Kézilabda a LokiBlogon!

Múlt héten már egy sokat sejtető borítóképpel jeleztük, hogy valamire készülünk. A kép alapján nyilván nem volt nehéz következtetni arra, hogy pontosan mire is, de most lerántjuk róla a leplet: beindul a kézilabda rovat a LokiBlogon!

lokikezi

Közel két éve kérdeztük a véleményeteket ebben a témában, ám az akkori visszajelzések nem győztek meg minket, emellett pedig emberünk sem lett volna, aki a kézilabda rovattal foglalkozik. Mára azonban változott a helyzet: a DVSC női kézilabda csapata sokkal szélesebb szurkolói bázissal rendelkezik, szinte minden hazai meccsük telt házas, a hangulat pedig kiváló, nem véletlen, hogy tényleg egyre többen követik figyelemmel a csapat szereplését. Emiatt úgy döntöttünk, hogy mostantól mi is nyitunk a sportág és a csapat felé. (Ráadásul további adalék: ez a LokiBlog történetének jubileumi 1500. cikke, így ennél tökéletesebb alkalmunk nem is lehetne, hogy bejelentsük ezt az újításunkat!)

Mindezt persze kellő felkészültséggel és körültekintéssel kívánjuk megtenni, hiszen számunkra ismeretlen terep a kézilabda, mint sportág. Éppen ezért a jelenlegi szerkesztőgárda egyedül nem lett volna képes ezt a feladatot elvállalni. Azonban a nemrégiben csatlakozó Javier már bemutatkozó cikkében is említette, hogy gyerekkora óta jár kézi meccsekre, így számunkra is kézenfekvő volt, hogy ő lesz a rovat egyik felelőse. Mellé viszont szereztünk még valakit, hogy a tartalom minősége és mennyisége is megfelelő legyen. Így örömmel jelentjük be új szerkesztőnket, aki Iceman néven fog a kézilabda rovatba cikkeket írni. Róla annyit kell tudnotok, hogy a focicsapat meccseire 2009 óta, a kézilabda csapatéra pedig 2014 óta látogat ki rendszeresen, nicknevét pedig kedvenc Forma 1-es pilótája, Kimi Raikkönen után választotta.

Mivel számunkra is fontos a fokozatosság, így az új rovatba kezdetben hetente egy cikket tervezünk megjelentetni, ennek pontos időpontja pedig terveink szerint minden hét csütörtöke lesz. A tartalom szempontjából pedig rengeteg érdekességgel készülünk: olvashattok majd beszámolókat a legutóbbi mérkőzésekről, beharangozót az előttünk álló találkozókról, illetve lesznek majd interjúk is természetesen a játékosokkal. És ahogy azt a focicsapat esetében megszoktátok, itt is lesznek eszmefuttató-jellegű írások. Amennyiben a visszajelzések pozitívak lesznek, úgy elképzelhető, hogy a jövőben hetente több cikkben is foglalkozunk majd a kézilabda csapattal.

Mostantól tehát a focicsapat mellett a női kézilabda csapattal kapcsolatban is várjuk észrevételeiteket, kommentjeiteket! Terveink szerint már ezen a héten jelentkezünk írással, hiszen hétvégén már startol a bajnokság.

  • Csepreghy

    Nagyon örülök ennek az iránynak! Várom már az EHF-kupás cikkeket. Hajrá, srácok, sok sikert! 🙂

  • Loki4ever

    Király! 🙂

  • Tylla

    Jó ötlet, sok sikert. Köszönjük!