salami Archívum

Citromdíj – 19. rész

A rovat keretén belül besült igazolásokat elevenítünk fel. Azok a korábbi labdarúgóink kapják ezt a díjat, akiknek a leigazolása célszerűnek tűnt, nagy remények fűződtek hozzájuk, ám nem tudták
Elolvasom

Nagyító alatt – II.

A legnagyobb formaingadozáson a középpályásaink mentek keresztül, ennek dacára ez a csapatrész muzsikált összességében a legfényesebben. A góljaink csaknem fele érkezett erről a posztról. Az ékeknél pedig a
Elolvasom

Elvesztegetett két pont

Bíztunk benne, hogy a Paks ellen kicsikart győzelem átszakította a gátat, s szemre is tetszetős futballal ízekre szedjük a lehangoló képet nyújtó Honvédot. Ehelyett ugyanaz a görcsös akarat,
Elolvasom

Heti összefoglaló

Újabb trófea került a vitrinbe nem sokkal ezelőtt, de az örömkönnyek közepette sem hiányozhat a heti hírgyűjtemény. Az edzőtáborig már nincs sok hátra, a szakmai stáb minden követ
Elolvasom