Három győzelem, négy vereség, 14. hely. Egyetlen mondatban összegezve ezzel az eredménnyel zárult Magyarország számára a női kézilabda világbajnokság 2019-ben. Ez egyben azt is jelenti, hogy…
Három győzelem, négy vereség, 14. hely. Egyetlen mondatban összegezve ezzel az eredménnyel zárult Magyarország számára a női kézilabda világbajnokság 2019-ben. Ez egyben azt is jelenti, hogy…
“Álomsorsolás, álomsorsolás!” – hallottuk ezt egy norvég riportertől, aki majd kiugrott anno a bőréből, mikor megtudta, hogy a magyar válogatottat kapták a 2016-os futball EB pótselejtezőjén.…
Álmodtam egy világot magamnak, itt állok a kapui előtt, adj erőt, hogy be tudjak lépni… ez áll a Pataki Attila által énekelt dalszövegben. Belátom, nem sok…
A Mosonmagyaróvár legyőzését követően már a Jagodina elleni EHF-kupa selejtező jár a fejünkben, a két nemzetközi meccs közrefogja az ETO-val lejátszandó bajnokit. A csoportkör kapujától egy,…
Véget ért a veretlenségi sorozatunk, azonban az élet nem állhat meg. Holnap este a Mosonmagyaróvár érkezik a Hódosba, a javítási lehetőség adott a lányok számára. Véget…
Sikerrel vett nemzetközi megmérettetés, kettős győzelemmel léptünk át a TSV 04 csapatán, nagyon ígéretesnek ígérkező párosítás az EHF Kupa csoportköréért, illetve egy kötelező győzelem kategóriába sorolható…
Két meccset játszott az elmúlt pár nap leforgása alatt a DVSC női kézilabdacsapata, az EHF Kupa mellett a bajnokságban is feladata volt Kovács Annáéknak. Sikerült jelentős…
A remek kezdés után ide nekünk az oroszlánt is jelmondattal várhattuk az Érd elleni bajnokit. Idegenben meglehetősen jók vagyunk ebben az idényben, győzelem Monoron és Vácott,…
Véget ért a szeptember, csapatunk a vártnál is sikeresebben kezdte a 2019/2020-as idényt, azonban hamarosan a nemzetközi porondon is bizonyítania kell Köstner Vilmos tanítványainak. Az EHF-kupa…
A 2019/20-as idény negyedik bajnoki mérkőzésén immáron harmadik alkalommal lépett pályára idegenben a DVSC SCHAEFFLER. Köstner Vilmos tanítványainak az előző szezont ötödik helyen záró Váci NKSE…
Kilenc nap leforgása alatt három meccsen kell bizonyítania Köstner Vilmos tanítványainak. A Ferencváros elleni döntetlennel nagyon megleptek minket a lányok, a folytatásban sem lesz könnyű dolga…
Az új idény második fordulójában máris egy közvetlen riválist, az Alba Fehérvár gárdáját láttuk vendégül Debrecenben. Csapatunk otthona, a Hódos Rendezvénycsarnok éppen felújítás alatt áll, így…
Csütörtök este 18 órakor vette kezdetét a K&H Liga Női Kézilabda NB I 2019/2020-as idénye. Az új évadot az újonc Szent István SE – DVSC SCHAEFFLER…
Múlt héten összefoglaltam, hogyan teltek az elmúlt hetek a DVSC SCHAEFFLER női kézilabdacsapatunk életében. Mai cikkemben szétnézek a riválisok háza táján, megtippelve, mire is számíthatuk az…
Két hét múlva elkezdődik a női kézilabda bajnokság 2019/2020-as kiírása, ennek apropóján úgy gondoltuk, ideje összefoglalni az elmúlt hetek történéseit. Az alábbiakban kronológiai sorrendben felelevenítjük a…