Rovat: Összefoglaló

Összefoglaló
Ne legyetek puhányok!
40

Negyedik tavaszi bajnoki meccsünkön (ami egyben a harmadik hazai fellépésünk volt) az utolsó helyezett Mezőkövesdet fogadtuk. A harmadik az utolsót. Mégis többen gondolták azt a meccs…

Összefoglaló
Megmaradt a sansz
5

Nem vártuk jó előjelekkel a Magyar Kupa negyeddöntőjének odavágóját, hiszen pocsékul kezdtük a tavaszt, ráadásul egy demoralizáló vereségen voltunk túl az Újpest ellen. Ellenfelünk ráadásul a…

Összefoglaló
Túlélésre játszva
11

Ha valaki szeretné nem csak bizonygatni, hanem be is mutatni, miért tart ott a magyar foci, ahol, annak a szombati Felcsút – Debrecen NB I-es találkozó…

Összefoglaló
Jár a piros pont
3

Előzetesen azzal kalkuláltunk, hogy nem lesz sok tétje, mégis meglehetősen nehéz helyzetből vártuk a Dorog elleni Magyar Kupa nyolcaddöntő visszavágóját. Debrecenben ugyanis nemhogy nem sikerült eldöntenünk…

Összefoglaló
Szégyenteljes szezonkezdet
6

Alighanem kevés olyan szurkoló volt, aki ne optimistán várta volna a Dorog elleni Magyar Kupa nyolcaddöntő odavágóját, a pesszimistábbak is csak nyögvenyelős, egygólos győzelmet vártak, de…

Összefoglaló
Ez nem volt az igazi
27

Mezőkövesden zártuk a bajnokság őszi szezonját a Diósgyőr ellen, csakúgy mint az előző szezon végét. Akkor teljesen más célért, a bennmaradásért és az életünkért küzdöttünk, ehhez képest most…

Összefoglaló
Címvédő kiiktatva
33

A Honvéd elleni hazai NB I-es mérkőzés előtt az motoszkált a fejemben, vajon milyen taktikát kellene alkalmaznunk? A Videoton elleni támadós, sokpasszos hengerelés működhet a mostanában…

Összefoglaló
Továbbjutás fél gőzzel
15

A Budafok elleni Magyar Kupa találkozón egy fontos cél lebegett a szemünk előtt: továbbjutni másodosztályú kihívónk ellen. Az utolsó olyan párharc jött el az idei kiírásban,…

Összefoglaló
Jobb adni, mint kapni
51

A Vidi elleni 5-2-es, hazai pályán elszenvedett vereséget követően kicsit aggódtunk a Vasas meccs előtt, mivel bizonytalannak tűnt, mennyire tudjuk majd összeszedni magunkat, főleg a védelmünket…

Összefoglaló
Kijózanító pofon
45

Vízválasztó mérkőzések sorozatát játssza a DVSC a bajnokság ezen szakaszában, legutóbb a Ferencváros otthonában helytálltunk ugyan, de így is pont nélkül távozhattunk, most pedig a másik…

Összefoglaló
Pallagi déjà vu
6

Kicsit furcsa érzésem volt a Loki mai, Mezőkövesd elleni edzőmérkőzése előtt, hiszen a kijutásom Pallagra nem igazán sikeredett zökkenőmentesen, ugyanis technikai problémáim adódtak, így kénytelen voltam…

Összefoglaló
A kis pokol is pokol
48

Ritkán várnak annyira meccset az NB I-ben, mint a mostani Fradi-Lokit. A hazai ultrák visszatérése és a közel teltház miatt az egész ország figyelme erre a…