LOKIBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

Vajon lemossák a gyalázatot?

Jó másfél nappal a fehérorosz rakétások elleni horror után bevallom férfiasan, hogy még mindig nem tudtam felocsúdni ez után a fájdalmas pofon után, ami úgy megviselt, mint amikor egy bokszolót technikai K.O.-val a földre kényszerítenek. Nem ragozom tovább a rossz érzéseimet, hiszen ezt JuveFan barátom már megtette nem is olyan régen és egyébként sem szeretnénk senkit sem untatni ezekkel a számunkra már könyökünkön kijövő üres frázisokkal, hiszen mi már elmondtuk rengetegszer az álláspontunkat. Azonban ha az illetékesek fülébe el is eljutnak az anomáliáink, nem cselekednek semmit sem érthetetlen módon, hogy jobb érzéseink legyenek szeretett csapatunkkal kapcsolatban.

lpb

Lapozzunk azonban: amikor elvállaltam a bajnoki rajtunknak a beharangozóját nem hittem, hogy nem sok kedvem lesz megírni, hiszen én a magam részéről egy, ha nem is könnyed, de önbizalmat növelő győzelemmel számoltam csütörtökön. Így aztán igencsak rossz szájízzel, de megpróbálom beharangozni az OTP Bank Liga 2016-2017-os szezonjának nyitómérkőzését. Az előszezonunkat és a mutatott játékunkat elnézve bizony kínkeserves szezonunk lehet, hiszen nem hogy erősödtünk volna, hanem inkább gyengültünk, amit hűen bizonyít Bódi vagy éppen Lázár elvesztése. Érkezett a szerb első osztályú Vojvodinából Danilo Sekulic, akinek képességeit még nem igazán tapasztalhattuk meg élesben, miként az NB II-es Balmazújvárosból (!) hozzánk igazoló Bokros Tibor, és a Puskásból megszerzett Mészáros Karol sem tett még le semmi érdemlegeset arra a bizonyos asztalra. Rajtuk kívül több játékos tért vissza kölcsönből, akik közül én a magam részéről a holland állampolgárságú Geoffrey Castillion játékához fűztem nagy reményeket, de a Zhodino ellen leszerepelt ő is, csak úgy, mint a komplett kompániánk. Továbbá az is kérdéses, hogy a Mezőkövesdből visszatérő utánpótlás válogatott védő Szilvási Péter be tud-e egyáltalán mutatkozni végre valahára az NB I-ben, és képes lesz olyan teljesítményt nyújtani, hogy feledtetni tudja a Nyíregyházára igazoló Máté Pétert. Még ha úgy is lenne, a védelmünk sajnos olyan lyukacsos, mint egy ementáli sajt. Plusz egy, de inkább kettő jó befejező csatárnak még mindig híján vagyunk, így kíváncsi vagyok, hogy lépnek-e valamit ez ügyben az illetékesek. Tartok tőle, hogy nem. Mondom ezt úgy, hogy az átigazolási szezonnak még nincs vége, de mi egyébként sem vagyunk arról híresek mostanság, hogy nagyobb összeget áldozzunk egy-két játékosért.

lokipaks

Vasárnapi ellenfelünk pedig arról nem nevezetes, hogy külföldi játékosokat foglalkoztatna és ezúttal sem szegték meg az elveiket, hiszen a Paks a nyáron négy emberétől vett könnyes búcsút, és hat embert igazolt le. Visszavonult a korábban Debrecennel bajnoki címet szerző Csernyánszki Norbert alias Roló, valamint Péter Antal, Rodenbücher István és Kelemen Dávid talpára útilaput kötöttek. Érkezett viszont a Videotonban és a Ferencvárosban is megforduló Haraszti Zsolt, valamint ugyancsak a Székesfehérvártól Koltai Tamás, a Honvédtól elcsábították a fiatal Jelena Richárdot és a rutinos kapust Kemenes Szabolcsot, a Diósgyőrből pedig hazaköltöztették Kovács Gábort. Egy biztos, Csertői Aurél csapatai mindig masszívak és nehezen legyőzhetőek, így vélhetően egy nagyon nehéz mérkőzés várhat majd ránk vasárnap. A két csapat legutóbbi két hajdúsági mérkőzéséről viszont jó emlékeink lehetnek, hiszen 2-0 arányban győztünk Sidibe és Holman góljaival és egy évvel ezelőtt is ugyanilyen arányban diadalmaskodtunk a tolna megyeiek ellenében.

Csak találgatok, hogy a vezetőedzőnk, Kondás Elemér milyen összeállításban fogja pályára küldeni a Lokit, de szerintem semmi értelme sincs rotálgatni és pihentetni, hiszen az lenne a minimum, hogy a labdarúgóink legalább a bajnoki rajtot sikerrel vegyék a Paks ellen és azoknak kellene ezt megtenni, akik tegnap előtt is játszottak. Hozzák helyre azt, amit elrontottak és még az sem lesz elég ahhoz, hogy elfelejtsük azt a szörnyű csütörtököt. Adva van így a kérdés: Vajon lemossák-e a gyalázatot?

A mérkőzés egyébként vasárnap 18 órától kezdődik a Nagyerdei Stadionban és Berke Balázs fogja vezetni. Televízió nem közvetíti, viszont az m4sport.hu-n képi, itt a LokiBlogon pedig hang formájában lesz követhető az összecsapás.