Rovat: dvtk

Podcast
Semleges Térfél – Mortal Kombat
2

A Semleges Térfél online műsor, ahol magyar csapatok szurkolói beszélgetnek a fociról feketén-fehéren. A 30. fordulóban a DVSC-DVTK találkozó előbbi számára a dobogóért, utóbbi számára a…

Beharangozó
Melyik arcunkat mutatjuk?
11

Keleti rangadóval folytatódik a bajnokság, DVSC – DVTK párosítás a harmincadik fordulóban. Ebben az idényben a nem nevezhető oroszlánbarlangnak hazai pályánk, vajon most melyik arcunkat fogjuk…

Vlog
LokiVlog #8 – Volt már jobb is…
3

Már megint Mezőkövesden jártunk, idén már sokadszorra. Viszont vlog epizódot csak harmadjára forgattunk ott, ilyen tekintetben pedig eddig még száz százalékosak voltunk, hiszen tavasszal a Diósgyőr,…

Összefoglaló
Ez nem volt az igazi
27

Mezőkövesden zártuk a bajnokság őszi szezonját a Diósgyőr ellen, csakúgy mint az előző szezon végét. Akkor teljesen más célért, a bennmaradásért és az életünkért küzdöttünk, ehhez képest most…

Analízis
InStat: DVTK – DVSC
3

A szezon utolsó mérkőzésén a Diósgyőr volt az ellenfelünk, a 3-1-es győzelem pedig a biztos bennmaradásunkat jelentette. Már a helyszínről is érződött viszont, hogy a hazai…

Összefoglaló
Megcsináltuk!
60

Utoljára akkor voltunk ilyen feszültek egy meccs előtt, amikor még bajnoki címekért, kupagyőzelmekért, és BL, illetve EL csoportkörbe való jutásért küzdöttünk. Az egész hét feszült volt…

Beharangozó
Az álmok színháza
16

Aki nem teljesen járatlan a külföldi labdarúgás világában, jó eséllyel ismeri a Manchester United híres stadionjának, az Old Traffordnak a „becenevét”: The Theatre Of Dreams, azaz…