JuveFan1897 Archívum

#21. Kör – Indul a véghajrá

Az NB I 9. fordulójától kezdődött tippjátékunk, melyben a találkozók végkimenetelét kell helyesen megjósolni. A játékra már több mint 75-en(!) gyűltünk össze szerkesztők és kommentelők egyaránt. A fordulók
Elolvasom

InStat: Videoton – DVSC

A keddi Vidi-Loki “rangadót” nehéz kielemezni, pláne a mi szemszögünkből, de azért két cikket még szentelünk ennek az összecsapásnak. Egyik ilyen az InStat statisztikáinak feldolgozása, lássuk tehát, hogy
Elolvasom

Videós elemzés: DVSC-FTC

Rég elfeledett rovatunkat szeretnénk újraéleszteni, ez pedig a videós elemzések. Annak idején nagy sikere volt ezeknek a videóinknak, de be kellett látnunk, hogy akkora energiabefektetésre volt szükség egy-egy
Elolvasom

Az akarat diadala

Adhattam volna azt a címet is, hogy ‘Miért nem tudunk mindig így játszani?’, de azzal magamat, az olvasókat, és a játékosokat is becsapnám, mert bár nyertünk, messze volt
Elolvasom

InStat: DVSC – FTC

A szöveges összefoglaló előtt nézzük meg, hogy statisztikailag mit mutat a tegnapi Loki-Fradi rangadó. Kinek volt több helyzete, ki birtokolta többet a labdát, ki játszott durvábban. Megérdemeltük-e egyáltalán
Elolvasom

Rang-Adó – NB I 23-26. forduló

Négy forduló telt el legutóbbi Rang-Adó adásunk óta, így ismét felállították a szerkesztők a képzeletbeli rangsort, és kibeszéltük a tizenkét csapat aktuális formáját, helyzetét. Voltak mozgolódások a listán
Elolvasom

Ki volt március legjobbja?

Bár még jócskán benne vagyunk márciusban, ebben a hónapban már nem játszik tétmérkőzést a Loki, így ideje megválasztanunk a hónap legjobbját. Legutóbb említettem, hogy a több meccs miatt talán
Elolvasom

InStat: MTK – DVSC

Ezúttal is jelentkezünk az aktuális bajnoki mérkőzés statisztikáival, és rövid elemzésével. Górcső alatt ezúttal az MTK elleni ütközet, és megvizsgáljuk, hogy valóban érdemtelen volt-e a tegnapi vereség, illetve
Elolvasom