik hellyel. Nem voltunk elég erősek és egységesek ahhoz, hogy kilépjünk a nemzetközi porondra. Az ötödik hely bár dicséretes volt az előző évadhoz képest, mégis kissé csalódásként éltük meg.

Már csak azért is, mert a bevezetőben említett 2003-as év óta először fordult elő, hogy egymást követő két szezonban ne végzett volna dobogós helyen a DVSC, valamint hogy két szezonban is lemarad a nemzetközi szereplésről. Ez nekem, és a hozzám hasonló szurkolóknak, akik éppen az említett 2003-as év óta szurkolnak a Lokinak, szokatlan, elfogadhatatlan és fájó dolog. A “nagy öregek” persze joggal mondják, hogy bezzeg amikor még az is csodaszámba ment, hogy bennmaradtunk, akkor még nem fanyalogtunk volna két ilyen szezon után. Ez így van, de már más időket élünk. Sajnos az is benne van, hogy már soha többet nem leszünk meghatározó csapat Magyarországon, hogy soha többet nem nyerünk bajnoki címet. Ez remélem nem így lesz, de jelen helyzetünkben ez a dobogó most nagyon sokat érne. Hitet és reményt adna a szurkolóknak, ráadásul egyfajta fricska lehetne a mezőny számára, hogy helyi kötődésű játékosokkal, edzőkkel, gyakorlatilag légiósok nélkül érnénk el ezt, kvázi “nulla forintból”. Hosszas bevezetőm célja az volt, hogy rávilágítson: nem egyszerűen “csak” egy harmadik helyről, egy dobogóról, egy bronzéremről, vagy egy nemzetközi indulásról beszélünk most. Ennek az eredménynek komoly jelentősége lehet egy jövőbeli, sikeresebb DVSC alapjainak letételében. Ehhez persze nagyon sok változásnak kell még lokális és globális szinten is végbemennie, de ez egy alap lehet, amire később lehet majd építkezni.

Viszont térjünk rá a lényegre, a vasárnapi DVSC – Paks mérkőzésre. A Paks a múlt heti, Kisvárda elleni győzelmével bebiztosította jövő évi NB I-es tagságát. A győztes gólt stílszerűen Könyves Norbi szerezte, aki még ezáltal is képes volt segíteni volt csapatán egy kicsit, hiszen így jelenlegi együttese már tét nélkül, felszabadultan léphet pályára vasárnap, ami így könnyen nekünk kedvezhet. Csertői csapatából eltiltás miatt nem lesz hiányzó, régebb óta sérült a csapatkapitány, Gévay Zsolt, valamint Kulcsár Dávid, Simon Ádám és Haraszti Zsolt sem bevethetőek, rajtuk kívül egyébként teljes a keret. A Kisvárda ellen a Nagy – Kővári, Fejes, Lenzsér, Szabó – Windecker, Papp, Kesztyűs –  Könyves, Simon András, Bartha kezdővel sikerült kiharcolni a győzelmet. Változást legfeljebb az hozhat, ha házi gólkirályuk, a 9 találatnál járó Hahn sérülése után ismét a kezdőben kapna helyet Simon helyett, ő a legutóbbi bajnokin csak csereként szállt be.

Eltiltott szerencsére nálunk sem lesz, Kusnyír pedig az előző héten pihent öt sárga miatt, így ő is visszatérhet. Sérülés miatt azonban lesznek hiányzók, sajnos érzékeny veszteség lehet Nagy Sanyi kiválása, akinek a Fradi ellen beszakadt a combizma. Ő biztosan kihagyja emiatt az utolsó bajnokit, de alighanem kérdéses még Kinyik Ákos szereplése is, aki még a Kisvárda ellen sérült meg, és az előző héten a lelátóról szurkolta végig a mérkőzést. Rajtuk kívül csak a régebb óta hiányzó Hrabina, Bereczki és Tabakovics nem bevethető, valamint Avdijajt sem látjuk mát hetek óta, vélhetően azért, mert vele már nem számol a stáb hosszabb távon, és kölcsönszerződése leteltével távozik a csapattól. Mindezek alapján úgy vélem, hogy a múlt hetihez hasonló kezdőre számíthatunk, egyedül a jobbhátvéd poszt nagy kérdőjel, ahova nem lehet megtippelni, hogy Bényei, Kinyik, vagy Kusnyír kerül majd-e be. Illetve a másik kérdéses poszt szerintem elöl akad, nevezetesen hogy Zsóri vagy Takács kezdjen-e. Én előbbit favorizálom.

