Segíts minket! Támogasd a LokiBlogot!

Sokszor kihangsúlyozzuk, hogy a LokiBlog egy nonprofit módon működő honlap, ami azt jelenti, hogy mindenféle bevétel nélkül működünk, a szerkesztők semmilyen ellenjuttatást nem kapnak a munkájukért. Ez így is van rendjén, hiszen hobbiból csináljuk, nem pedig megélhetési vagy kényszeredett célból. Ennek ellenére vannak bizonyos költségek, melyeket kénytelenek vagyunk fedezni, méghozzá saját zsebből. Ezek közé tartozik a honlap fenntartásához szükséges kiadások (domain- és szerverbérlés), a kifogástalan minőséget garantáló eszközeink beszerzése (mikrofonok az élő közvetítésekhez és a podcast adásokhoz, kamera az élő adásainkhoz és a vlog epizódjainkhoz) és az egyéb jellegű kiadások (hirdetések, mérkőzésfotók, stb).

Egyszer, egészen pontosan 2016-ban már kértük a segítségeteket, ugyanis akkor kezdtünk önálló életet, és költöztünk el saját szerverünkre. Álmainkban sem gondoltuk volna, hogy ennyien segítségünkre keltek, hihetetlen módon 33-an gondolták úgy, hogy megér nekik néhány ezer forintot a mi munkánk. Persze hálánkat nem csak szóban köszöntük meg, hiszen támogatásotokért cserébe különféle ajándékokat adtunk nektek. Ez azonban egy egyszeri akció volt a részünkről, hiszen ti magatok sem feltétlenül akartatok volna ugyanazokból az ajándéktárgyakból többet. Most azonban egy teljesen új módját dolgoztuk ki a támogatási rendszernek. Három opciót kínálunk, de mielőtt részleteznénk őket, kérlek tekintsd meg a felhívással kapcsolatos videónkat.

1. Patreon

Mi az a Patreon? A Patreon egy amerikai internetes tagsági platform, amely olyan üzleti eszközöket biztosít, amelyek lehetővé teszik a tartalomkészítők számára, hogy létrehozzanak egy előfizetős tartalomszolgáltatást, kapcsolatokat építsenek és egyedi élményt nyújtsanak előfizetőiknek, „patronjaiknak”. Talán leginkább a kickstarter-hez lehetne hasonlítani, leszámítva azt, hogy itt nem projekteket lehet támogatni egyszeri adománnyal. A patreon-on alkotókat követhetsz, és támogathatsz havi szinten vagy munkánként.

tam

2. PayPal

Mi az a PayPal? A PayPal elektronikus kereskedelemre szakosodott, pénzforgalmi szolgáltatásokat nyújtó pénzügyi vállalkozás. A PayPal nem más, mint egy meglévő banki infrastruktúrára épülő internetes fizetési rendszer, ami lehetővé teszi az internetes bolt üzemeltetőknek az egyszerű és biztonságos pénzfogadást, valamint a felhasználóknak az egyszerű fizetést.

3. Banki átutalás

Harmadik opciónak egy többek által kért opciót is felkínálunk, ez pedig a szimpla banki átutalás. Ha az előző két opció valami miatt nem szimpatikus, vagy pedig egyszerűen csak kényelmesebb neked a sima átutalás, akkor vedd fel velünk a kapcsolatot e-mailben, és megbeszéljük a részleteket.


Mekkora összeget várunk? Az, hogy mennyivel szeretnél támogatni minket, ezúttal teljesen rád van bízva. Ha csak havonta pár száz forinttal, vagy egyszeri pár ezer forinttal szeretnél hozzájárulni a munkánkhoz, akkor azt is nagyon megköszönjük. Cserébe ezúttal nem kínálunk ajándéktárgyakat, viszont támogatóink valódi-, vagy nicknevét ezúttal is szeretnénk külön kiemelni.

Mire használnánk fel a beérkező pénzt? Kizárólag a blog üzemeltetésére, fenntartására. A korábban már említett felmerülő költségeket fedeznénk belőlük, emellett szeretnénk továbbra is színvonalas tartalmakat gyártani: podcast adások, vlogok, élő közvetítések, interjúk, sajtóesemények, exkluzív anyagok.

Ha a támogatással kapcsolatban még van kérdésed, akkor az info@lokiblog.eu címre írj nekünk, és igyekezni fogunk minél gyorsabban válaszolni!

Eddigi támogatóink, akiknek nagyon köszönjük a segítségüket:

  • KL
  • Norton
  • G.B.B.
  • Siró Réka
  • Beem
  • Hallaignác
  • Lámfalusi Tamás
  • Huto00
  • Olaf
  • Piggy
  • am83
  • Hangyasz Péter
  • DVSC Loki Snack
  • Carlo
  • Palote
  • Handi
  • Attis
  • Kis János
  • Reni22
  • pisti72
  • dz
  • BS
  • Casual
  • dvscloki
  • Tiberius
  • Dede Gyuri
  • 19jan02
  • Boniek
  • pontistvan
  • PSZ
  • t-vitamin
  • Pesti Balázs
  • Mihu
  • hkalmy
  • Csepregi Márk