Beharangozó Archívum

Kellene a sikerélmény

Mostanában kevés sikerélményben van része csapatunknak, hiszen sorra érnek minket a kudarcok – a hétközi kupakiesést követően a Fradi otthonában is vereséget szenvedtünk -, Pontes és stábján pedig
Elolvasom

Nehéz mérkőzés előtt

Nem áll meg az élet a Loki háza táján, a szerdai Kupa-búcsú után szombaton már a Groupama Arénában vendégeskedünk a Fradi ellen. Egyik csapat sincs eget verő formában,
Elolvasom

Egyből a sűrűjébe

Szokatlanul nehéz meccsel kezdődik számunkra a 2016/17-es Magyar Kupa-sorozat. Bár a szebb napokat is megélt Győri ETO személyében csak harmadosztályú ellenfelünk lesz, kellemetlenebb ellenfelet nem is kívánhatnánk így
Elolvasom

Ismét harc a pontokért

Három futballmentes hétvége után ismét útjára indul a labda a magyar futballpályákon, a Loki is ismét harcba száll a pontokért. Változások tucatját láthatjuk majd a pályán, de vajon
Elolvasom

Mikor, ha nem most?

Komoly erőfelmérő vár Leonel Pontesre és együttesére, hiszen ezúttal idegenben, méghozzá a Videoton otthonában kell helyt állnia a csapatnak. Az első két meccse nem sikerült jól a portugál
Elolvasom

Haladás?

Ha azt vesszük alapul, hogy szerdán a szombathelyi csapatot fogadjuk hazai pályán, akkor egyértelműen Haladás. Amennyiben azonban a saját fejlődésünket, a klub jövőjét és tendenciáit elemezzük, akkor koránt sem ennyire
Elolvasom

Az MTK ellen kezd Pontes

Az OTP Bank Liga ötödik fordulójában már a harmadik edzőnket avatjuk fel szombaton, Leonel Pontes hazai pályán mutatkozhat be az MTK ellen. A fővárosiak finoman fogalmazva rossz formában
Elolvasom

Tét nélküli tűzoltás

Az igazat megvallva speciális helyzetben vagyok, hiszen köztudott, hogy múlt héten a távozó Kondás Elemér helyére beugró sikeredző, Herczeg András remekül felrázta az apátiából a vasutas-palántákat, hiszen a
Elolvasom

Nekünk most kezdődik igazán

Bár már a harmadik fordulójához érkezett az idei bajnokság, a Loki számára csak most kezdődik igazán. A héten edzőváltáson estünk át, ráadásul igazoltunk is, márpedig Kondás Elemér hétfői
Elolvasom

Van-e innen visszaút?

Nem hittem volna, hogy lehetek még az egy héttel ezelőtti borzalom után még idegesebb és reményvesztettebb, de hát sajnos a Loki bebizonyította, hogy mindig van lejjebb. Ugyanis már az
Elolvasom

Ezek nem a BATE

Ahogy az várható volt, a félamatőr san-marinoi bajnok, a La Fiorita nem különösebben izzasztott meg minket az Európa Liga első selejtezőkörében, és bár a debreceni visszavágó elég nyögvenyelősre sikeredett,
Elolvasom

Gólzápor?

Az odavágón hoztuk a kötelező házi feladatot, így a továbbjutás kérdése lefutott. Azt is kár volna állítani, hogy a La Fiorita most majd mindent egy lapra feltéve fog
Elolvasom