Vadmacska Archívum

Nyerni vagy nem nyerni?

Szombaton nem akármilyen összecsapást nézhet meg, aki a Nagyerdei Stadionba látogat. Egyik legnagyobb riválisunk a Videoton érkezik, ami mindig egy izgalmas és kiszámíthatatlan mérkőzés. Természetesen én sem fogom
Elolvasom

Újra itthon!

Azt hiszem, hogy egy meglehetősen sikeres és örömökkel teli hétvégén vagyunk túl magyarként és debreceniként is. Míg előbbi hagy maga után kívánni valót, addig az utóbbira senkinek nem
Elolvasom

Újra a Mennyekben!

A múlt hétvégén végre kezdetét vette a Magyar Bajnokság! Az elmúlt hónapokban nagyon el voltam merülve a hétköznapokban, már-már túlságosan is. Éppen ezért egy nagy megkönnyebbülés volt a
Elolvasom

Pályán kívül

Te melyik játékosunkkal beszélgetnél el szívesen? Miket kérdeznél tőle? Elsőre Én azt mondanám, hogy természetesen a személyes kedvenceimmel. Miért is ne? De, ha jobban elgondolkodunk, lehet, hogy inkább
Elolvasom

Stadiontúra

Csapatunk fennállása során négyféle stadionban játszhatta hazai mérkőzéseit. Nem is kell mondanom, hogy ez a régi Nagyerdei Stadion, valamint ennek a mai, felújított változata, a már lebontott Vágóhíd
Elolvasom

Poleksic epilógus

„Ki a kedvenc játékosod?” – hangzik el a gyakori kérdés. Sőt, sokszor ezt is hozzá teszik: „Messi vagy Ronaldo?” Erre a válaszom csak ennyi: biztos, hogy egyikük sem
Elolvasom

6,5 évnyi jegygyűjtemény

Sokaknak van gyűjteménye, lehet az bármi: az idősebbeknek bélyegből, valakinek DVD-ből van kollekciója. Az Én gyűjteményemet belépőjegyek alkotják, amikkel meccsekre járok lassan már 7 éve. Igazi kincsek ezek
Elolvasom

Vendégként otthon

Mától új heti rovattal és új íróval jelentkezünk! A Macskaszemmel egy kedves leányzó írásait tartalmazza: jegyzetszerű, rövid bejegyzések őszintén a Lokiról, női szemmel. Reméljük ti is úgy megkedvelitek
Elolvasom