Az elmúlt napokban sorra jöttek a hangzatos nyilatkozatok a játékosainktól és vezetőedzőnktől. Herczeg András szerint nagy lehetőség előtt állunk az utolsó forduló előtt, és ennek a játékosok is érzik a súlyát, Varga Kevin úgy fogalmazott, hogy nehéz elmondani, mekkora motiváció van bennünk, Ferenczi János úgy érzi, hogy az egész város mögöttünk van, Tőzsér Dániel pedig kijelentette, hogy ha nem verjük meg a Paksot, akkor nem érdemeljük meg a bronzérmet. A klub a hét elején videós felhívással próbálja lelkesíteni a szurkolókat, és a napokban az Ultras Debrecen is készült egy kis kedvcsinálóval.

Végezetül egy kis játék a számokkal, avagy lássuk az esélyeket és idézzük fel a régmúltat. Ez lesz a két együttes 30. összecsapása, az örökmérleg jócskán felénk billen: 14 győzelem és 11 döntetlen mellett csupán négyszer szenvedtünk vereséget. Bár ritkán kaptunk ki a Pakstól, jól látszik, hogy gyakori eredmény a döntetlen ebben a párosításban. A két csapat először 2006. augusztus 6-án találkozott egymással. A Pakson rendezett találkozón gólt nem láthatott a népes közönség, 0-0-s végeredményt hozott a premier. Az első paksi győzelemre a 13. összecsapásig, 2012-ig kellett várni, akkor Tököli góljával győztek Debrecenben 1-0-ra. Negyedik sikerüket sajnos nem is oly rég, február végén szerezték meg ellenünk, azon az összecsapáson Varga Kevin góljával még mi vehettünk, de előbb egy öngól, majd egy tizenegyes révén gyorsan fordítani tudott a hazai csapat és meg is nyerte a mérkőzést. A Debrecenben lejátszott mérkőzéseken egyébként csupán két győzelem és három döntetlen, amit el tudott érni a Paks, a maradék 9 összecsapáson mi győztünk – így volt ez ebben a szezonban is, az október végi találkozót emlékezetes módon, Bódi Ádám 93. perces szögletgóljával nyertük meg. Kis érdekesség, hogy két hete a paksiak egy hasonló találattal mentettek pontot az utolsó pillanatban a Haladás otthonában.

Csertőiék egyébként a tavasz középen szenvedtek, ennek volt köszönhető, hogy a kiesőzónába sodródtak. Az utolsó három mérkőzésükön azonban hét pontot gyűjtöttek az MTK, a Haladás és a Kisvárda, tehát a közvetlen riválisaik ellen, így tudtak megmenekülni végül. Nálunk kissé fordított a helyzet, a tavasz eleji kisebb hullámvölgyből kikászálódva sorban nyeregettük szorosan a meccseket, ám az utolsó három meccsünkön csupán az Újpesten szerzett értékes egy pontnak örülhettünk. A Pakshoz hasonló erősségű csapatok ellen azonban jól ment a tavasszal, megvertük az MTK-t, a Haladást, a DVTK-t és a Mezőkövesdet is, viszont a Kisvárda kétszer is ellátta a bajunkat.

Bár saját kezünkben van a sorsunk, azért érdemes lesz két fővárosi riválisunk mérkőzését is szemmel tartani. Az Újpestnek lesz a legnehezebb dolga, ők telt ház előtt lépnek pályára Diósgyőrben, a hazai csapat számára a bennmaradás szempontjából kulcsfontosságú mérkőzésen. A Honvédre hasonló feladat vár az MTK ellen, de a kék-fehérek az utóbbi hónapokban úgy játszanak, mintha szándékosan ki akarnának esni. Én úgy tippelem, hogy az Újpest nem fog győzni, legfeljebb egy döntetlenre lehet jó, a Honvéd viszont behúzza az MTK elleni mérkőzését. Ha pedig ez így lesz, akkor a nemzetközi indulásunkhoz egy pont, a dobogóhoz pedig három szükségeltetik majd. Őszintén remélem, hogy nem lesz szükségünk a meccs közbeni matekozásra, és lerendezzük a sorsunkat a pályán.

Hosszúra nyúlt beharangozómat mi mással is zárhatnám, mint hogy mindenkit arra buzdítsak: menjünk ki a stadionba, legyünk minél többen, és szurkoljuk ki a bronzérmet! A csapatnak papíron fontos, nekünk a gyakorlatban is az lenne! Úgyhogy előre mindenki, Hajrá Debrecen, Hajrá Loki!