rangadó Archívum

Az első megyei rangadó – LokiVlog

Ahogy azt beharangoztuk, a szombati megyei rangadón vlog epizódot is forgattunk, így ezt láthatjátok most. A klasszikus túrabeszámoló jellegű epizódban számos interjú és értékelés is látható, jó szórakozást hozzá!
Elolvasom

Megkezdődik a tavaszi hadjárat

Szombaton végre elkezdődik az OTP Bank Liga tavaszi szezonja, ami számunkra a elmúlt évek legnehezebb, és legfontosabb félévét hozza el. A kiesés elkerüléséért vívott harc első állomása rögtön
Elolvasom

Utolsó esély?

Minden bizonnyal az utolsó esély kategóriába fog tartozni a Loki szombati hazai bajnokija, hiszen ebben az évben utoljára játszanak majd a Nagyerdőn hazai közönség előtt. Az ellenfél ismeretében nem
Elolvasom

Nehéz mérkőzés előtt

Nem áll meg az élet a Loki háza táján, a szerdai Kupa-búcsú után szombaton már a Groupama Arénában vendégeskedünk a Fradi ellen. Egyik csapat sincs eget verő formában,
Elolvasom

Megragadni az utolsó szalmaszálat

A hétközi kudarc után már csak a bajnokságra kell koncentrálnunk, ahol továbbra is versenyben vagyunk a dobogóért, és vele együtt a célként megfogalmazott nemzetközi kupaindulás kiharcolásáért (hogy megérdemeljük-e,
Elolvasom

Az akarat diadala

Adhattam volna azt a címet is, hogy ‘Miért nem tudunk mindig így játszani?’, de azzal magamat, az olvasókat, és a játékosokat is becsapnám, mert bár nyertünk, messze volt
Elolvasom

Hatpontos rangadó

Az OTP Bank Liga 22. fordulójában, a szezon kétharmadánál igazi, hamisítatlan rangadó vár a Lokira: az eddig remek szezont futó, második helyezett Újpest otthonában lép pályára együttesünk. A mérkőzésen
Elolvasom

Bravúr kellene

Talán a bajnokság legnehezebb meccse áll előttünk, ugyanis az OTP Bank Liga tizenhetedik fordulójában a toronymagasan listavezető FTC-hez látogatunk. A zöld-fehérek múlt héten kisebb hullámvölgybe kerültek, így talán
Elolvasom