Rovat: Beharangozó

Beharangozó
Előzési kísérlet
0

Az őszi szezon végéhez érkezünk, de legalábbis csak papíron, hiszen még idén két fordulót lejátszanak a tavaszi mérkőzések közül. Papíron tehát most jön a fordulás, mi…

Beharangozó
Győzelmi kényszerben
0

A 14. fordulóval folytatódik a bajnokság, és idén az utolsó meccsünket játsszuk hazai pályán – háromszor még idegenbe utazunk. Ellenfelünk az igazi sötét lónak számító Videoton…

Beharangozó
Legyen meg a nyolc
0

Nyolcadik győzelmére készül a DVSC ebben a szezonban. A nyolcas rossz. Lassan minden egyes kompetens és inkompetens ember kifejtette véleményét a magyar fociról, a nyolcegyről és…

Beharangozó
Feltörni a falat
0

A múlt héten végre idegenben is győztes csapatunk ma az erős kezdés után stabil visszaesést mutató Lombard Pápa együttesét fogadja az Oláh Gábor utcán. Ellenük idehaza…

Beharangozó
Rangadó rangadó hátán
0

Épphogy kihevertük a Vidi elleni győzelem fáradalmait, máris következik az újabb rangadó, a nyolcadik forduló zárómérkőzésén Győrbe látogatunk. Ha lehetne választani, hogy mikor játszunk a soros…

Beharangozó
Aranycsata?
0

Talán felelőtlenség ilyet kijelenteni a hetedik fordulóban, de az eddigiek alapján joggal állíthatjuk, hogy a bajnokság két legjobb csapata néz farkasszemet egymással vasárnap a Nagyerdőn. Nos,…

Beharangozó
Slimane Bouadla
0

Mivel a válogatott mérkőzések egy hatalmas hasadékot vágnak a bajnokság hegyvonulatába, ezért a pécsi meccsel lezárul egy szakasz, amely pont olyan, mint egy alaptábor: tök jó,…

Beharangozó
Rangadó előtt
0

A bajnokság ötödik hetéig kellett várnunk, hogy elérkezzünk az első igazán kiélezett meccsünkig, amikor egy bajnokesélyes csapat látogat az Oláh Gábor utcára. Az eddigi fokozatosság megvolt,…

Beharangozó
Európával együtt
0

Bizony. Elindult a nagy pontvadászat az öreg kontinens gyakorlatilag minden említésre méltó futballkultúrával rendelkező országában. Kivétel az olaszokat. Lényeg a lényeg: a vasárnapi rántotthús-mérgezést ezen a…

Beharangozó
Most dől el minden
0

Túl vagyunk két bajnokin, de sok mindenre még nem kaptunk választ. A Kaposvárt jól kitömtük, de nem volt mérvadó a hosszú emberelőny miatt, a Kövesd ellen…

Beharangozó
Kevés szó
0

Ez egy nyúlfarknyi poszt lesz, mert nincs sok mondanivalónk. Aki a hétvégén kérdezte tőlem, hogy mit szólok a csüttörtök estéhez, csak azt mondtam, hogy inkább ne…

Beharangozó
A lét a tét
0

Elhamarkodott kijelentésnek tűnik, de mégis a szezon egyik legfontosabb mérkőzésére kerül sor csütörtök este. A tét ugyanis az, hogy folytathatjuk-e a szereplést a második számú kupasorozatban,…

Beharangozó
Mindent, vagy semmit!
0

Szerdán a szezon legfontosabb mérkőzését játsszuk a Bozsikban, no de nem egy Honvéd-Loki bajnoki mérkőzésre kerül majd sor, hanem a Magyar Kupa döntőjére. Nem túlzás kijelenteni,…

1 10 11 12 13 14 18